Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? Egy népmonda feldolgozása - Paródiák II.
is megmondták, mint Karácsony Sándor (másfelől Oppenheimer), hogy a szalonna szépsége három dologban áll: 1) paprikás vagy füstölt színében, 2) a módban, ahogy szeleteljük, 3) ahogyan magunkhoz vesszük (amiként az úrvacsorának is megvan a módja.) Miért ne vonatkoznék mindez épp a kecske- körmökre? Talán nem kétszikűek ők is? Mitől mostohagyerekek mégis. Miért kellett felszántani a belvárost, miközben leaszfaltozták a Balaton fészkes fenekét? A minap bementem a Fészekbe, ahol soha nem jártam: sem azelőtt, sem a minap, sem ezután. Nem szeretem a mondvacsinált művészeket és művészetet. Nekem szabadon termő legyen és nem vízigyökerű. Itt a Fészekben láttam: ezek fiatalok, ezek éltesek, ezek öregasszonyok? Ezek az öregasszonyok olyanok, mint a nagyanyám skótszoknyában. Az az ifjú takonypác pedig úgy néz rám, mint borjú az új kapura. Hogy mer ez úgy nézni, mint a borjú, amikor ő az ötödik kerületben lakik? Közben egy téeszbeli leányzó pont olyan mosollyal pillantott rám, mint Marlene Dietrich? Hát nem fejetetején a világ? A takonypóc ötödik kerületi a tévéből megtanulja, hogyan néz a borjú az új kapura és a téesztag leányzó pedig, hogy miként mosolyog a Marlene. És ettől kezdve, hogy a tévében látták: már derrogál nekik, hogy úgy nézzenek (falusi létükre), mint borjú az új kapura. Az ötkerületi takonypóc pedig eltanulja. De szegény kitől? Honnan tudhatná, ha még oly kitűnő is az a Vígszínház-beli vagy Madádh-színházból való színész, hogy miként néz a borjú az új kapura. Ezt legfönnebb Hoffi tudhatja, ha tudja. Ennyit a tévé szerepéről. De a Fészeknél tartottam. Már ez is aberráció: Fészek a Dob és Kertész utca sarkán! Hát csoda, ha eszembe jut a fészkeitől megfosztott falu? A kifosztott falu, amelyben sivár nyolcszobás, fürdőszobás, antennákkal kicsicsázott, garázsos házak állnak — a varázsos zsindely- és zsupptetősök helyett. Csoda, ha a falu éhező népéről szólok. A szépségre éhezőről? Arról, amelyik még tudja, mi a kecskeköröm, amelyik még nem szarva közt keresi a közgondok tőgyit? Hát csak nézem, fájdalmas kárörömmel, hogyan vetik (szeptember végén!!!) a Váci utcában a kecskekörmöt. Erről ír a finom vagy tudós literatúra, ezt harsonázza olyan halk s dekadenshangú fuvolán, amit én cukorfütyülőnek se használnék, nemhogy furulyának. Amelyiknek kisebb gondja is nagyobb a társadalmi közgondolásnál. Szándékosan mondom így: közgondolás. Mert míg én a közgondolással bajlódom, ő csak gondoláz és gondolázik affektáltan, hetyegve morbid brüsszeli csipkézettel. És közben elfelejti, mi a gatyakonc. Vetik a Váci utcán a kecskekörmöt. De miféle magvetők? Majd aratni is fogják (júliusban és nem, ahogy szokás: decemberben.) Közben lesz műgana- jozás, ritkítás, irtóport szóró helikopter. Lesz minden. Csak kecskeköröm nem. Mert azt. kiégeti a közeli Duna jege, vize és szele. Olyan aszály lesz három lépésre a Dunától, hogy ettől-attól koldulhatunk, mint mások: s aztán jöhet a hét szűk esztendő. De én nem bánom. Én idejében megmondtam. A kecskeköröm gyomnövényei megeszik a káposztatorzsát. És nem a kecskeköröm eszi meg. Tehát egy olyan gyom, amely mindkettőt megeszi. Előbb az egyiket, aztán a másikat. Ha ugyan nem egyszerre. S akkor pedig nézhetünk új fészek után. Mert ez már igen komfortábilis, szibarita fészek. 84
