Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor II. (esszé)
Feküdj bele a sárba, borona-rücskös tüske-ágyba, nevess vagy vicsorogj — ölelni másutt is ölelhetsz, de ölni csak itt maradt jogod. A „lehallgatója” alanyra nem az ötlet szeszélye nyomán bukkantam. A vers egész hangoltságát elszántság és szédület egymást átható kölcsönössége határozza meg. A „Nem menekülhetsz!” parancsa olyan drámába köti a vers címzettjét, mely egyetlen pillanat kataklizmájának izgalmába sűrít ezer évet. Ráhangolódni, lehallgatni ennek a történelmi föld- és űrrengésnek a zaját, — olyan lírai szituáció, struktúraszervező elképzelés, mely lehetővé teszi az idekötő erők tárgyi, történelmi, erkölcsi tartalmainak felidézését — s hogy ez a beavató folyamat egy nagy pillanat parancsainak grammatikája szerint mehessen végbe. Egyetlen zaklatott, fölszólításokkal figyelmeztető ráeszmélés rendjében. Ennek köszönhető, hogy noha az idekötő erők lajstroma, freskója korántsem gazdag (a Tízezer nap, a Nincs idő c. filmek emlékezetes tárgyai, egy-egy jelképértékű történelmi alak), súlyuk és intenzitásuk mégis nagy. A tömbösitő grammatikán belül a képek szuverén szólamokként kötnek be gazdag tartalmakat, teszik feszültebbé az iramot. „Idegszálái” révén a szél a legfinomabb emberi érzékenységgel, „pamutszálai” révén a köd puha és sejtelmes kapcsolatok képzeteivel motiválja ezt a nagy erőt. A kimustrált szekértengely évszak- váltásokat forgató, a jelenbe nagyon is beavatkozó hatalom, „a szőlőkarókkal kivert hegy” a honalapítás történelmi fenségét idézi, sugallatszerűen (a karók, a karóba- búzatás képzetei révén) a honalapítással járó kínt is. Így válik drámai elemmé a repedt cseréptányér, s értelmes küldetés zálogává a hazai nyomorúság vállalása. A mdndenségért, melyből kiszakadt, így kárpótolja magát: a sajátos, a reámért drámai létezés katarzisával. Az egyetlen élet a maga határainak tágítását elsősorban a saját paraszti emlék-kincse, s a magyar történelem mozzanatai révén, a képek mélységszintjének növelése, rétegzése révén végzi. S az így alkotott képeket egy rendkivül dinamikus közlésmód szervezi idéző, ráébresztő, mozgósító beszéddé. Ezen belül merész megszemélyesítések, tömör sorolások, szélesebb, magyarázó hasonlatok, ellentétek sűrítő szentenciák létesítenek eleven változatosságot. Ez az a sajátos dikció, melynek érlelődés-ét a világkép alakulásában nyomon követhettük. A maga Szózatát voltaképpen ezzel a verssel írja meg Csoóri. Analógiánk megfontolt, s nem azt jelenti, hogy ezzel a verssel tetőpontra is ért. Vörösmarty szózata nemzeti imádság lett, de a tetőpontot A vén cigány s a Fogytán van napod jelenti. Csoórinak még meredekebb kaptatón kell tovább kapaszkodnia. Az idegszálaival a szél sikere túlságosan is látványos. Grammatikája parádésan sodor, a „nyomorúság” zászlóként lobog, a gyógyulás terápiája nagyon is receptszerűen iratik elő, s a végső érv nem olyan pontos, mint amilyen hangzatos. Csak sejteti, hogy életre-halálra menő küzdelemre csak itt van esélye, de a csattanó olyan hangsúlyt ad az öléshez való jognak, hogy vonatkozásai, motívumai elhomályosulnak. Ezért, a díszmenetes lendületért válik kétségessé a címzett is, tehát, hogy kihez beszél a költő. Ha súlyosabb lenne a terhelés, kegyetlenebb a színtér (a mondat izmaiban is) és kedvesebb a szerep, világosabban ütközne ki az önmegszólitó jelleg. Így azonban úgy is értelmezhető: nekünk beszél. A kettős címzés bizonytalansága minden önmegszólító versben kísért, de a rezignáció tónusához ez illik is, a vezénylés grammatikájához kevésbé. Ez a verstípus: a helyére, szerepére eszmélő költő hivatás-ihletének mű-formája, valamint a Barbár imádságban oly szerencsésen eltalált sámáni hang — mint jeleztük — nem terebélyesedett verscsaláddá Csoóri költészetében. S nem azért, mert hangzatossá sikeredett a ráeszmélés, ekkoriban még az alkat minden ihletet ilyen parádéssé feszít. Tálasi István, a Menekülés a magányból legifjabb kritikusa jól sejtette, hogy a Barbár imádság társtalan és jövőtlen kísérlet, „magányos mítosz-szilánk. Elszigeteltsége nem véletlen. A költői mitológia összefüggő látomásrendszert, 1130