Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Laczkó András - Kurucz Gyula: Léggömbhuszárok
ízű beállításokkal irányít erre, s aláhúzza a sorsból folyó büntetést. A könyv lapjain érződik, hogy van érzelmi azonosulás a szerző és a teremtett alak között. Az érzelmi átéltség egyúttal arra is illúzió, hogy Kurucz emócióval hidalja át a szereplő életének hiányzó láncszemeit, s lendülettel viszi tovább az eseményeket, amikor a nagy kérdések megálljt kívánnának. A Léggömbhuszárokban egyes szám első személyben adja elő a történetet, s így a hős sorsa nyilván kapcsolódik a közelmúlt immár történelmivé vált eseményeihez. Ennek jelzése hiányzik a műből. Bár az is igaz, hogy ebben a könyvében Kurucz az előzőek tanulságait felhasználva igyekezett „más” rétegekhez leásni. Ez a „más” persze kafkai értelmű. Az író egy személytelen kerettörténetbe ágyazva teremt sajátos világot. A Franz Kafkához kötő szála ismeretében válik világossá, hogy a „Lotyóház”, ahol a főhős elmondatja a vele történteket, tulajdonképpen egy sziget, amelyen a valami okból egyéniségüket vesztett emberek gyűltek össze. Nem teljesen önszántukból. Vannak, akik érdemeik elismeréseként, mások kötelező érvényű beutalóval kerültek oda. De azt, hogy honnan, kitől kapták, nem tudjuk meg. Azaz, egy megfoghatatlan hatalom, sorsot intéző misztikus erő irányítja a dolgokat. Eddig a kafkai indítás. A plusz, amit ezután Kurucz ad, az, hogy nem objektív, nem az egyénen kívüli jelenségekben keresi a magyarázatot, hanem belül, a lelki folyamatokban. A lélektan nagy felfedezése volt, hogy bizonyos külső körülmények hatására megváltozhat az ember belső képe, s az átalakulás után már az új vonások határozzák meg cselekedeteit. Ehhez természetesen döntő jelentőségű folyamatnak kell bekövetkeznie. Klasszikus tényezőként emlegetik itt a félelmet. Ez Kurucz számára is megfelelő alapot teremtett. A könyvében előkerülő figurák legtöbbje fél valamitől, s következésképpen deformálttá válik. Kulcskérdés, hogy milyen mértékben. Mert így derül ki, hogy képes-e még normálisan élni vagy szüksége van a beutalóra. Kurucz a szélsőségek irányába viszi el az ábrázolást, az abszurditásig fokozza a megmutatni kívánt jelenséget. Elsősorban azt az indokolatlan félelmet, ami a hosszú várakozás és mérlegelés következménye. A főhős idézi Károli Gáspár szavait: — „Az emberek megszáradnak a félelmek miatt és azoknak zárásoknak miatta, mellyek következnek.” Van-e kiút ebből a helyzetből? Az író szerint alig-alig A Léggömbhuszárokat nem is a kiút nézőpontjából kell értékelnünk, hanem az állapotrajz helyességét kell megvizsgálni. Amit ábrázol, azzal nem csupán meghökkenteni akar, hanem megindítani az olvasói meditációkat és asszociációkat. A könynek egyik labilis pontja, hogy túlságosan sóikat bíz az olvasói asszociációkra. Az írói szándék egyfajta rendszerbe foglalta az eseményeket, az értelmezés lehetőségét azonban nyitva hagyta. A motívumok többértelműsége vagy az egyéni képzettársítás a szerzői elképzelésektől messzire viheti a műben elmélyedőt. Szürreális, szimbolikus világba, ahol nagy szükség lenne irányjelzőkre, a valósághoz kötő elemekre. „A valóságban kivételes vagy fantasztikus események is lehetnek helytállóak a regényben, de őket plauzibilissá tevő háttérnek valószerűnek kell lenni a kortárs olvasó számára” — írja Joan Rackwell A valóság a regényben című tanulmányában. A Léggömbhuszárokban úgy tűnik, hogy az egyéniségtől megfosztott, zsákutcába jutott ember egyetlen célja — ha az annak nevezhető — a vegetálás. Ebből csak egyetlen módon törhet ki, önmaga megkeresésével. A főhős egykori önmagát kutató útjain jut el különös helyszínekre és lesz részese szinte csodás eseményeknek. Az egyik kocsmában például különös szórakozásnak a szem és fültanúja. A helyiség tiszta, hangoskodás, részegeskedés nincs, a bentlévők nyugodtan beszélgetnek. Ügy játszanak, hogy egy fogalomra másikat kell asszociatív alapon mondani. A végén derül ki, hogy olyan emberek együttesébe került, akik csak itt merik vállalni saját egyéniségüket, azaz, munkahelyük és otthonuk mellett szükségük van egy harmadik helyre, ahol önmaguk lehetnek, s bátran mondhatnak igent vagy nemet. Ebben a világban az értelem zseniális megnyilvánulásai öncélú játékká alacsonyodnak. Ilyen környezetben minden attól függ, hogy az emberek őriznek-e valamit az önmagukkal szembesülni vágyás lendületéből. A kitörés szinte parancsként jelenik meg. 567