Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Péntek Imre: Poláris színház, kísérleti és népszínház egysége
hoz, ahol nrég a kontaktus eleven volt a néző és színész közt. Nincs semmi különös aibban, hogy a Stúdió K előadásán a nézőik vándorolnak egyik helyről a másikna... ezt már Terenfius kitalálta. Istmétlődő formákkal találkozhatunk... Nem biztos, hogy azok a formák, amelyek közt ma nekünk dolgozni kell, abszolútak, véglegesen szentesítettek. Visszatérve Zalaegerszeghez... Végül is nagy erőfeszítésekkel, óriási áldozatok árán épül egy többé-kevésbé hagyományos színház, akkor hét miinek jöttem én ide? Azért, mert — ha hihetünk a terveknek, a tervezőknek, Vajdé Ferencnek — kiváló épület lesz... Talán sikerül mindazt előteremteni, ami a nyitott színház működtetéséhez szükséges. Csak közben nem szabad megfeledkezni azokról a színházi lehetőségekről, amelyek mintegy együttesen adóidnak itt ebben a városban, s így ilyen felállásban sehol az országban nem találhatóik. Kezdjük a városi művelődési központ kamaratermével, ami felér egy tévé-stúdióval, s ahol eleve nem is érdemes hagyományos színpadot, nézőteret kialakítani. Itt van a színházi „barkácsolás” valóságos kis remekműve — a Móricz Művelődési Ház, ahol olyan laboratóriumi munkákat lebet elvégezni öfcven-hatvan ember előtt, amire Budapesten sem nyílik mód. S mindezek a színterek rendelkezésűnkre állnak. Vállalásom és döntésem az egész’terep felmérése után született meg! S itt kezdődik a feladat, a lényeg! El kell érnünk, hogy egy-másfél év alatt nyolc-tíz ezer nézője legyen egy előadásnak. Elég nagy szám, ha arra gondolunk, hogy kb. 60 ezer lakosa van a városnak. Ez annyit jelent, hogy a- leendő színházban — ha egy előadást 400 ember tekint meg — a húBiZas széria már kiadja a 8 ezres nézőszámot. S ha ez a potenciális néző évente hatszor eljön hozzánk, akkor nagyjából 50 ezer emberre számíthatunk. Ezek az ún. alapmutatóik, amelyek szellemileg, nem anyagilag — természetesen anyagilag is — rentábilissá tesznek egy vállalkozást. Emellett meg lehetne találni azt a réteget — a populáris előadások közösségén túl olyan 4—6 ezer főt —, amely nem csupán hatszor, de nyolcszor is hajlandó jegyet váltani. S egy szűkebb kör, a „vájtfülűek” köre valószínűleg mindhárom típusú előadást megtekintené, a hat nagyszínházi előadáson kívül legalább kétszer beülne a VMK-ba és a Móricába. Tulajdonképpen így értelmezendő lebontva a poláris koncepció. Ehhez járulékosan hozzáépül egy működésében más jellegű tájolási rendszer, ami ebben az esetben a megyére, illetve Vasra terjedne ki. Egyre világosabb: Rüszt József színháza rendkívül átgondoltan épít az eltérő igényekre, melyeknek összemosása számtalan csalódást okozott már, főként vidéken, ahol a műsor eleve egy arcnélküli közönséget próbál megcélozni... A különféle pressziók azt sugallják: ezt meg kell venned, ezt meg kell enned! Míg ebben a konstrukcióban a „réteg-érzékenység” szerves része a színház működésének. A rétegpolitikát alapvetően fontosnak tartom. A korábbi évek ideológiai torzulásából fakadt ennek mellőzése, elhanyagolása. Holott ezeket a körülményeket, feltételeket mindig konkréten kell megvizsgálni. Ahogy a pedagógus ismeri, hogy a 8.b. nem harminc nebuló, abban — ha tetszik, ha nem — csoportkülönbségek vannak. Az egyik csoport a PiStikéék, a másik a Dajcsikáék. Az egyikkel így kell foglalkozni, a másikkal úgy. Babonák, előítéletek rögződtek be ezen a téren: igenis, tudomásul kell venni, hogy eltérő réteg-igények vannak, s bizonyos rétegeket erősebben kell motiválni, orientálni, másokat kevésbé. Ameddig természetes igénye lesz a színházhoz nem szokott, de mégis valamiféle művészi érdeklődéssel, s politikai tartalmakra ir- ritatív nézőnek a színház élménye, addig akár a szombat esti Telepóddummál is beérheti, amelyik ki meri mondani, hogy Czinegét és Méhest is Lajosnak hívják, Kádért pedig — még különösebb — Jánosnak. Én nem vitatom a Telepódium fontosságát! De ha nem rétegezzük a munkánkat, akkor ez marad a Mérce! Az agresszív kikapcsolódás-reflex különben is Goethe egyik paradoxonét juttatja eszembe: „Az ember semmiképpen sem szabadulhat biztosabban a világtól, mint a művészet által... és semmiképpen sem kapcsolódhat hozzá szorosabban, mint a művészet által.” Mert komolyan veendő az, hogy a művészet — különösen a színház — az 956
