Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor II. (esszé)

már nem is létezhet, alkatát a kétség, a józan helyzettudat s szemléleti terméke, az irónia átszínezte, ezért sokkal joblb a félnótás, szabálytalan figurák esélye, s ezért is szaporodnak el a vagányok, csavargók, markecolók, félbolondok, részegek, a törvényen kívüli páriák; az esendők, az elesettek és a bohémek. Számukra még vagy már nem kötelező a normális, tehát fegyelmezett, minden szempontra ügyelő emberek illemkódexe. Somogyi Tóth Sándor Próféta voltál, szívem c. regénye, Csurka István Az idő vasfoga, A ló is ember, Moldova György Gázlámpák alatt, Akar velem beszélgetni?, Sarkadi Imre Oszlopos Simeon c. műve e tendencia példaművei, de Örkény István, Karinthy Ferenc, Bertha Bulcsu több írása is ezt a tendenciát erősítette. S hiába voltak feslettek ezek a figurák, az olvasó is hozzájuk húzott, kíváncsi volt rájuk. Őszinteségük mindig átlépte a tilalmasság határait, lebegő oldottsá- guk, nyitottságuk révén az emberi lét ismeretlen, végletes esélyeit tették érzékelhetővé az akváriumiba húzódott vagy Godot-ra váró olvasók számára. Velük még történhetett valami, s szemben a szabályos állampolgárokkal, jobbaknak bizonyultak, mint amilyennek magukat mutatták. Védtelen esendőségük tüntetés volt a védettségben létezők imponáló látszataival szemben. Veszteségeik, vereségeik felől szorongató arányokiban ölthetett formát a megváltás reményének megfogyatkozása.

Illyést a csavargók vagy a feslett bohémek sohasem vonzották. Önfegyelme, méltósága, felelőssége költői jellemének meghatározó vonásai. És ez az Illyés, aki korábban Kossuthról, Dózsáról írt drámát, szívéhez mindig a Petőfi-szerű hős állt közel, s Baibitsot főpásztori nemességéért tisztelte tűzön-vízen át; most a Kakukk Marci szerzőj'éhez intéz ars poetica érvényű ódát, s ebben a Bartók-vers tendenciáját továbbélezve „eleven törvényt” sürget, a kivétel szabadságát; a külszín, a fölhám. a látszatromboló szabálytalan szellemet ünnepli. S ha kétséges lenne, hogy ugyanabban a konfliktusban szavaz, amely a csavargók, ágrólszakadt, tönkrement figurák körül támadt, a szöveg világosan útbaigazít:

Mert nincs szabadjegy

jól haladni a korral;

mert van, amikor — hány a példa! —

a néma szólal

az iszkol, aki űz,

makulátlan a céda,

mocskos a szűz.

(Óda a törvényhozóhoz)

A Tersánszky-óda alkalmi vers, de hogy milyen mélyről eredő kor-ihlet szólal meg benne, a vele rokon megnyilatkozások, a Dőlt vitorla egész sor verse tanúsíthatja. Van, amelyikben a krisztusi mártíromság érzését, a dugovicsi önfeláldozás vakmerőségét vallja ismerősnek (Honnan). Máskor akár Lucifert is vállalja, csak fényt hozzon: erőt a küzdelemhez. (Mi lett az isten?) Gyermekkorának eddig jórészt szociológiai sugallató emlékeiből most inkább az elvontabb értelmű, egyetemesebb érdekű nagyság s a csoda mesésebb jelentés-mozzanatait hívja elő. (A tenger, Gyermekkorom zivatarai, A Hebridák és Szamoa között). S azzal a rejtett vagy nyilvánvaló rezignációval, melyből kitetszik: a közvetlenül adott valóságban idegen vagy kivétel az ilyen csoda, vagy már nem is létezhet. „Gyermekkoromban, amikor még voltak életerős mennydörgések...” Költészetünk legjózanabb tehetsége tehát arra eszmél: a csoda kipusztulóban van. A szürrealizmus iránti vonzalom friss jelei is bizonyára ennek következményei. El nem pusztítható szellemi egészsége igazolásait, a jövő ígéretét (hiszen a csoda — mint Szerb Antal mondja — azt jelenti, hogy ami szép, még előttünk van) a természet látványából, a létezés alap-forrásaiból, a művészet virtusaiból s a téglát téglára rakó munka elemi bizonyosságaiból olvassa ki.

Csoóri meggyőződése tehát, hogy a „használható szabadság” a „kötetlenebb lét”- ben valósítható meg, mint láttuk, egy nagy kortendencia része. De az „önmegvalósí1121