Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - 75 ÉVE SZÜLETETT BALOGH EDGÁR - M. Kiss Sándor: "... hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral)

a háborúért bizonyos mértékben lelkesedtünk, az ólomkatonáinkat odaadtuk az ólomgyűjtő kocsinak, a házunk előtt elvonuló katonákra virágokat szórtunk, a sebesülteknek cigarettát vittünk a kórházba — mindez természetes volt. Később azonban, ahogy a háború elhúzódott, kezdtük érezni azt, hogy mit is jelent sorfoa- állni, mit jelent befűteni, mert nincs mivel. Édesapánk ugyan már nyugdíjas korban volt, de reaktivizálták és a gór léiéi áttörés után Przemyslbe vitték. Ö sem volt otthon. Érthető, hogy a kezdeti lelkesedés után vágytuk a békét, s az is, hogy a Károlyi kormányt Pozsonyban is lelkesedés fogadta. Nálam emellett jelentős szerepet játszott .az olvasmányélmény is. Gracza György, Gaál Mózes, Donászi Ferenc, Pósa Lajos és Benedek Elek hatására erős volt a 48-hoz való kötődésem. Annál is inkább, mert anyám, nagyanyám és a dédapám útján a családon béliül is ugyanez volt, tehát én nem dragonyos nagyapámra, hanem arra az ismeretlen honvédre, valószínűleg egyszerű honvéd dédapámra hivatkoztam és volt bennem egy olyan gyermeki nacionalizmus, amely a független Magyar- országot kívánta. Emlékszem, ezért apámmal is szembekerültem, aki ugyan türelmes volt minden tekintetben, de ezt a túlzott nacionalizmust már nem értette. Amikor levettem a falról Ferenc József képét és az ágy fölé odatettem a szent- áldozási kép mellé a Petőfi képét is, akkor már nemcsak az említett hatásox játszottak közre, hanem a helyi belső politikai élet is. Pozsonyban nagy hatása volt Jankovich Marcell 48-as szellemű, díszmagyarban elmondott szónoklatainak, amelyben az akkori frazeológiának megfelelően a független Magyarország ügye mellett tett hitet. Nem véletlen tehát, hogy levettük apám csákójáról a fe- rencjózsefes jelzésű rózsát és odatettük a piros-fehér-zöldet. A családi hagyománynak megfelelően engem is katonaiskolába akartak küldeni, Kőszegre. Én ezt nem vállaltam, levetettem magam a pamlagra és (bőgtem; latinul akarok tanulni, pap leszek, meg ilyesmiket mondtam. Nem akartam katona lenni. Az öcsém viszont elkerült a kőszegi katonaiskolára s hát bizony az események következtében a kis kadetruhás gyermeket kézenfogva haza is hozta egy őrmester Kőszegről. Emlékszem arra is, hogy Jankovich (Marci bácsiéknál a Marci, az osztálytársam, pártámén tesdi játékra hívott inéhányunkat össze, ahol én Lovászyt játszottam, ő pedig Károlyi Mihályt. Ezen a parlamenten mi gyerekek tisztáztuk, hogy Magyarország független lesz, köztársaság lesz, hogy a felsőbb megyék szlovák autonómiát kapnak, arra persze egyikünk sem gondolt, hogy a valóságban majd idetartozik a nem szlovák, inkább német—magyar jellegű Pozsony is.

Emlékszem, az utcán láttam elég agresszívan fellépő katonai csapatokat, matrózokat; az üzletek előtt tüntettek, tiszteket állítottak meg és elvették a kardbojtjukat. Emlékszem még egy nagy népgyűlésre, amely már a közeledő cseh légiók ellen tiltakozott. Ilyen háborús emlékeim vannak. Emlékszem arra a reggelre, s az azelőtti éjszakára, amikor már cseh csapatok jártak az utcákon, és egy sortűzre is emlékszem, .de az már 1919 februárjában, pontosan február

11-én történt. Ezen a napon a pozsonyi vásártéren nagygyűlést tartottak a szociáldemokraták. Munkásgyűlóst. Egy Wichtig nevű szociáldemokrata polgármester beszélt, majd a pozsonyi magyar egyetem tanárai szólaltak fel és ebbe a niép- gyülésbe lőttek bele a cseh légionáriusok, tíz halottat hagyván maguk után. Az ő temetésükre emlékszem, az ablakból néztük ahogy a menet, legalább harmincezer ember, zömmel munkások, vörös zászlókkal temette el ezeket a hősöket.

Persze ahogy lehetett és ahol lehetett, mi diákok is tüntettünk. Ezeknek a demonstrációknak nem annyira szocialista, mind sokkal inkább védekező nacionalista jellege volt. A kabátunk hajtókája alatt magyar kokárdát vittünk, vagy elmentünk jégben-fagybam Dévénybe — egy diákküldöttség, én voltam a legfiatalabb — és a fölrobbantott Árpád emlékműből elhoztunk egy darabkát.

778