Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - ILLYÉS GYULA 80 ÉVES - Almási Miklós: Drámai sorsfordulók
1. A Kegyeire és a Különc hősei olyan sajátsággal rendelkeznek, ami egyre inkább hiánycikk a 20. század darabjaiban: tudatos karakterrel. Főhősei magányosak, szinte megközelíthetetlenek, kiismerhetetlenek — csak miután kihívták maguk ellen a sorsot, akkor ismerünk rejtett ám gránitkemény énjükre, e figurák karaktere visszafelé magyarázódik. Ezek az alakok nemcsak „természettől adott” jellemvonásokkal rendelkeznek, hanem a dráma majd minden fordulópontján tudatosan formálják önmagukat. „Ilyenek” — meghatározott, mint mondtam, kifürkészhetetlen lényeggel, de egyben állandóan ellenőrzik is magukat, hogy úgy cselekszenek-e ahogy lényegük diktálja. Ez a karakter tehát az etikai tudatosság jegyében él, ám ez a jellem legfeljebb felügyelhető, meg nem változtatható. Legjellemzőbb vonásuk a következetesség, a makacs rendíthetetlenség, amivel életüket választják és útjukat átverekszik, többnyire önmaguk ellenében, úgy értem fizikai, világban élő egyéniségük ellenére. Nem alkusznak meg az élettel, sőt kínosan ügyelnek arra, nehogy valami vétlen véletlen letérítse őket magúik választotta útjukról. A karakter nagyvonalúsága, és az etikus lét így tartozik össze. Ez azt is jelenti, hogy Illlyés 60-as években született darabjai csak látszólag szituáció-drámák: Maximus, Teleki, vagy a Tanár és Vali drámai helyzetei ugyanis nincsenek készen a darab indulásakor, nem előre felállított kelepcékként várják hőseiket — mint a legújabb drámákban annyiszor. Illyésnél a drámai szituációt ezek a kiemelkedő egyéniségek teremtik maguk köré: mintegy önmagukkal és sorsukkal sakkozva provokálják élethelyzeteik, történelmi csapdáik feltételeit. Elsősorban fentebb említett etikai makacsságukkal, következetességükkel. Ha Maximus hajlékonyabb anyagból lenne gyúrva, ha nem akarna végigjárni ezen a képtelen úton, nem lenne tragikus hős: a sorsot ez a makacs kísérletezés, az egyszer elkezdett játék szenvedélyes-következetes végigvitele produkálja. Ez az etikailag végigvitt — tartalmában téves, vagy valóságos — rendíthetetlenség azonban nemcsak drámai helyzeteket teremt, hanem, erre épülnek Illyésnek irodalmi hagyományainkat tekintve is ritka keménységű, feszes drámai ívei is. Teleki hazaérkezik és hamar kitapasztalja a változásokat. Érzékeli, hogy társai, vélt és valóságos követői merre keresik a megoldást, s talán még azt is sejti, hogy a kísérlet, amire vállalkozik, kudarcra van ítélve ebben az új közegben. Csakhogy ennek az útnak képtelenségét csak akkor tudja — önmaga előtt — bizonyítani, ha végigmegy rajta, ha nem adja fel a különböző erősségű figyelmeztető jelekre, fenyegetésekre, pletykákra. A dráma felől nézve ez azt jelenti, hogy csak az ilyen fajsúlyú karakter csiholja ki a nagy formátumú drámát: mert a kelet-európai közeg ezt a következetességetikát jócskán megkérdőjelezi. Itt másfajta morális tartásra van szükség, más az a tisztesség-modell is, amit ez a történelmi szerkezet megkíván. Ennek a hazai közegből kinövő, tehát a történelemhez is illeszkedni képes és mégis következetes etikának különböző figuráit a Malom a Séden c. darabban láthatjuk: Valiban, aki a malom búvóhelyének lelke, a Tanárban, aki bár szellemével tartja életben az oda menekülőket, mégsem az ideálok embere: ha kell hazudni is tud, cselekedni is, — mindkettőt tisztességgel. Vagyis az elvont elvekre épített etikummal szemben Illyés azt az emberi derekasságot emeli ki, amit korábban oly másodrendűnek éreztük: azt a fenntartó erőt, aminek morális mércéje a másik emberen való segítőkészség, cselekvő felelősség a „kisvilág” gondjaiért. 1064
