Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Vasy Géza: Az elbeszélő Szabó István (tanulmány)
első kifejezési módja annak az otthontalanságérzetnek, amelybe az életformaváltás kergeti az írót. A konfliktusok másik típusa is megmarad ugyan a család körén belül, de a társadalmi lét, az életforma lesz a közvetlen meghatározó. Ezekben az elbeszélésekben a megszokott rend, a megszokott munka hiánya okozza az összeütközést. A Nincs semmi baj (1960) télen unatkozó kamasz testvérei végül csúnyán összeverekednek. A Nehéz téli nap (1960) szintén a kényszerű munkátlanság rajza. S ezen alapul két nagy elbeszélés, A szabadság keresztje (1962) és a Sirató-dal (1962) is. Az előbbi két életforma nyílt összeütközése. Nyári dologidőben szabadságra megy Baksa Tibi, mert elromlott a vontatója. A család elvárná, hogy segítsen nekik a gazdaságban, ő azonban „szabadságon van” és nem dolgozik. Egy hét múlva csúnyán összevesznek, a fiú falhoz vágja apját, majd részegre issza magát a kocsmában, ahol végül őt verik félig agyon a cigányok. Tibinek igaza is van, meg nem is. Körülveszi őt még a régi életforma ezernyi szokása, ő pedig úttörő módon, a faluból szinte elsőnek megy szabadságra. A falu úgy gondolja, a szabadság arra való, hogy otthon lehessen dolgozni. Tibinek valamennyire tudomásul kellett volna vennie a szokást. Hiszen saját családjáról volt szó, szüleiről, húgáról. Az új életforma egyik jellemző jegyét szerette volna megvalósítani, de túl radikálisan, s közben maga is tragikus vétséget követ el. Elfeledkezik arról, hogy az ember közösségekben él, s nem függetlenítheti magát azoktól. Jog és kötelesség dialektikáját nem tudja megoldani különleges élethelyzetében, ezért az összeütközés, az elkerülhetetlen tragédia. Csendesebb, elégikusabb a Sirató-dal. Az öreg Rezi néni hosszú évek után ismét kenyérsütéssel próbálkozik. Ereje végső megfeszítésével meg is dagasztja a tésztát, s amikor készen van, döbben rá, hogy kifelejtette belőle a sót. Elsíratja a kenyeret, önmagát, majd a betérő postásfiút kéri meg, ássa el a tésztát. Rezi néninek is a megszokott munka hiányzott, azt felelevenítve akart újra teljes ember lenni a saját, régi életformájának a törvényei szerint, de be kellett látnia, hogy e szép törvények felett eljárt az idő. S mivel szépek voltak e törvények, okkal siratja el őket. A konfliktus harmadik típusa már a felfokozott életformaváltásból következik. A városi értelmiségivé váló Fábián látogat haza a Minden olyan, mint régen (1961) és a Hazulról odáig (1962) lapjain. Az első szemléletes tükre az életformaváltás igazi kínjainak. Fábián hazalátogatva tapasztalja, hogy minden olyan, mint régen, odahaza semmi se változott, de közben arra kell rádöbbennie, hogy ő maga bizony alaposan megváltozott, s nem előnyére. Bizonytalanabbá lett, olyanná, aki még a nyulat se meri leütni, s félelmében berúg. Apja fekteti le, s „Egy pillanat múlva már aludt, mint aki nem akar tudni semmiről, hiszen nagyon jól érzi magát a verem mélyén.” A Hazulról odáig nem a Fábiánban zajló változásokra figyel, hanem ismét két eltérő életszemléletet ütköztet össze. A szerző, harácsoló, gonosszá váló emberét és a humanistáét. Hajber meg akarja szerezni bérletbe a Fábiánnak elvileg járó háztáji földet. Fábián gyenge az ellenálláshoz, már-már kötélnek áll, amikor megtudja, hogy Hajber a hetvennégy éves apósával akarja megműveltetni a földet, mert „nem tarthatjuk abból a kis nyugdíjból”. „Különben is haragszom az öregre, amiért nem íratta ránk a földjét, míg lehetett. Nekem meghagyták volna. Most nézhetünk utána. Ha ilyen bolond volt, csak kapáljon.” — mondja Hajber. Erre már sarkára áll Fábián, Hajber pedig gyűlölködve távozik. A második kötet elbeszéléseiben az összeütközések oka tehát a világképben, az életformában, az életszemléletben van. Kibontott tragédia azonban itt már nem jelenik meg A szabadság keresztje kivételével. A dráma nem robban, hanem felszívódik, de maradandó sérülést hagy. A novellalezárások azt mutatják, hogy minden marad a régiben, az emberek nem tudnak és nem akarnak a bőrükből kibújni. Jancsi továbbra is félni kénytelen az anyjától, az apa továbbra is csak óvatosan száll szembe a feleségével. A téli napok továbbra is idegesítő boldogtalanságban telnek el. Rezi néni ezentúl is bolti kenyeret fog enni, a szabadság ideje alatt továbbra is dolgozni illik, a vagyon továbbra is vakká As gépiessé teszi az embereket, a szülőfalu elvesztése pedig otthontalanná. Nem változik semmi, de közben mégis apró elmozdulások történnek. Az elbeszélés műfaji törvényei szerint Szabó István egy-egy 170
