Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor II. (esszé)

selés síkján annak, hogy a „Fehér falak” jambikus dobolását a „ti isteni téglalapok” révén már anapesztikus lobogás váltja fel, a hét szótagos állítmány („fölhólyagosod- tatok”) töretlen hanghuzama pedig szinte magába tömöríti — a rím is nyomatékot ad ennek — az előző sorok tarkább, csapkodóbb zengését. A képek síkján még szembeötlőbe a feltöltődési az ajzottságot eredeti leleményekkel hitelesítő gazdagodás.

A mai magyar versről általában elmondható, hogy még ha mértékhez igazodik is, akkor is természetesen fejlik. Csoórínál ez a természetesség erősebben kötődik a gondolatritmushoz, abba gyökerezik, ritmikai egyensúlyának a gondolatritmus a bázisa. S ennek medrében azért nem ragad le, mert szelleme folytonos csapongása, lobbanékonysága szellő-szerű suhanásai, prózába hajló decrescendói változatosabb mozgásra késztetik. Törvényszerű tehát, hogy verselése is világképe felől izmosodik, színesedik.

Ahhoz tehát, hogy a kiforrott Csoóri-vers különös dikcióját forrásai felől nézhessük, világképe alakulását kell közelebbről megnézni, s a szerepet, melyet szervesedé, tudatosodó világában a költő méltónak érez. A Második születésem egykorú kritikái is észlelik, jelzik, hogy e kötetben kibontakozó lírai hős hadban áll. Leghatározottabban Koczkás Sándor bírálta (Kritika, 1967. 10. sz.). A címadó versben a költő felé villogó folyó „mint kintfelejtett kés az asztalon”. A Csak magamat nem láttam c. vers seregszemléje a megrendítő élményekről ilyen emlékeket sorol: „Láttam (...) átmetszett torkú folyót, magányosan elvérzeni”; „Láttam a tengert, himbá- lódzott az ég alatt, / mint akasztottak dagadt lábaszára. / Láttam a háborút: a ga- nyédombról véres birkafejek / nézték a szomorú katonákat.” — „Kezem, mint lelőtt katona fekszik, / idegen ágyúk lövész-árkaiban —„ írja a Váltóiázban. A szerelem hatalmát ilyen veszedelmekkel szemben hirdeti: „Darazsak golyózápora / luggatná át a koponyámat. / Venné a világ a véremet, / de én csak mosolygok, mert látlak.” (Elengednélek, visszahívnálak). Máshol a szerelem úgy következik be, „mint a házkutatás” (Aztán). „A tavalyi nád / úgy metszené a torkomat át / mint a kéjgyilkosok.” „Éjszakádban a halak, mint nyomjelző lövedékek,” — írja A folyóban. „A nők öle akár az ágyúcső” — mondja a Ragadozóban. A jelen órái összeütköznek, mint a vonatok (Egyszer majd ez is elmúlik), a csendet „a padlórések kis tüzérei ágyúzzák szét”. (Földre szállt fák). Kezén a világ hiány „mint égési sebek” (Zúzmarás kőre fekszem).

Kézenfekvő a magyarázat, hogy a háború emlékei tolulnak Itt elő, kényszer- képzetszerűen, mintha nem tudná azokat elfelejteni. S mert egy új háborútól félni is van oka. Felszínes magyarázat volna ez, hiszen láttuk, a sugaras szenvedély, a szerelem ihletei is ilyen háborús képzeteket hívnak elő: „Kiszáradt meder a szád, forróság futóárka,” (Fölszáll a kútból a vödör), s a rommá lett élet törmelékei alól kémlelve a nők haját „gyakorlatozó vadászraj”-nak véli (Faggatódzó óda a nőkhöz), és a föltámadás mámorát jelképező meggyfa „íjjas ága” is „madarat lő fel”, tehát nemcsak a gyilok, vér, pusztulás képzetei, hanem az életérzés vitális tartalmai is szívesen folyamodnak a harc, a háború képeihez. Csoóri élményeinek tehát egyik alaprétegét alkotják háborús emlékei. Föltolulásuk önmagában is világképalakító érdekű, a sajátos arculathoz kínál színeket. De nem ez a legfontosabb bennük, hanem a magatartást formázó stilizálás: a létezés veszedelmeivel való szembenézés akarata. Azt is mondhatnám: programja, de az ösztönös indítékokat mellőzni nem lehet. Az a felszántság, mely az „odaadás és elítélés” elvek előtti, elvek fölötti eszményében öltött formát, nem hunyt ki, jelen van a szembenézés akaratában, annak a társadalmi ember lehetőségei szerint elképzelt változata. A „világ”, a „mindenség” varázsa, az élet forrása és magasizzásának jelképe: a Nap most is átsüt a Csoóri- versben, de már nem olyan gyakran, s nem olyan szolgálatkészen. Beilleszkedik a társadalmi ember világképébe, egy kegyetlen polaritás egyik pólusává lesz: a „ki- számítottság”, a világot „háromszög-fejű sáskákként” fölzabáló magyarázatok ellentéte. (Rejtsétek el a csodát). A csodák és álmok, a „veszélyes titkok” társeleme. Kubától a „világméretű nyár” száműzöttjeként búcsúzik, mint akire zsákutcák, a hideg, a korom vár, s a „kétezer éves művelt mosolyok, / a reklámozható elvek, / a

1116