Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Száraz György: A tábornok VI. (életrajzi esszé)
csöndes összeesküvést szőnek, külföldi rokonok segítségével, kivándoroltatni akarják a lányt, a külföld több lehetőséget kínál, orvos lehet, megvalósíthatja a terveit... Fálffy sejti, miről van szó. Egyik, 1932 februárjában kelt levelében így ír: „A múltkor nem voltaim valami túl őszinte, amikor Maga a tervezett bécsi útjáról beszélt... Bevallom, engem végtelenül kellemetlenül érintene, ha tényleg sikerülne, és Maga csa'k így máról holnapra eltűnne az életemből... Tudom, hogy az volna a helyes és önzetlen, ha magam is azt szeretném, hogy a terve sikerüljön, de mikor nem vagyok képes rá!.. A lány természetesen nem utazik. Pálffy .már fiatal hadnagy, amikor apja gyökeres beavatkozásra szánja magát. Elmegy a lány szüleihez, és „mindkét fiatal érdekében” kéri: utasítsák ki házukból a fiát. A lányos apa válasza ugyancsak határozott: ő maga is „reménytelen dolognak” tartja ezt a szerelmet, ám a drasztikus beavatkozás csak arra vezetne, hogy a fiatalok titokban találkoznak tovább. Ö pedig vigyázni akar a lányára... * 1933. augusztus 27, vasárnap délután, Pécsett. „Koporsónyi” kis manzárdszoba, tárt ablak, a fényiben táncoló porszemek. Kint fakó ég, mediterrán kánikula, reszket a levegő a háztetők felett. Fiatal ember az ágyban, félmeztelen, homlokán gyöngyöző veríték. Előtte írómappa, levelet ír félkönyéken, közben kekszet majszol. Mellette a takarón cigarettásdoboz, csikkel teli hamutartó. Az éjjeliszekrényen hőmérő, orvosságok, teáscsupor, Pester Lloyd, Pesti Napló. Odébb, az íróasztalon leánykép, fedeles tokban, a fedél — „védelem profán szemek ellen” — most nyitva van. Körülötte könyvek, újságok, rendetlen garmadában. Osztrák dokumentumíkötet, az 1914—18-as háború miniszter- tanácsi jegyzőkönyvei, egy 193'1-es^ki.adású német lexikon, a fasiszta Catfß del Lavoro, a munka alkotmánya, magyar fordításban, Egon Erwin Kisch: Asien gründlich verändert... A szoba urát nem zavarja az összevisszaság: „a rend mindig hideg.. Az ágynál, a földre dobott házikiabát mellett a Forsyte Saga vasikos kötetei. Épp erről a könyvről ír a nyári influenzával nyűgölődő beteg: „Galsworthyt olvasltam ismét és aligha utoljára... Alig emlékszem olyan könyvre, amely annyira szívemhez tudott volna férkőzni, mint éppen ez... Nagyon sokféle az énünk, és ha nem találjuk meg magunkat egy könyvben, talán azt találjuk meg, amik lenni szeretnénk, vagy amitől félünk, hogy lehetünk ... Talán ez is a célja és értelme az irodalomnak: hogy kiibővíltsük az életünket a valóság határain is túl, énünk egy ismeretlen és megfoghatatlan dimenziójában, amely nem tér — mert mialatt valahol a dél-angliai dombok között járok, s valósággal érzem és látom a szelíd napsütést 'és az árnyékokat... közben fekszem az ágyamon, és az ablakon keresztül egy kisvárosi vasárnap délután jön be hozzám. De nem is idő, mert nem múltam és nem is jövőim, hanem a jelennek egy furcsa kiterjesztettsége, kettőssége... Emberek — olyanok, min+ én, te, ő — élnek, szeretnek és halnak meg ebben a könyviben, valami átszellemült anyagból, hiszen megfogni nem tudjuk őket, és mégis vannak, legalább nekem inkább vannak, mint azo'k, akik nap nap után szaladgálnak körülöttem ... Emberek, akikben — mindegyikben! — találok valamit magamból, az életemből... Mintha számtalan apró szilánkra szétrobbantott énünk darabjait látnánk, figyelnénk, amint megelevenedve, függetlenül az Én össze725
