Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Molnár Miklós: Ne feledd a tért! avagy: Holnapra megforgatjuk az egész világot? (esszé)
Isten alkalmasint nem kockázik, számára bizonyára nem feladat az az algoritmikus probléma, hogy a lehető legkevesebb mozdulattal „rendezze” a kockát (az Isten algoritmusának nevezett „tökéletes” rendezési mód, azt mondják, talán 20 forgatás körül van a jelenleg ismert „legtökéletesebb” földi forgatásmódszerekkel legkevesebb 50—70 mozdulatra van szükség. „A közismert rendezési algoritmusok akár 700 lépést is igényelnek” — írja Marx György.). Isten nem tehetné-e vajon, egyetlen mozdulat vagy akaratrezdülés nélkül is, hogy mindannyiunk előtt, egész valónkban fel- és kitáruljon a bűvös kocka forgatásokon inneni és túli rendje és renden-kívüli- sége; hogy a térbeli permutációk és a hozzájuk kapcsolódó időlehetőségek speciális legyezőként szétterüljenek bennünk — vagy hogy mi magunk táguljunk beléjük? Ha Isten talán nem is, az emberiség, úgy tetszik, egyre lázasabban kockázik: forgatja, tekeri, csavarja, sodorja, pergeti; szitkozódik, dühöng, felfedez, ujjong, el- bitangol, visszatalál, elélvez, újrakezdi, érvényteleníti, végleg feladja, elgárgyul, felszívódik. Rubik Ernő (Isten kubikosai kubistája?) új emberfajnak, a homo cubicus- nak a nemzője. Vajon pejoratív jelentésű-e ebben az új univerzumban a ,kockafejű’? Rubik infernális bizgentyűje ellen több érvet is fel lehet hozni, például azt, hogy a kocka eszképista, maszturbatorikus, privatizálódásra késztet, destruktív, sőt nihilista, elidegenedést szül, katatonná hülyít — javára szól viszont, hogy ironikus, nem prédikál világmegváltást („nem-e???” — belső hangok kórusa), alig kimeríthető (másodpercenként egy tekeréssel a kocka negyvenhárom trillió különböző mintájának kiforgatásához 1400 évmilliárdra lenne szükség —: purgatóriumi mulatság!), legtöbb játéktól eltérően nem militarista! (nem élő ellenfél lebírására irányul), eleddig egyáltalán nem vagy alig-alig ismert belső képességeket és energiákat szabadít fel (igaz, ezeket legnagyobbrészt fel is emészti). A lehető legmeghittebb benső játéktérben zajlik a kockaforgató momodrámája. Vekerdy Tamás szerint „a bűvös kockával való játék a tekergetőt a tudatos és tudattalan lelki élmények határára sodorja” (vagyis a kubus sergetése meditációs gyakorlatnak is tekinthető. Szívesen megismerkednénk a kockaforgatás zen-buddhista módszerével...). Manipulativ felhasználási lehetőségei is számosak: be lehet tömni vele éhező népek száját, szabadsághiány feledtetésére is példásan alkalmas (diktatúrák, figyelem !); az égadta világon mindenféle igénynek placebo-kielégítője lehet: panacea magna! (Csakugyan „Verfallsform”?!) Az 54 színes négyzetlapocska csoportelmélet, geometria, számelmélet, kombinatorika, logika, valószínűségszámítás, pszichológia, fcvarkfizika, elmekórtan, kozmológia köztes határain lebeg elegánsan és határsértően. Rubik kockájának (legtöbb játékhoz hasonlóan) ugyan számtalan tanulsága lehetséges, ezek azonban zömmel csupán magára a kockára érvényesek, másra (pl. a világ holnapra tervezett megforgatására) csak igen áttételesen. Mégis: óva intünk és intve óvunk attól, hogy alábecsültessék a vürfli fontossága és jelentésessége! Rubik Ernő mágikus kubusa totális játék, ámde egyszersmind egyetemes mondanivalójú, kimeríthetetlenül sok vonatkozású szuper- műalkotás is; (emberi fogalmaink szerint:) megismerő, teremtő és birtokba vevő tevékenységünk esztétikai tárgyként valósítja meg; a tömegkultúra arisztokratikus gadget je; ismeretelméleti geg — irracionális aurával; szétfeszíti esztétikai s másféle normáinkat, áttöri kategória-gondolkozásunkat. Normákon és kategóriákon kívül létezik, szinte megfoghatatlanul: és mégis itt van a kezemben (vagy én vagyok az övében?). „Emberhez szabott”, „tenyérhez szabott” — írja Vekerdy Tamás: olyan, mint egy „jól megszerkesztett, könnyen mozgó, kemény élőlény”. De valahogy mégis elillan a tenyeremből, valahogyan metafizikai illékonyságú és parttalanságú. (Az általam emlegetett könyvből éppen ez hiányzik: a mefisztói kocka filozófiája, sőt metafizikája.) Uraim! Ne számítsanak rá, hogy a közeljövőben hajlandó leszek „társadalmi lényként” tengetni maszategzisztenciámat: ezentúl kockaművelőként(„il faut cultiver notre dé”) óhajtok létezni, mégpedig a térben, immár meglelt intim kockateremben; összeköltözöm kubusommal, rendületlenül tekergetem, tekergetem a bölcsek kockakövét, az isteni algoritmus nyomába szegődöm — kubista konkvisztádorként, doktor Faustus kései tanítványaként.. 274
