Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor II. (esszé)
kesztyűdet, ötujjú liliomodat kidobod a szimatoló ebek elé, vallatják, szivárog belőle a vér. Ha pillanatról, választásról beszélünk, természetesen huzamos folyamatra gondolunk. Bár a választás, a szabadság kivívásának gondolata Csoóri ekkori esszéiben gyakran felmerül, s irodalmunk egész szélességében ekkor hódít s honosodik meg az egzisztencializmus szabadság-fogalma, egy percig sem hisszük, hogy a választás, amiről szó van, egy előzménytelen döntéshez hasonló fordulat. Nem is hisszük, hogy létezik olyan szabadság, mely bármely választást lehetővé tesz. Másképpen szólva: azt hisszük, az ember választásaiba minden beleszól, ami előbb már megtörtént vele, szabadságában tehát nagyon is erős törvények érvényesülnek. Abban a szabadságban is, melyet Csoóri magának kivív. Ebben a küzdelmes és korántsem biztos kimenetelű folyamatban eleinte csak az látszik bizonyosnak, hogy a költő nem érzi szerepét önmagával azonosnak: El akarom hagyni, ami nem én vagyok, ami rám ragadt, mint utazás pora. Az idő mozdonyfüstje arcomon, jóságos kezek szennye, szegények mosolya. El akarom hagyni c. verséből valók e sorok, s ez a vers igen meggondoltan sorolja el mindazt, ami idegenné kezd Válni a költő számára. Egyebek között a rákérgesedett csöndet, „a boldogító zűrzavart, amit tőletek kaptam kölcsön”; aztán a Noé-bár- kává lett szerelmet, s végül: El akarom hagyni, aki nem én vagyok, a lámpasor gerincű férfit, ki csak ragyogni tudott, rögtönözni gyönyört és sebeket, de az elrendezésbe belebukott. S ha eddig inkább önbírálat volt a vers, a befejezés azt is elárulja, hogy amivé lennie kell, idegen a kortól, tüntetés az ellen, ami volt s ami tetszett a kortársaknak. ősz van, hülyítő köd, türelem középkora. Lecsatolom derekamról a kort: hadd legyek végleg kiátkozott. Amit levedleni akar, bizonyos: mindaz, ami a lelkes és tisztelettudó homo novus természetének fonákján megtapadt, de amivé lenni szeretne, abból itt még csak annyi bizonyos, hogy nem pártfogolt eszmény, inkább törvényen kívüli magatartás- forma. S ez a sejtelem, hogy a megszülető lírai hős nem lelheti helyét a hazában, de a szabadság kovásza mégicsak ő, legyen bár botrányosan rendellenes figura, ekkori prózájának vissza-visszatérő gondolata. Abban, ahogy a Váci utcán megjelenő két beatnik külsejét leírja, még humor árnyalja a rokonszenvet, de a procc és parvenű, bocsánat, a divatversengésbe szédült pesti utca iránti fölény még nagyobb distanciát jelez. S hiába írja, hogy lábuk a szűk és rövid nadrágból „úgy kandikált ki, mint gázlómadaraké”, sarujukat „apostolidnak nevezi, s az ő furcsa szuverenitásukat a kockázatvállalás egy lehetséges példájaként méltatja: „Boldogok, mert valamit egyértelműen eldöntötték: viselkedésükkel és viseletűkkel nem alkalmazkodnak a köz1119
