Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Péntek Imre: Poláris színház, kísérleti és népszínház egysége
emberismeret nagy iskolája. És emberismeret nélkül nincs önismeret, társadalom- ismeret. Az előbbiekben felmerült, hogy a színháznak különleges társadalmi felelőssége van. Mégis, mi az a közéleti „4öbblet”, amit Ruszt József színháza, a jelen körülmények közt vállalni tud? Azt mondhatom^ hogy egyaránt izgat az adott időszak művészetpolitikai és társadalmi felelőssége. Hozzá tehetem még: mélyen szeretném elemezni a lukácsi társadalmi megbízatás kérdését. Hiszek abban, hogy a művészet demokratizálja a közéletet.. Addig nem beszélhetünk demokratizmusról, amiig a demokratikus eszmények, gondolatok át nem hatják a társadalmi cselekvések színtereit, és nem tükröződnek visz- sza a fejekben. Most, amikor a társadalmi fejlődés gyorsulósának időszakában a termelőerők bővített újratermelése mindinkább előtérbe kerül, ajkkor én joggal állíthatom, hogy a színháznak, a színművészetnek különleges felelőssége van a szellemi javak bővített újratermelésében. Ennek értelmében számítunk a városiban tanuló húszezer fős diákseregre, amelyből rövid idő alatt szeretnénk egy öt-hatezer fős „ro- hamcs'apatot” kiképezni, mert kifejezetten nekik szóló, rájuk épülő, apelláló programmal indul meg az „előévad”, s ezt a következő években csak fejleszteni fogjuk. Rettenetesen egyszerű a kérdés: a gyorsulásra, változásra képtelen, megmerevedett társadalmi struktúrákban hihetetlen időszerűséget nyerhet akár a Rómeó és Júlia alapszituáeiója, amikor is áriról van szó, hogy két fiatal meglátja és megszereti egymást, és a maga logikájával így gondolja, úgy gondolja — a lényeg, másképp gondolja, mint ahogy a szülők, a dogmatikus társadalmi kategóriák diktálják . . . Ebből jön kii a tragédia. Valójában minden drámai szituációban alapkérdések fogalmazódnak meg ... és nem arról van szó, hogy szórakoztató, nem szórakoztató, populáris, nem populáris, éppen úgy társadalmi elevenbe vágnak, mint annak idején. Az Antigoné dilemmája szintén élő: az egyik fiút el lehet temetni, a másikat nem... A popularitásrói még annyit: nem csak a műsorválasztásban Van a nyitja. Kristálytiszta, Világos világképet fogalmazva kell létrehozni előadásokat, úgy, hogy a legegyszerűbb ember is — aki bizonyos jelzések, gondolatok fölött elsiklik egy-egy textusban — megértse az egész művészi üzenetét. Régóta foglalkoztat engem is „az időszerű múlt” jelensége ... Valóban, a Rómeó és Júlia színházi élménye a fiatal korosztályokban a saját konfliktusaira való rádöbbenés érzését hívhatja elő... A rendezés művészete az, ami a jelenhez kapcsolja ezeket az örökemberi drámai pillanatokat. Kérdésem az volna, mi van azzal nézővel, aki nem képes kibogozni az újraértelmezett előadásokat, vagy egyszerűen nincs kedve hozzá. A maga jelenidejérvel szeretne szembesülni. A színpadon is, az életben is. önnek mint rendezőnek nem hiányzanak ezek a darabok? Ez a hiány-betegség világszerte megfigyelhető, s mögötte — szerintem — két műfaj tehetetlensége húzódik meg. A színművészeté és az irodalomé. Ha két tehetet- lenkedő ember féliábbal-félvakon igyekszik a maga penzumát teljesíteni, akikor nem biztos, hogy találkoznak is, hiszen túlságosan el vannak foglalva önmagukkal. Körülbelül ebiben a képletben tudom summázni véleményemet a magyar színház és irodákon viszonyáról. Végül is — írni lehet, jót is, rosSziat is... Kihullik, elhullik, ha bestseller, bestseller. A színház viszont arra van ítélve, hogy játsszon! Ha úgy játszik, akikor megbukik — legalábbis nyugaton — nálunk húsz év óta sikerrel s i ker - telenedik nem egynéhány színház... Hol látom én a zavart? A textúra és struktúra viszonyában. Receptet nem tudok, nem is akarok adni — elnézést, ha mégis valami olyasmi kerekedik ki mondandómból. Vissza kéne térni a shakespeare-i dramaturgiához, és kevésbé használni azt a fajta görög dramaturgiát, amelyben mindent elmondanak, ami kívül történik ... Ha Shakespeare ki akarta nyilvánítani a III. Richárdban, hogy milyen ocsmány a világ, akkor behozott minden indoklás nélkül egy Írnokot kalamárissal a kezében, és arról kezdte beszéltetni, hogy még meg sem száradt a tinta az ítéleten, s a fogoly mór 957
