Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor II. (esszé)
Amerre indulok, még nyár ragyog tovább; egy íolyó fény-pengéje tündököl — de föltámad lassan a cigánybambusz: e jeremiási ököl; víz és sár ideje, hideg álmoké, köveké: második születésemé. A terep tehát, ahová a lírai hős érkezik s születéséhez a klíma veszedelmes és zord. Ezért lesz oly marcona a lírai hős arculata, vagy a marconaság kreál természetéhez illő közeget, tehát önigazolást? A kérdés gáncs ízű, de jogos. A Dózsáról Kosa Ferenccel és Sára Sándorral közösen alkotott film, az Ítélet körüli vitákban vádként is formát öltött a kérdés: mi értelme van a szörnyűségek halmozásának. S valóiban: a filmbeli székely jobbágy lázadás nélkül tűri a jus primae noctis érvényesítését. Dózsa — a megaláztatás láttán támadt vak dühében — teljes erővel a férj arcába csap. Az adószedőt ő szúrja le, de a jobbágyokon vesznek érte iszonyú elégtételt. Kivágatja a népet őszintén féltő diák nyelvét, hogy a vereség hírével ne züllessze a sereget. Levágatja a lisztet megdézsmáló keresztesek karját. Minden esetben jóhiszeműen jár el, van úgy, hogy már vissza is vonná az ítéletet, de elkésik. Ami pedig a vereség után a népre szakad és hurkol ódik: a heveny düh s az évszázados gúzs, szintén Dózsa lelkiismeretére nehezül. Ebből az iszonyú présből kimenthetné magát árulás révén, tehát a pokol felé, s kimentheti magát ügyével együtt a jövő felé, de csak a tűzhalál s a felfalatás borzalmai árán. A szörnyűségeknek tehát funkciójuk van, általuk halmozódnak fel azok a belső és külső kényszerek, melyek a mártiromságra Dózsát megérlelik. Ügy kell meghalnia, oly borzalmasan és fenségesen, hogy minden, amit tett s halála révén az ügy is az üdvösség fénykörébe emelkedhessen. A szörnyűségek értelme tehát belátható, mondhatnék: a mártíromság pszichológiai motivációját alkotják. A hősi magatartás, a vitézi rezolúció feltételeinek romlása, a hűség árának növekedése is kifejeződik bennük, a történelem is kínált hozzájuk anyagot s intenciót, de a szándékosság így is zavaró. S bár a későbbi filmek, a Nmcs idő, a Hószakadás sokkal játékszerűbben, szervesebben tárgyiasítják a szándékot, az öklök s a puskatusok azokban is szeretnek váratlanul s kegyetlenül zuhanni az emberi koponyákra. Jancsó Miklós, aki a beszédet minimálisra korlátozta filmjeiben, kénytelen volt gesztusokkal kifejezni minden emberi torzulást, így a szadizmust is. Bizonyos, hogy hatása Kósát, Csoórit is érintette, noha az ő filmjeikben a szöveg is művészi erejű. Ám az ő filmjeikben elúrhodó borzalmak csak társelemei valamely fényesebb, bensőségesebb, sokszor humorral színezett dallamnak, s a hűséghez szükséges keménység és konokság motívumai. Mellettük szólt, magyarázza gyakoriságukat az is, hogy Csoóriék történelmi traumákat, a szellemi, a művészi élet bomlás-tüneteit, a vállalt szerep bonyolult konfliktusait vélték összesű- líthetni egy-egy sokkoló gesztusban, a testi fájdalmak iszonyatával hitték áttörhető- nek a közönyt s a számítást, mely a morális érzékenységre ekkor kezdett rákövülni. Az ötödik pecsét s a Menyegző évei ezek. Reményüket táplálta az a meggyőződés is, hogy az animális, az elemi létezés szintjén is átélhetők és kifejezhetők az ember s az ország létének veszedelmed. A ballada továbbírható. Mégis azt hiszem, a filmek kegyetlen motívumai s a Csoóri-versek háborús szimbolikája, a tűz, a vér, a gyilok képzeteinek részvétele sok képben, a választás jegyében alakul programossá. Kötődik tehát ahhoz a pillanathoz, amikor a veszedelmes létezés kényszere még nem sűrűsödött sorssá, csak lehetőségként merül fel, egyszerre fenyegetve és bújtogatva a költőt, aki a kihívásszerű esélyre dacos elszánt- í sággal válaszol. A pillanatot, melyről szó van, többen is átélték hasonlóképpen, legszebben a nevezetes Versben bujdosó zárósoraiban Nagy László fejezte ki: 1118