Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XI. (életrajzi esszé)
a Kalangya délszláv hídverósét, az ilfljú kommunisták népiront-hagyományát és anti'fasizmusát, a népiség-gondolattal párosult Dunavölgy-koncepciót, a közös múltra és megbékélésre alapozott közös jövendő elképzelését. Amikor a győrffys- ták 1946. július 10-én felhívást intéznek a társadalomhoz a népi kollégiumok létrehozása érdekében, Rákosi Mátyás ezeket mondja: „Csak üdvözölni lehet azt a kezdeményezést, hogy ezeket a népi demokratikus kollégiumokat a lehető legszélesebb mértékben kifejlesszük. Ebben a tekintetben a GyőrÉfy-kollegisták kétségkívül fején találták a szöget... Változtatni kell azon a tarthatatlan helyzeten, hogy a demokrácia első esztendejében a főiskolákon kevesebb munkás- és parasztgyerek van, mint a Horthy-rendszer alatt. Itt nem elég a jókívánság, az óhaj, mindjárt meg kell mondanunk, hogy az illetékes tényezők organikusan gondoskodjanak arról, hogy a legközelebbi egyetemi évben a helyzet gyökeresen megváltozók.” A NÉKOSZ erényei közé tartozott az öntevékenység, a belső demokratizmus, a kritikai szellem. Kétségtelen, hogy ezek az erények a szervezeti autonómia keretei között hibákat is szültek: bizonyos anarchisztikus szabadosságot, elkülönülési törekvéseket, és olyantféle „türelmetlen avantgardizmust”, amilyenről Balogh Edgár a Sarlót jellemezve beszélt. Hatottak még Szabó Dezső, Makkal Sándor eszméi is, az avantgardizmus sajátos népi-nacionalista gőggel párosult, és kísértett a paraszti megváltás-mítosz emléke; voltak ilyen-olyan vélekedések a munkásosztály vezető szerepével kapcsolatban, s beszüremkedtek itt- ott a tudatokba a „harmadik út” eszméi is. Csatári Dániel így emlékezik a NÉKOSZ-ra: „Egyetemi padsorokba zsúfolva, vagy a kollégiumi estéken szorongva Kállai Gyulát, Molnár Eriket, Mód Aladárt, Szektfű Gyulát, Rudas Lászlót, Csécsy Imrét, Andics Erzsébetet, Donáth Ferencet, Ortutay Gyulát, Kosáry Domokost, Lukács Györgyöt, Szabó Pál, Káldor Györgyöt, Kardos Lászlót, Keresztury Dezsőt, Erdei Ferencet, Szalai Sándort, Nagy Tamást, Vajda Imrét hallgattuk... Talán valamennyiünknek egy kicsit Révai József volt a példaképe, Rákosi Mátyás, Tildy Zoltán, Rajk László, Szakasits Árpád, Veres Péter egy-egy látogatása lázba hozta a kollégiumokat... Aggódtunk Németh Lászlóért, szomorúan tapasztaltuk, hogy nincs közöttünk, de azt is tudtuk, hogy ezért nem a vérben és piszokban születő új világ a felelős.” A névsor magában is jelzi a nemzedéki folytonosságot. Erdélyben — Balogh Edgár szervező munkája nyomán, és a román miniszterelnök, Petru Groza védnöksége alatt — egymás után alakulnak a népi kollégiumok. Budapesten pedig már működik a Mocsáry Lajos Kollégium — tagjai magyar és hazai román diákok —, amelynek célja a két nép barátságának elmélyítése. Jugoszláviában pedig kollégista brigád dolgozik — a többi népi demokráciákból jött munkacsapattal együtt építi az Omladinska Prugát, az ifjúsági vasútvonalat. Rákosi Mátyás pedig ezt mondja 1947 januárjában: „Látnunk kell, hogy .politikai harcok előtt állunk, amelyben szükségünk van a NÉKOSZ vezetőire és diákjaira. Ez a harc nem fog 1947-ben befejeződni, hanem számíthatunk rá, hogy 1957-ben is lesz egy és más tennivalónk. Később, a NÉKOSZ jelentősége a jövőben csak nőni fog, és azt hiszem, nem túlzók, ha kijelentem, hogy a NÉKOSZ a demokráciával fog fejlődni vagy visszafejlődni, mérni lehet majd rajta, hogy — megértsék —, milyen erős a demokrácia.” Üssük fel most az a bizonyos Kék Könyvet. Amikor az elnök felteszi a kérdést Rajk Lászlónak: Hogyan kezdődtek a kapcsolatok a jugoszláv hivatalos tényezők és ön között? — ő Lazar Brankovról 145
