Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - "Költészet és valóság" Szobotka Tiborral Megbízható úriember című könyvéről beszélget Kabdebó Lóránt

Mrs. Higgins, az öregasszony nagyon rossz szemmel nézett rám, míg Miss Higgins, a lánya, sajátos gyengédséggel közeledett hozzám, amit természetesen nem szívesen fogadtam, de amit tudomásul kellett vennem, tudomásul vette és kellet, hogy vegye az anyja is. Ez az elidegenedés olyan fokot ért el, hogy végül is nem olyan körülmények között távoztam Londonból, mint a regénybeli Gontran, akit Lola felhív és Párizsba invitál, majd utóbb Svájcba megy, ott találkozik megint Miss Higgins-szel. Mrs. Higgins egyre elviselhetetlenebb elhidegülésén kívül az én tartózkodási engedélyemet 1939-ben a rendőrség mint potenciális ellenségét nem hosszabbította meg. A háború kitörésének lehetősége, amely egyre világosabban rajzolódott ki a világpolitika horizontjára, arra késztette az angol hatóságokat, hogy azoktól, akiket később majd esetleg internálnia kell, a lehetőségig, amíg van rá idő és mód, megszabaduljon. Ezért és a tarthatatlan házi viszonyok miatt — más lakás bérlésére nem volt pénzem — kerültem Svájcba, itt azután addig maradtam, amíg a háború kitörése tényleg elodázhatatlannak látszott, és a Németországon át közlekedő vonatok már csak katonai célra voltak felhasználhatók, polgári személyeket nem szállítottak. Olaszországon, Velencén, Trieszten, Jugoszlávián keresztül tértem amaz utolsó vonatok egyikével haza, azok után, hogy Teleki Pál akkori minisztelelnökünk kijelentette, Magyarország egy esetleges konfliktus esetén semleges marad.

Említetted angliai kapcsolatodat, azt, hogy kétszer is kint járva egy angol családdal benső, baráti viszonyba kerültél. Hogyan volt ez lehetséges, hogy egy közép-európai fiatalember, egy idegen, aki elvetődik Angliába, mindjárt bensőséges kapcsolatba kerül az ottaniakkal?

Nézd, ez talán úgy és azért volt lehetséges, mert angol szakos lévén, természetesen jól beszéltem angolul, és mert bizonyos alkalmazkodó képesség birtokában elfogadtam az angol szokásokat, a társadalmi érintkezés formáit, külsőségeit, tehát nem voltam olyan jellegzetesen idegen, mint amilyeneknek akár Agatha Christie Poirot figurájában az idegeneket ábrázolja. Az angliai tartózkodás 39-ben azért jelentett számomra és a regény számára is különleges érdekességet, mert láttam azt a páratlan naivitást, amivel az angolok a közeledő háború általuk is felismert tényét fogadták. Lehet, hogy akkor már fegyverkeztek, de Hitler 33-ban kezdett fegyverkezni, ők pedig csak 38-ban vagy 39- ben, tehát mindenképpen túl későn. Mindenesetre nem hittek a háborús veszedelem komolyságában, nem hittek abban, amit még Gontran Alfréd is megtapasztal, amikor Németországon való átutazóban csak a vonatablakon néz ki, és látja a gyakorlatozó katonákat, a rengeteg katonai járművet, azt az egész felkészültséget, amit Hitler nem is nagyon palástol, s amit mindenki, aki csak Németországban mint utazó és nem mint kém járt, megtapasztalhatott. Nos, ezt az angolok, mivel nem akarták hinni, egyszerűen nem is hitték el. Mindezt én olyan értelemben tudtam a regényben felhasználni, hogy a Gontran Alfréd élményeiből adódó szűk világkép kiteljesítésére váltam képessé, egy nagyobb európai körkép bevonásával, egy olyan európai körképével, amelyik legalábbis ezt a nyugati, a háborúra fel nem készült és naivul mit sem sejtő világot is ábrázolni tudta, amelyet Hitlernek, legalábbis a háború kezdeti szakaszában minden megerőltetés nélkül sikerült lerohannia. Gontran azután, mint tudjuk, visszatér Magyarországra, ami a továbbiakban történik vele, az már teljes egészében fikció, ugyanúgy, mint svájci találkozása Miss Higgins-szel.

365