Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - ILLYÉS GYULA 80 ÉVES - Almási Miklós: Drámai sorsfordulók
A szituációt teremtő hős felléptetése tehát egy történelmi-etikai vitát is hordoz: Illyés épp ezt a fajta etikát kérdőjelezi meg: éppen ezekben a nagy formátumú képviselőiben mutatja ki ennek a morális rendszernek alapvető kérdésességét. Miért problematikus ez az etika, s milyen alapon állítjuk itt egymás mellé Maximust és Telekit, az egymástól életútban, törekvésben oly távolálló figurát? Azért, mert mind a ketten kísérletezők: és a kísérletezésben mindig marad valami „magánjellegű” mozzanat, nem tud igazán közösségi etikáig felemelkedni. Maximus is, Teleki is egy stratégiai elvet próbál ki, és etikus rendíthetetlenségük erre a kísérletezésre épül, ennek szolgálatában áll. Csakhogy a kísérletezés azzal a veszéllyel is jár, hogy végső mozgató elve csak magánjellegű marad. Magánjellegű, hiszen egyikük döntését sem befolyásolja, hegy lépéseiknek milyen következményei lesznek az egyes emberek sorsára nézve, hogy akárcsak fontolóra vegyék mit szólnak kísérleteikhez azok, akikkel folyik ez a kísérlet. Maximus esetében ez az emberi „kis világ” fölé emelkedő,- és kegyetlen önkínzást is igénylő — kísérlet-típus nyilvánvaló: Júliát úgy kockázza át a császárnak, hogy tudatosan kizárja annak gondolatát, hogyan érinti ez a tárgyként kezelő gesztus az asszonyt. De hasonló jellegű az a kísérlet-vezetői beállítottság, ami Telekit irányítja, Telekit a forradalmárt, ö sem gondol arra, mit jelent a bukásra ítélt forradalom kockázata egy nemzet számára. Ferenc Józsefnek ugyani a vita hevében, de végül is majdnem abszurd gondolatsorban fogalmazza meg ezt a kísérletező etikát, pontosabban ennek póker-tétjét: „És ha ez a sorsa, akár egész népünket is makulátlanul, emelt fővel vezessük le a történelem színtereiről.” „A halálba”, jegyzi meg a cinikusjóindulatú Crenville, mire Teleki megerősíti a feltevést: „Költőink erre készítettek elő, erre neveltek bennünket.” Mintha olyan természetes lenne egy nemzet öngyilkossága, egy sikertelen kísérlet záróakkordjaként. Kinek a nevében mondja ezt ilyen magabiztosan Teleki? Nota bene: Illyés rokonszenvvel, sőt tisztelettel kezeli alakját, hiszen Teleki tisztaságához, etikai kvalitásaihoz nem férhet kérdés. Kétség ezért csak ahhoz az etikai rendszerhez férhet, melyben Teleki gondolkozik. Illyésnek ezért van szüksége ilyen gránitkemény karakterre: a morális nagyság kelepcéjét nem lehetne másképp megjeleníteni. Mert Illyés mércéje, mint említettem a közösségi ember morálja, az ami a Malom a Séden-ben megjelenik, s ehhez az etikához mérten találtatnak könnyűnek ezen kísérletezők. Ezek a hősök morális páncélzattal rendelkeznek — talán ettől is olyan magányosak. De ez a páncélzat egy ponton rést hagy, s Illyés itt ragadja meg magatartásrendszerük kérdésességét: ez az etika nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a következetesség, az áldozatvállalás, pusztán egyéni kockázatként fogalmazódjék meg: a siker vagy kudarc csak az ő, egyéni sikerük vagy bukásuk távlataként jelenik meg, legalábbis ez a mozzanat kerül előtérbe életükben. Siker vagy kudarc — számukra az élet vagy halál kérdése, ennyiben etikus ez a tét, önmagukat áldozzák fel mikor kiderül útjuk járhatatlansága. S mégis, ebből az alternatívából kimarad, vagy csak igen áttételesen fogalmazódik bele a közösség sorsa, aminek pedig meg kéne határoznia ezt az etikumot. Mondom: kimaradhat. Azaz ez az etika nem tudja természetes egyértelműséggel kizárni a közcselekvés pusztán magánügyként felfogott gyakorlatát. Ezzel szemben a Malom a Séden hősei — tehát a segítés-etika elkötelezettjei sohasem lehetnek csak egy magán-elv szolgálói: minden másokért tett, kockázatot vállaló gesztus egyben természetes közösségi érték is. Ebben a rendszerben, a Malombeliekében jól zár az etikum páncélzata: az egyéni tett, ál1065
