Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga

pesót adott... (hogyha tudta volna, milyen útleveleik vannak, és hogy mit vittek végbe utólag is Magyar Országon), azután elbocsátotta őket. Akkor énfelém fordulva azt kérdi az ő szokásos durranós hangján: Hát maga mit akar? miért jött? Én ezen kérdése után tiszteletteljesen megtiszteltem, elmondtam neki (mert a fivére nem volt ott), hogy én egy kevés kis pénzzel jöttem ide Argentínába, birtokot szeretnék venni; ha szíves lenne segélyemre lenni a vásárlásnál. A segélyről azonnal lemondott, okul adván a hivatalos teendőiben való elfoglaltságát, és különben sem akar ilyen dologba beleavatkozni, azután kérdi: Tud németül beszélni? Nem: feleltem, nem tudok más nyelven, csak éppen magyarul. Akkor hogyan akar maga birtokot venni, ahhoz még sok más egyéb is kell; hogyan vásárolja be a szükségeseket? van családja? Igen, a nőm, 4 leányom és egy kisfiam. Mennyi idősek? A nagyobbik leányom 16 éves, a második idejű 12, a harmadik 9, a fiam 6 és a legkisebbik 3 éves. Nem adná oda a nagyobbik leányát az én családomhoz, adok neki 10 forintot havonkint, és akkor a mibe lehet, magának is segítségére leszek. Dehogy mondtam volna, hogy nem adom oda, de azért úgy válaszoltam a kérdésére: majd megmondom a családomnak és a leányomnak, és rövid idő alatt biztos választ adok; de bocsánatot kérve azt mondtam, hogy a jelenlegi helyzetemben nem tudom az ön Uralmat a helyzetem bizonytalan állása miatt megtartani, a melyből kifolyólag biztos választ nem adhatok; mert természetes szokásom az, hogy a mit valakinek megígérek vagy megajánlok, és annak bármi káros következménye legyen később rám nézve, de azért szavamat teljesítem. Jól van: nagyon helyesítem az elvét, hát ha oda szándékozik adni, akkor délután 3 órára jöjjön el vele ide az irodába, és akkor majd beszélgessünk mindenről; és ezzel elbocsátott. Onnan kijőve, a 10 írtra gondolva, hogy az milyen jó fizetés havonkint, hiszen odahaza 3 frt 50 krért kellett neki dolgozni, mint a barom, oly erőset, havonkint; örömmel adtam volna; de meg arra gondolva, hogyha birtokot veszek, orbt is a Zsófi egyedül a ki segíteni tudna, és most itt hagyjam, ki tudja, én hová megyek. De akkor meg ismét az jött az elmémbe: Úgy ám, de akkor meg az Ür nem lesz segítségemre, magam pedig éppen semmit sem tudok semmiféle sorsban a családom elhelyezésére kigondolni vagy megtenni. Ilyen tépelődések közt értem a Családomhoz az Emigrációba, a hol a családomnak elbeszéltem a Basdh mondását, és igen ellenezték a Zsófi odaadását, és hogy ne hagyjuk el a Zsófit tőlünk. Ügy ám ,de akkor nem lesz segélyünkre az az Ür, akkor mi mit csináljunk? Ekkor fölkérdtem a Zsófit, akar-e itt maradni szolgálatban?, a melyre azt felelte, hogy a hogyan én jobbnak látom, ő úgy tesz. Akkor hát délután beszéljük azzal az Ürral... az Ür- nak igen megtetszett a Zsófi szelíd kinézése, bíztatta, hogy ne féljen, igen jó sorsa lesz, csak két leánya van, az egyik 9 éves, a másik 5 éves, ezekkel kell sétára kimenni és vigyázni rájok, meg a nejének segíteni a ház körüli teendőkben, a mit tud, lesz kedve hozzá. Igen: felelte Zsófi. Akkor holnap reggel 8 órára kísérje el; és ha tetszik a leánynak, vagy magának szüksége lesz rá, minden nap visszaviheti. Csakhogy én nem tudom elkísérni, mert nem tudom a lakását, és nem is vagyok ismerős a város Utczáin. Ekkor egy Buenos Ayresi térképet adott által, a melyen az Emigrációtól a lakásáig az utczákat kék ceruzával megjelölte, és a hol villamos kocsira kellett ülni, azt is, ehhez egy papírra ráírta az utczát és házszámot, az általadásánál azt mondta: Ezt a czéduláf a Villamos kocsi kalauzának mutassa meg, és az értesíteni fogja őket a hol le kell szállni, onnan 2 Va cuadrát kell menni, a mit gyalog is megtehetnek, és a számról a házat már meg fogják találni, akkor még én is odahaza leszek. A nőm ugyan nem tud magyarul, sem a leányok, de a maga leánya úgyis kell, hogy megtanuljon spanyo699