Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Hegedüs István: Múlató könyvetske (Verses életrajz, befejező rész)
Az én lovamnak is a hátuilsó lábát El vitte a golyóbis, a kard hűvel alját. Más lóra kelletett tsakhamar felülnöm, a verekedésnek újra elkészülnöm. Lármát fújt trombitás, a hídnak nyargaltunk, által men vén rajta, frantzokat kaszáltunk. Legjobb hajtásában mikor lettünk volna, és az apró fegyver nem olly nagyon szólna, Akkor az én lovaim egy bukfentzet vetett, aki engem látott, tsak könnyen nevetett. Alája szorultam, magam megütöttem, Az utolsót tsaknem itt elköhentettem. Megindult és igen folyt a vér orromon, mindenem véres volt látzott mondéromon. A jó szerentsémre arra jött egy doctor, aki doctorofcnál vala kálefactor, .kihúzott ló alul, lábra felállított, Meg nem halok mindjárt, avval bátorított, Bé akart kötözni, vélte, sebben vagyok, reszkettem előtte, látta, majd megfagyok. Mivel a jobb lábom nagy elsenyvedett, a ló nyomásától felette szenvedett, Megmondtam neki, én nem kaptam sebet, Nem szükség békötni, kösse bé az ebet! Osztán érvágásra éppen erőltetett, Már a káromlásra ez által késztetett. Láttam szegény feje kurásira valót jól beszedett, méllyét mellyettem kitálót. Tudakoztam tőle, hogy mi baja légyen? Az orvosságából most magához végyen! Mondja, Undorodást éntőlem vett volna, Gyomorháborodást itten kapott volna. Elment tőlem innét, hátra, patikához, hozáfogott maga meggyógyulásához. Hoztak az asszonyok medecint hordókban, Gyomor erősétőt a kő korsójokban. Jószágom a lóról az alatt leszedtem, öszvepakolgattam, a vállomra tettem; a lovat ott hagytam, mert nyaka kitörött, 'hirtelen 'halállal a szegény megdöglött. Sok fogott lovakat katonák vezettek, azokra engemet ők felsegítettek. Két nap nyomorogtam ezen nyavalámban, addig az ideig nem volt étel számban, Harmadnapra kelvén marsírozná kellett, Egész Ármádia a frantia mellyett, Ki késért bennünket egész Montováig, Amint megvolt kötve, STILL STAND lineáig, Hol harmad nap előtt volt a verekedés, Puskapor glóbisnak elvesztegetése. 333