Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XV. (életrajzi esszé)
nalon inneni területeden is. Minden helységnek külön védőr9ége van, a lakosság nemzetisége szerint; a vegyes lakosságú városokban két- vagy háromféle, ki-ki a maga színeivel. Kolozsvárt decemlber elején a magyar alakulat létszáma 545 fő, a román „nemzeti gárdáé” 1000. Viszont csapatostól jönnek a szökevények a román megszállás alá került Székelyföldről; decemberben már 1700-an vannak. Puska csak 600 embernek jut, ezeket Kratochrvil tüstént karhatalmi szolgálatra fogja. S ami ebből a helyzetből „természetesen” következik: nemzetőrök és gárdisták között napirenden vannak az összetűzések. Budapesten közben tovább folyik a hadseregszervezés, ami e pillanatban inkább birkózás a honvédelmi miniszter és a Katonatanács között. November 30-án ismét átalakul a tiszti szervezet. Létrehozzák a Magyar Országos Véderő Egyletet — a MOVE-t —, 1000 hivatásos tiszt és altiszt részvételével. A vezetőség ideiglenes, csakúgy, mint az alapszabály: érdekvédelem, a katonai szellem erősítése. Az összetétel változatlanul heterogén; jellemző, hogy ekkor még Stromfeld Aurél is a tagok között van. Bartha december 1-én nyugdíjba küldi a hadsereg legkonzervatívabb rétegét: a tábornoki és ezredesi kart. 2-án ismét enged a szociáldemokrata követelésnek: rendeletben szabályozza a hadsereg új fegyelmét és egyben legalizálja a katonatanácsok rendszerét. A választott bizalmi férfiak — századonként egy tiszt és négy legénységi — együtt alkotják az alakulat bizalmi testületét; összességükben pedig az egész helyőrség Katonatanácsát, amely „ellenőrző szerv, amely a tiszteket és katonákat szociális védelemben részesíti”, amellett „célja a forradalom vívmányainak biztosítása”. Megmaradnak 'a parancsnoki beosztások és a rendfokozatok is; de a fenyítő hatalom a bizalmi testületek által választott esküdtszékek kezébe kerül. Bartha tehát elvesztette az első csatát. Hogy a szociáldemokraták gyanakvása, amely nemcsak fenntartotta a katonatanácsokat, de ki is bővítette azok hatáskörét, jogos volt, az hamarosan bebizonyosodik. Ám a módszer — amelyet a szovjetek vörös hadseregében ekkor már régen kinőttek — végzetesen hibásnak 'bizonyult. A fenyítő hatalom hiánya valójában a parancsadási jog hiányát is jelentette. A legénység voltaképpen megtagadhatott bármilyen parancsot, s ez lehetetlenné tette mind a kiképzést, mind a szolgálat ellátását — és végső soron az egység hadrafoghatóságát. Ha „kollektív sérelem” érte a katonákat: kaszámyagyűlést tartottak vagy tüntetni mentek, fegyveresen. A tiszt pedig hallgatott: ha parancsolni próbál, ellenforradalmárnak bélyegezhetik, leválthatják; védelmet nem kap sem feletteseitől, sem a katonatanácstól. És mivel mindent a maga szemszögéből — „a laktanya kerítésén belül” — mért, azt hihette, hogy ez a forradalom. És lett belőle — karaktere szerint — cinikus vagy mogorva kételkedő, dühös ellenforradalmár vagy „lelkes” karrierista. Kádár Gyula emlékiratából tudjuk, hogy a szegedi gyalogezred legbuzgóbb bizalmi férfia a tisztikarban Berger Károly százados volt — később Beregffy néven Pálffy György parancsnoka a Hadi Akadémián, majd Szálasi nyilas hadügyminisztere. A bizalmi testületre épített „szakszervezeti” fegyelem kitűnően bevált a gyári munkásságból toborzott önkéntes népőrségnél, amelynek tagjai a termelő munka mellett vállalták a karhatalmi szolgálatot, de osak zülléshez vezethetett a 18-—22 éves — behívott vagy visszatartott — sorkatonáknál. Ez a laktanyákban összezsúfolódó tömeg nem öntudatos — és formális fegyelmet, 527
