Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Szombathy Viktor: Hegyes-Kis-Somlyó vitéz író-huszárja
SZOMBATHY VIKTOR Hegyes-Kis-Somlyó vitéz író-huszárja Ha kételkedtem volna valaha is Terentius Maurus klasszikus mondásában, mely szerint „habent sua fata libelli”, kétkedésemet tüstént megdönthetné ama zsebben elhelyezhető, piros könyvkötőpapírral borított könyvecske, amely immár szárharminchat esztendeje forog olvasók kezében, tűnik el olykor, kerül elő máskor, hol szorgosan olvasódik, hol olvasatlan szunnyad Kemenesalja szellemi virányain. Fekete gubacsténtával írott, kerek betűs, jól olvasható, a felsődunántúli nyelvjárás halk szelletével érintett szöveg, hosszú versezet a könyvben. Sokat tapasztalt, tréfás kedvű, okos ember műve. Betűi nem fakultak meg, bírnak újabb évszázadot is. Szürkéskék, merített papírja a legjelesb brassai vagy körmöd gyár terméke, időtálló pergamen szinte. A rengeteg lapozástól megannyi megbámult ujjlenyomat tanúskodik, jelezve, hogy a könyvbe foglalt kalandok verseit az Űr 1846-ik évének Karácsonyától kezdve ugyancsak számosán olvasták. A szöveg nemcsak helybéliek, hanem más falvakban lakók számára is igen érdekesnek tűnt; egy ügyes daktiloszkópus nemzedékek terjedelmes sorát nyomozhatja ki az ujjak jeleiből. Minden forgatás, lapozás ellenére is, a könyvecske ma is ép, baja nem történt, szét nem szakadt, erős tartása valamely kőszegi compactor — könyvkötőmester — kezét dicséri. S hogy a compactori munka nemcsak egy család könyvespolcán, netán mennyezetgerendáját — a borotvátok és a nyúlláb mellett — díszítette, hanem hosszú évtizedek során egy könyvtárét is, arra egy lila körpecsét utal: HEGYES-KIS-SOM- LYÓI DAL- ÉS OLVASÓEGYLET 1880. A sokat forgatott könyvecskének azonban címe nincs, nem is volt, szerzője csak a maga keresztnevét rejtette el a szöveg között, egyszer az Istvánt, máskor a Pistát. A könyv írása idején ez nem is volt fontos: családtagoknak, ismerősöknek, szomszédoknak írta. Egy nagybajszos, obsitos huszárőrmester. Végül is száztizenkilenc lapot írt tele az öreg huszár, oldalanként huszonkét- huszonnégy verssorral, korabeli jó helyesírással, hibátlanul kiszámolt alexandrinusokban, rímek tekintetében viszont kissé döcögősen; gazdag önéletrajzírás a napóleoni időkből. Ma úgy mondanák: történelem alulnézetből, avagy egy huszárnyereg magasságából. Ér annyit, mint egy összefércelt történelemkönyv. Manapság nagy kereslete van a kortárs-írásoknak, s lám, egyike a legkedvesebbeknek ismét előtalálódott. Minden sora úgy igaz, ahogy azt egy sok megpróbáltatáson keresztülment magyar huszár látta. Verses memoár, őszinte, egyszerű. Egyetlen sora sem háryjánoskodó. Korabeli kalandregény is, írója huszonkét és fél esztendőt töltött Ferenc császár és király mundérjában, megjárta a Napóleonnal vívott harcok számos európai csataterét, s kvietálván, papírra vetette viselt dolgait. * Tavaly történt, hogy egy napfényes télutói napon régi, kedves barátom a keszthelyi dr. Szabolcs András átjött Szigligetre, alkotóházunkban látogatást tévén. Az ablakon beszökő napsugár kellemes témákat varázsolt a szobába, s mivel íródó írások házában voltunk, főként könyvekről esett szó. Vendégünk gömöri mosollyal húzott elő táskájából egy kicsiny, vékony, piros könyvet: „Ez az — mondta — amit olvasni kínáltam neked. Százötvenéves kézirat, könyvbe foglalva!” 201
