Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek) Bíró Margit és Komlóssy András fordításai
taimnak a társaságát élvezi, annyira összekuszál majd nekünk valamit, hogy emiatt lesz részünk komoly kellemetlenségben? Bár valójában nem láttam szükségesnek, hogy a megállapodásunkról szerződést kössünk, elkerülni sem lehetett: Arznev Muszkia olyan férfinak tűnt, aki nem egyezett volna bele abba, hogy a saját elképzeléseinek a megvalósításához az én pénzemet használja föl. Egy ideig latolgattam a dolgot. Végül elhatároztam, hogy elkészítem a szerződést, az egyik példányt Muszkiának adom, a másikat viszont semmilyen körülmények között sem fogom fölhasználni, és az ügy befejeztével pedig a pénzt is visszaadom neki. Fogadtam a földjeik miatt pereskedő ügyfeleket. Úgy másfél-két órával később elbocsátottam őket — egészen elégedettek voltak — és hozzáláttam, hogy elkészítsem a szerződést az Arznev Muszkiával kötött megállapodásról. A következő napon új ügyfelem a megbeszélt időben megjelent nálam. Mosolyogva jött be. Ügy mosolygott, mintha szégyenkezne az ajánlata és az egész ügy miatt. Európaiasan volt öltözve, elegánsan, minden ruhadarab úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. A szerződést figyelmesen elolvasta, beleegyezése jeléül bólintott a fejével, és megkérdezte. — Az összegnek itt ki van hagyva a helye. Mennyit hagyjak itt? Elnevettem magam. — Én egyetlen rubelt sem fogadnék el öntől, de látom, hogy sehogy sem tudom eltéríteni a szándékától. Legyen annyi, amennyit ön szükségesnek tart. — Húszezer elég lesz? Harminc van nálam összesen. Tízezret megtartok, hogy nálam is maradjon valamennyi. — Hogy mondta? — ámultam el, mivel abban az időben húszezerért elég tekintélyes földbirtokot lehetett volna szerezni. — Azt akarom, herceg, hogy ne legyen semmi gondunk. Még jó, hogy ez a jóhiszemű férfi velem találkozott, mert mások, isten tudja mennyi pénzt csalnának ki tőle, gondoltam. — Nem, Muszkia úr, adjon háromezret. Ha nem lesz elég, majd ad még. — Olcsónak bizonyult a portékám — mondta Muszkia. Kivette a pénzt a zakója belső zsebéből és az asztalra tette. Kitöltöttem az összeg számára kihagyott helyet. Muszkia aláírta a szerződést, elrakta a saját példányát. Szép, határozott írása volt, de nyugtalan, enyhén izgatott. — Muszkia úr, mostantól kezdve érvényben van a megállapodásunk! — jelentettem be ünnepélyesen. Csöngettem, a szolga pezsgőt és pisztáciát hozott be. A dugó fölrepült a mennyezetig. A hab a palaok és a vakítóan fehér szalvéta közé ömlött. — Kívánjunk sikert egymásnak és magunknak az immár közös ügyünkhöz — Muszkia odakoccintotta a poharát az enyémhez. Az írnok átnyújtotta Muszkia úrnak az összegről szóló pénztári nyugtát. — Hogy áll európai ruházat dolgában? — Négy rend ruhát varrattam magamnak Papernonál mindjárt, amikor megérkeztem. Ha több kell, vagy jobb — majd csak akad más jó szabó is —, akkor varratok még, de hogy mikor, milyen helyre mit vegyek föl, abban majd önnek kéíí segítenie. — Nagyszerűen van megvarrva, és ennyi teljesen elegendő is. Hol szállt meg, Muszkia úr? — A Vetcel szállodában. Földszint, négyés szoba. 972
