Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - M. Kiss Sándor: "...hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral II.)
Ezzel szemben Csehszlovákiában a magyarság egy helytelen koalíció folytán —■ mégpedig a Benes-masary'kiánus polgári elemekkel való kommunista koalíció folytán — súlyos bántalmáknak volt kitéve. Részi ovakiizálásnak, áttelepítésnek, kitelepítésnek, üldözésnek, az iskolák megvonásának, a szó szoros értelmében egy olyan fasiszta jellegű nemzeti elnyomásnak, amire ma már tulajdonképpen csak fájdalmasan az irodalom, Du'ba Gyula, Dobos László, Gaál Sándor, Mács József írásai emlékeztetnék, nem iis beszélve olyan szociológusokról, akik ennék a kornak az anyagát újra meg újra elénk tárják. Romániában ilyen koalíció nem jött létre, sőt ellenkezőleg, a kommunista párt harciba szállott a történelmi kereteihez vagy előjogaihoz ragaszkodó történelmi pártokkal. Szembekerült a Maniueféle és a Liberális Párttal, amely a tábornoki kormányokat még a szovjet csapatok átvonulásaikor is igyekezett fenntartani. Ebben a hardban a kommunisták kiállottak a magyar nemzetisíég elnyomása ellen. S a magyar nemzetiség — 2 millió ember — támogatta a kommunistákat akkor is, amikor azok népszerűtlenné váltak, mert szembeszegültek a nacionalista törekvésekkel. iA koalíció helyett tehát konfrontáció jött létre, egyik oldalon a népifront, másik oldalon a történelmi pártok. Ebben a harcban győzött az a kommunista párt, amely maga mellett tudhatta, mint tömegszervezetet — mint ámhák idején a iMADOSZ-t — annak utódját, ia Vásárhelyi Találkozó szellemében szélesen kibontakozott Magyar Népi Szövetséget. Hogy 31 nemzetgyűlési képviselőből 20 kommunista volt ez csak azt mutatja, hogy a magyar kommunisták úgy tudták megszervezni a Magyar Népi Szövetséget, hogy ábban mindenki, hívő és nem hívő, kisgazda és polgár, paraszt és munkás egyaránt megtalálta a helyét. Én ennek a Magyar Népi Szövetségnek az alelnöke és művelődési osztályvezetője voltam. Hozzám tartozott a sajtó, sZínlház, iskola, népművészet, amatőr munka és így tovább, tehát a kulturális terület. A székhelyünk először Kolozsvárott volt, majd (Bukarestben folytattuk tovább, s így a szákhelységhez is közelebb kerültünk. Ez 1949 őszéig tartott, amikor a (Magyar Népi Szövetség több más vezetőjével együtt letartóztattak, s mine évek múlva visszatérünk, a Magyar Népi Szövetség már nem létezett. Befejező kérdésem, egy megállapítással kezdődik. Azt hiszem, életének értelme a magyar kisebbség megtartása, életben tartása. Ezért a létért leginkább a kultúra területén lehetett küzdeni. Ebből két kérdés fakad. Az egyik: ezért a politikai célért vajon megfelelő terepbe a kultúra, és ha igen, akkor ennék a kultúrának milyen tartalommal kell rendelkeznie? Azt hiszem, most egy kicsit elvont ifogalmalklkál dolgozunk. Mert nyilvánvaló, hogy egy nemzetiségnek a létkérdése nemcsak kulturális (jellegű. Van egy objektív folyamat. A szocialista struktúra — amelynek megalapozásában (és felépíté- ben a magyar dolgozók is resztvettek és vesznék román vagy más nemzetiségű társaik oldalán — fejlődése, a gazdasági fejlődés az egész 'ország területére, így például az elmaradt és évszázadok óta szegény (Székeflylföldre is kiterjedt. Ez a fejlődés, ez a bizonyos urbanizáció, az iparosítás, egyúttal a nemzetiségekre is vonatkozik. Ezt le kell szögezni, mert különben félreérten ők az ottani fejlődést. Az általános felfogás a vezetésben (például az volt, hogy nem kell már külön magyar közű let, mert Ihiszien szolgáltatásként ott varanák a magyar iskolák, a magyar lapok, a magyar színházak, s akiknek az (érdeklődéséhez a magyar kultúra ápolása tartozik, azok számára az eszközök ádottaík. Ugyanakkor az elsődleges követelmény, az iparosítás, minden erő összefogását követeli, s független a nemzeti vagy az anyanyelvi hovatartozástól. íigy ez igaz, dte, de hovatovább art is 837
