Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Hegedüs István: Múlató könyvetske (Verses életrajz, befejező rész)
Isten hozta őket, kezet fogtam vélek, Megmutattam magam, s mondám, most nem félek. Tsizmámat előszer lábokról lehúztam, A lehúzásával majd bőrét lenyúztam. Többnyire mindenem tsaknem visszakerült, A napom újonnan ismétlen felderült. Tsak az aranygyűrű örökre elveszett, Julisnak szerelme avval elenyészett. Közülük engemet vízbe akart vetni, Parantsolta kezem, lábom megköttetni, Generál ő kémét agyonlövettette, a többit pediglen fogságba vettette. A kapitányjokat a Lengyel országban, Tamopolyban láttam, van egy kis jószágban. Ügy él egy faluban, valamint Possessor, Az Uraságánál egész fő assessor. Vele is beszéltem, ettem, ittam nála, Lengyelül megtanult, jó helyre talála. Genuát nemsoká, a nagy éhség miatt, megvettük két holnap elfolyása alatt. Keresztül tiprattuk útzárt prédával, Által mentünk rajta egész ármádával. Loisának írtam, engem többet nem lát, Utánam se küldjen soha is tzédulát. Ha gyermeke lészen, tudom, a nevemre kereszteli, tartja emlékezetemre. Elhagytuk Genuát ékes házaival, Irtózó hegyeit szép olajfáival; ALEXANDRIÁHOZ tartónk a kantárszárt, Egész Ármádiánk már minket ottan várt. A Sváitzon, Pómonton, a nagy hegyek között hátul, a frantia utánunk szökdözött. Bekerített minket mintegy száz ezeret, Rajtunk hozott hátul két annyi ezeret. Készen vártuk őket megnyugodt elmével, az első éjtzakán aludtunk békével. Másnaippra virradván bezzeg mulatoztunk, estvefelé kivált két kézre dolgoztunk. Az apró golyóbis, mint köles, úgy hullott, ki evett ibelölle, ott helyben megfutott. Szót ember nem hallott ágyuk dörgésétől, félt a gyenge szívű a kard pengésétől. Még eddig nem vala soha illy háború, nem is lészen talám többet illy szomorú. A döglött lovakból, megholt emberekből. Hidakat tsináltak, romlott szekerekből. Pajtásomat láttam, mikor oda vitték, hol hidat tsináltak, az alá letették. Egy pillantás alatt többet hanmintzhatnál Hogy itt elvesztettünk ennél a kis hídnál. 332
