Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Tandori Dezső: A küzdés, ön (vers)
TANDORI DEZSŐ A küzdés, ön Átmentünk egy hídon, másik 'hídon tértem haza, taxival az odaút, villamossal a vissza, a villamos és a villamospótló közit gyalog. Két vászonszatyirot vittem, oda: teli az egyik, könyvekkel, ezeket leadtam, de már fáradt voltam a megkönnyebbüléshez, és teljesen magányos. Egy bűnöző történetén gondolkozni se volt erőm: jó voltam, mert nem voltam semmire se jó, csak a gépiesség működött bennem, jól így-úgy, persze. Madarak kalitkájába szükséges holmit vettem, hat adagot, ezt és azt, a szatyrok ismét súlyosra megteltek, ahogy itt ettől mégis mintha minden súlytalanná válna. Csak szegfűk voltak, csak szegfűk, ezt sem tudtam megtanulni, gesztenyét nem sütögettek; mást sem tudtam, nem is akartam megtanulni igazából semmit soha. Tandori Dezső 43 éves isk. oszt. tan., így fogalmaztam a villamosban, mellyel a híd nem szakadt le, itt nyugodna, vagy kerülné az iskolát. Betértem a Gül Babába, egy sült krumplira. Nem erőm szerint a legnemesb volt ez, de cél, mikor a másik hídon oda átértem, már erre gondoltam. Erre szoktam gondolni, vágyként, újabban: sült krumplira, hasáb burgonyára, melyet műanyag tálból fogyasztok az utcán, zacskóból rósejbnit, vagy önkiszolgálókban ülök le az asztal sarkához, olyankor májat is kell enni hozzá, ami nem mindig fölösleges. Szatyraimat leteszem a földre. Fűrészpor, ott, kint az utcán: átlagos járda, betérők boltokba, háztartásilag, másképp már elkedvetlenedve. Az a vadász, vagy gyér sikerű 487
