Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - Péntek Imre: Poláris színház, kísérleti és népszínház egysége

kell, hogy igazolja döntésemet! Ennek elemzésére nem vállalkozhatom, legföljebb közérzetemről beszélhetek... Valóban, részben „kivonultam” az eddigi zárt rendszerből azzal a „lépéssel”, hogy Zalaegerszegre jöttem színházat „csinálni”. Éppen azért, mert másfajta színházra törekszem, mint amilyenek a jelenlegi struktúrában vannak.

Az a bizonyos népszínházi négy esztendő úgy tűnik fel, mint személyes sorsom és rendeződ pályám „tehetségtelen” periódusa, fiaskója... Elképzelhető. Az ember, ha száz évig él, sem lehet mindig „tehetséges”. Ám az sem kizárt, hogy itt összeesett az egyéni karakter és a történelmileg adott pillanat „tehetségtelensége”. Mutatja ezt a történet azon fordulata is, hoigy március elején szegődtem el a Zala megyei Tanácshoz, és március végén meglszűnt a Népszínház... Legalábbis az, amelyikhez én 1978-ban csatlakoztam.

Ez nem siránkozás — szeretném hangsúlyozni —, hanem elemzési kísérlet egy kellően nem elemzett színházi helyzetben. Tehát sók mindén beletartozik abba a kérdéskörbe, hogy milyen lesz a zalaegerszegi színház — bár ez így eléggé ezoterikus kérdésföltevés, mert nem arról van szó, hogy valamiféle szakboltot nyit az ember egy áruház mellett, hanem létrehoz egy másik áruházat.

Miért jöttem Zalaegerszegre? Mert abszolút szűz terület. Engem ez inspirált, ez az érintetlenség, ez a kevéssé feltárt, „elrontott” terep. Félreértés ne essék, de kínálkozik az analógia: mint mikor Peter Brook elment Iránba megkeresni a színház végső értelmét, tartalmait, lehetőségeit, határait. Nekem nagyon sok közöm van az egyszerű emberekhez: szüleim is ilyenek voltak. Tizenhét éves körömiig falun éltem, és tizenhét esztendőt töltöttem el vidéki színházaknál. .. Ismerem azt a közeget, ahova érkeztem, és pontosan föl tudom mérni, mit jelent az kultúrpolitikai és művészi felelősségben.

A zalaegerszegi kísérlet — tulajdonképpen a kísérlet lesz a színház profilja — abban áll, hogy lehetséges-e olyan népszínházát létrehozni, a szó történeti és funkcionális érteiméiben, amelyik valóban poláris, a lehető legpolárisabb sarkokra épülve magát a művészt mégis szintetikus helyzetbe hozza.

Igen tömör, szinte definíció-szerű megfogalmazás. Nem hallhatnánk a részleteket is? Különösképpen azért, mert Ruszt József nem éppen a hagyományos, poros színház hive, amivel — esetleg — ez a „romlatlan” közönség tailálkozni óhajt. Hogyan tudja majd összeegyeztetni művészi-rendezői elképzeléseit a nyomasztóan tradicionális elvárásokkal?

A történelmi példák azt mutatják, hogy Vahtangov, Meyerhold, Brecht színháza any- nyiiban különbözetit a korabeli magyar színházaktól, hogy fantasztikusan profi színházak voltak. Én hiszek abban, hogy a profizmus majdnem mutatvány jellegű, mint a cirkuszban. Ha valaki hármas szaltót tud ugrani, az egyszerre különös és egyszerre cirkuszi méretekben népszerű, populáris teljesítmény. Ez nem jélenti azt, hogy a népszerű vagy populáris színház valamiféle szolgáltató-ház, ahol mindenki a maga tudat-szintjén és szükségleti szintjén — negyedáron — beszerzi amire éppen szüksége van. Itt a következő nagy kérdés vetődik fel: jó, én elkötelelzettje vagyok a populáris színház gondolatának, és nem akarom algebrai példákkal etetni a tömeget, sem pedig kísérleti és fél-kész stádiumban lévő elemekkel sokkolni a nézőket, de van egy fajlta társadalmi küldetése, hivatása a színháznak — ami elől nem térhetünk ki. Most lehet azon vitatkozni, hogy két lépés előre, egy hátra vagy fordítva — nem csak erről van szó. A színház bonyolult kulturális intézmény — a művelődéspolitikai közeg szerves része, ha akadom, ha nem. Együtt mozognak, hatnak egymásra. Ilyen szempontból a színháznak aktivizálnia kell magát. És a poláris koncepció annyit jelent, hogy egy színházon belül — éppen azért, mert egy zárt közösség lehetőségével számol, mint szociológiai egységgel is, nevezzék ezt Zala megyének vagy Zalaegerszeg városnak — megfogható, elemezhető az a közeg, amelyben dolgoznia kell. Elvi kérdés tehát, nemcsak gyakorlati, miért vagyok Zalaegerszegen és ezt a kísérletet máért lehet éppen Zalaegerszegen megalapozni.

Budapesten millió ember sétál az utcán, s nem tudok róluk semmit. Itt kimegyek az utcára, megnézem a járókelőkét, és a közönséget látom. ÉS akkor is közön954