Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - VITA - Vinkó József: Hiány-dramaturgia (esszé-tanulmány)
Schwajda vagy Boldizsár Miklós fiúalakjai. Kornis hőse, Lebovics egész nap a szüleit várja, rettegve-reménykedve minden zörejre összerezzenve. Apja meg is jön, ám ezt az apát már megfertőzte a szerzés mámora, tudomást sem vesz fiáról. Ha a Fiatalember, Lebovics és Karcsi az Apa hiányával küzd, Halmit éppenséggel a létezése nyomasztja. Neki nem egy, hanem két apja is van. Undorodik tőlük. „Apa? Mi az?” — kérdezi nagyképűen. Közben majdnem szétszakítja egy igazi apa hiánya. Szeretetéhségét agresszivitás, félelmét cinizmus mögé rejti. És hiába minden szándék, annyit hazudtak neki, hogy hinni nem tud már senkinek. A vonzások-taszítások zűrzavarában él Boldizsár hőse, István is. A Szerelmesek a város felett fiúja megveti, lenézi apját, akinek a szájából gyakrabban elhangzott az a kifejezés, hogy „A dolgozó nép tömegeit szolgálom!”, mint az övéből az „izé”, ám ugyanakkor kétségbeesett reménytelenséggel pótolni is igyekszik ezt az elvesztett szereteted Nem találkozik az apjával, holott ugyanabban a városban laknak, csak leveleznek, mint Vámos hősei, de alakja folyton foglalkoztatja. Igazi kapcsolatokra, igazi mesékre vágyik, ám apja a Martin-kemencéről és az aranytojó tyúkról regélt neki. Örökre belévésődött emlékezetébe az a világ, ahonnan (mint Kolin meséjéből, az Unalmiából) száműzték Hófehérkét és Csipkerózsikát, s Kukorica Jánosból sztahanovista lett. Sérülése feloldhatatlan. Az apakép torzulása ugyanis szervesen összeolvad a felnőtté válás problémájával. Ez a generáció — amely a hitek és értékek folyamatos devalválódása közben állandó családi tragédiákba botlik — úgy tűnik, mindaddig nem tud felnőtté válni, amíg ki nem tör az „átmenetiség” állapotából és végérvényesen helyre nem állítja széthullott emberi kapcsolatait. Mert elődök nélkül létezni, apa és múlt nélkül egzisztálni, mint erre Spiró Kalmárbélája és Schwajda A szent család ja is figyelmeztet — képtelenség. Mint a mókus fenn a fán ... énekli elmélyülten Lebovics a Hallelujában és hol búgócsigázik, hol meg lakásügyi főfütyiként utasítgat. Hol harminc éves, hol csecsemő. Lebeg az elmúlt évtizedek fölött, kezében Czakó hősének Karcsinak a keze, akit kisdobosként ismerünk meg és elkeseredett felnőttként búcsúztatunk a Mint a mókus ... című iskoladrámában. Mi ez a permanens úttörő-lét? Miért ez a felejthetetlen piros nyakkendő? És miért érezzük úgy, hogy Spiró hősének Kalmárbélának ugyanúgy szorítja a nyakát, mint Halmiét vagy Mariét? Miféle mélységes devalválódásról van szó? Milyen sérülésről? És nem több-e a véletlen játékánál, hogy Gyurkovics Tibor a Magyar menyasszonyban ráérez erre a szorongásra, és a kiábrándult Dona Lazaro úttörőnyakkendőre akasztja fel magát? „Habár fölül a gálya, alul a víznek árja, Konfliktus: légüres térben? azért a Cote d’Azur.” (Esterházy: Termelési-regény) „A levegőben van valami gyanús...” — figyelmeztetnek Bereményi színművében, a Kutyákban. De micsoda? — kérdezhetnénk vissza? Hogyan fogalmazhatnánk meg közérthetően azt a puha gyurmához hasonló állapotot, amit sokan egyszerűen „rossz közérzetének neveznek? Hiszen ennek a generációnak már-már uralkodó életérzésévé változott a bizonytalanság. Mintha állandó libikókában élne, üresnek és kiszolgáltatottnak érzi magát: szilárdnak hitt eszmék leértékelődnek, lelkesedéssel fogadott erkölcsi normák kifacsarodnak, vélt és valódi érték összekeveredik. A reakciók a legkülönbözőbbek. Néhányan, Bereményi, Nádas, Kornis hősei adottnak veszik az egységes világkép hiányát, a bizonytalanságot, mint életérzést, s megélik ezt a hiányt, elmerülnek benne, lényük legmélyéig. Így tesz Halmi, így tesz Lebovics és így tesz — igaz nem önszántából — Spiró ügyefogyott balekja, Kalmárbéla is. A többiek, főleg azok, akik már a hatvanas évek közepén a drámai műnemhez fordultak, megpróbálnak megküzdeni az eligazító erejű hit hiányával , s konkrét társadalmi cselekvést hirdetnek. Amíg Bereményi, Nádas és Komis hősei jobbára saját magukkal (kétségeikkel, lehetőségeikkel, helyzetükkel) foglalkoznak, addig Asperján, 792
