Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek) Bíró Margit és Komlóssy András fordításai
kíséreltem, hogy ellenálljak. Éppen ellenkezőleg, örömmel töltött el, hogy fogságba ejtettek, és hamarosan, mint mamelukot adnak el az isztambuli piacon. — Nem tudom a nevét annak az árunak, amit meg szeretnék venni — mondta a vendég. — Valószínűleg szórakozásnak nevezik ... mulatozás, játék, nők, szerelem. Nem tudom, mit mondjak még. Gondtalan életnek is nevezik. Gondolom, megértett, Annyira elcsodálkoztam, hogy istenbízony, pislogni kezdtem. Amikor magamhoz tértem és felfogtam az elhangzottak lényegét, ne vethetnék em támadt; azért volt nevethetnékem, mert ez a férfi valami teljesen új Ötletet villantott fel bennem: lehetne nyitni egy olyan hivatalt, amely az ügyfelektől ilyen jellegű rendeléseket vesz fel. — Őszintén szólva — válaszoltam a vendégnek —, ha az anyagi javak megszerzésében segítem az ügyfeléket, miért ne segíteném őket másfajta értékek megszerzésében is? Magához hasonló vevő valóban nem fordult meg még az irodámban, de a megbízása annál inkább felkeltette az érdeklődésemet. Csak, tudja, ilyen ügyek intézésében nincs semmiféle tapasztalatom ... ön hogy látja a dolgot, mit gondol, mit kell tennem, hogy eleget tehessek az ön kérésének. — Én már végiggondoltam ezt. Elmondom, és ha megtetszik magának az elképzelésem, akkor jó, de ha ön valami jobbat talál ki, azt is elfogadom. Elizbar Kocsakidze azért ajánlotta önt, mert ön minden nap azt vásárolja, amit és venni szeretnék. Előre fizetek. Azért előre, mert nem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni ez a portéka. Vigyen engem magával, ahova csak megy. Ismertessen össze azokkal az emberekkel, akikkel az idejét tölti, és ha összeillik a természetünk, ha jó ismerősökké, barátokká válunk, akkor majd azt fogjuk tenni, ami mindkettőnknek kellemes és örömet szerez. Azt hiszem, hogy a viselkedésem miatt nem kell majd szégyenkeznie, de ha netán valamikor mégis kellemetlen helyzetbe hozom, mit lehet tenni, vállalta az ügyet. . . Ebben a dologban bármi előadódhat — kellemetlenség és más efféle... Ha meg nem lennék rokonszenves önnek, kényelmetlenül érezné magát velem, vagy szégyent hoznék magára, majd csak lesz valahogy. Ha nincs ideje a számomra, vagy nem nyerném meg a tetszését, akkor ajánljon valaki mást, egy rendes megfelelő férfit, aki vállalná a kívánságomnak a teljesítését, és hozzon össze vele. Valamilyen érthetetlen, homályos örömmel hallgattam őt. Ilyen erős és őszinte kíváncsiság, ilyen, a lelkem mélyéig felkavaró érdeklődés ritkán fog el. Arznev Muszkia úr ajánlata rendkívül vonzó volt a számomra. Kész voltam arra, hogy azonnal beleegyezzem, de a mi foglalkozásunk nem tűri a meggondolatlan, elhamarkodott lépéseket, és amint magamhoz tértem a bódulatból, alaposan fontolgatni kezdtem a kapott ajánlatot. Csönd volt. Arznev Muszkia türelmesen várta a válaszomat. Bejött az Írnok, bejelentette, hogy a földjeikért pereskedő ügyfelek megjöttek. — Várjanak, még nem érek rá! — Az Írnok kiment. Muszkiához fordultam: — Nem titkolom el ön előtt, hogy önnek mind a személyisége, mind az ajánlata felettébb fölkeltette az érdeklődésemet, de vannak gátló körülmények is: ahhoz, hogy az ön kiadásai megtérüljenek, hogy teljes értékű legyein az eredmény, fontos, hogy rokonszenvet érezzünk egymás iránt, hogy örüljünk az együbtlótnek ... érti? Az emberek az idejűiket a barátaikkal... hogy is mondjam önnek... egyszóval olyan személyekkel töltik együtt, akikhez vonzódnak. Ellenkező esetben az időtöltés teherré, szinte kényszerré válik. Nekem ön máris megtetszett, azt azonban nem tudom, hogy ön el tud-e majd viselni emgem, hogy kellemes lesz-e vagy sem önnek az én társaságom. A másik dolog — ami 970
