Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Nyilasi Balázs: Torkában sóhajokkal (Ladányi Mihály újabb kötetéről)
Caudwell szerint a kommunizmusban nem lesz költészet. / A költészet mai állapotát tekintve j igen közel / lehetünk a kommunizmushoz.” Na és a lendület, a düh, az acsargás ... Doromboló kiscicává azért nem szelídült. Messze még a megbánás, tomboljuk ki magunkat Kalüpszó, és: vigyél engem a kísértésbe, és: inkább egy álmot se, mint ezt a becsapottat, és: inkább a zörgő kukoricást, mint a jól nevelt társalgást, és: meg kell rohamozni őket, meg kell indítani a támadást, be kell célozni „a táncdalfesztivál jegyében születő nemzeti egységet, / amely büdös kis érzelmekkel mérgezi a szelet...” És főképp a népe, az ő népe... Még mindig nem tud lemondani róla végleg. Már acsarog rá, szemére lobbant mindent, rávágja az ajtót. De aztán csak vissza- visszasomfordál a hátsó bejáraton és elölről kezdi az egészek Elnyeli a dühét, megalázza magát, nem röstell ácsingózni, kunyerálni. „Ne üldögélj otthon magadnak, / ne nyírj gyepet, / ne sétáltass kutyát este. / Gyere az emberek közé. Hiányzol. Gyere vissza!” Végül is az ember sohasem tudhatja, hányadán áll ezzel a Ladányival. „Bárhogy lesz is, az bizonyos, hogy ez a tárgy és kifejezési forma sokáig már nem variálható az önismétlés veszélye nélkül.” — írta 1970-ben Simon Zoltán. És tulajdonképpen igaza volt! És akkokr jön ez a „kis, kopasz pali” továbbra is ezzel a jelenségkritikával, ezzel az egyoldalúan érzelmi-indulati „kisnépi” szemlélettel, ezzel a szektássággal, ezzel a végletekig leegyszerűsített társadalomképpel (hiszen ha én most elkezdeném sorolni, mi mindenben nem értek vele egyet!) és, mondom, jön továbbra is ezzel az ötletesztétikával, és nemcsak hogy nem döglik be, de mind nyilvánvalóbb, hogy a hetvenes évek hazai valóságának legtotálisabb és legerősebb indulaté ábrázolását-kifejezését éppen ő adja. . . Hát az embernek, komolyan mondom, megáll az esze ... És hát most is ... Végül is őszül vagy nem őszül? ... (Magvető, 1980.) 285
