Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga
tár holléte felől, eközben egy csoport emberekhez értünk az azoktóli kérdezős- ködés végett, de alighogy megálltunk, hogy kiszemléljem, melyik ember lehet Német, a kitől megkérdezhetem, a mikor hallok egy csodát, a mikor egy 23—24 éves fi azt mondja egy 26—27 évesnek látszó fának „Tamás jöjj, menjünk föl a szobába”. Ej, ezt a szép Magyar szót hallva azok közt a zavart beszédek közt, a melyből egy szót sem értettem, úgy tűnít föl nekünk, mint egy sötét felhős éjszakában a felhők közül előbújt fényes csillag. Azonnal odamentem köszöntve őket, azt mondva: Kedves földieim, már azt gondoltam, elvesztem ebben az idegen világrészben, hogy csak engemet vetett és a Családomat a sors az elveszésre; már egy hónapja nem hallottam egy magyar szót sem. Hát magok mikor jöttek? Hej, oly örömmel beszélgettem volna velők, de a Családom arra figyelmeztetett, hogy kérjem meg a földieket, mutassák meg, hol találhatjuk meg pákáinkat; melyre a Tamásnak nevezett azonnal késznek nyilatkozott, és elkísért bennünket a raktárba, a hol hamarosan meg is találtuk, akkor a kézipakain'kat magunkhoz véve bekísért a földi bennünket az általa magyarázott női szobákba, ott egy bizonyos helyen levő ágyakra lerakodva, a mely a földszinten lévő szobák voltak, azután megmutatta a férfiak szobáit az emeleten, de oda igen tiltották a nőknek a fölmenést, aztán a földi ott maradt a barátjával, mi pedig a nagy pa- kot fölbontva kisebb csomagokba, behordtuk a családom tartózkodási helyére. A Czipelődést végezve leültünk a földiekkel beszélgetni, a mikor halljuk, hogy harangoznak, jelt adván az újonnan érkezetteknek az ebédre való menéshez, a hova az én földieim elkíséritek bennünk, megmutatni azt, hogy hol az étkezőhelyiség, a hova a czédula illetve jegy fölmutatásával bementünk, a hol már föl volt szolgálva egy-két zsemlye nagyságú kenyér, egy tányér, benne egy darab hús, és mellette egy kanál és egy villa. Minden ember elfoglalt egy tányérát a benne és melléje helyezett készlettel, azután minden tányérra egy-egy kanál levest tettek, ebből állott az ebéd; a vacsora hasonlóképpen. Reggel pedig kávé minden személyre egy csészével és egy zsemlye nagyságú kenyér. Ebéd után elbeszélgettünk a földiekkel, a kik igen nagy barátságot akartak kötni velem; beszélgetés közben dicsekedésből 'elbeszélték, hogy miként szöktek ki Magyar Országból; az egyik a vele egy háznál alkalmazásban lévő bajtársának, a ki éppen Amerikába készült, ennek útlevelét, pénzét és zsebóráját ellopva, azzal szökött el, a barátja nevét viselve még az Emigrációban is. A másik pedig Pesten valami nagy irodában volt alkalmazva, és ott lopva maga csinálta meg az útlevelét, azután minden alkalmát fölhasznált ál módon a pénzhez jutásra, és mikor már pár ezer forintja volt, megszökött, és útközben találkozott össze a két jómadár. Ezen elbeszélések után egészen elijedtem a barátságtól, de elutasítani magamtól őket még mégsem tartottam tanácsosnak, minthogy azok többféle nyelven beszéltek; de igen vigyáztam, hogy a nálam lévő pénzt ne is sejtsék, hogy hol van, mert azt még előbb megmondtam nekik, hogy birtokot akarok venni. A beszélgetés közt az idő telt, elérkezett az este, és vacsora ultán az én két jómadár földim az ágyaikat is oda cserélték mellém, a mikor volt alkalmunk a beszélgetésben magyarul 'kibeszélgetni magamat velük. Az esti beszélgetés közben előlhozzák, hogy van itt Buenos Ayresben egy Magyar Űr, a ki, ha akar, tud segíteni nekem birtokot vásárolni, úgy nevezik: Basch Pál, a fivére Basoh Viktor; ez a két úr az Osztrák Magyar kivándorolt elszegényedettek segélyező pénztárnoka, holnap, ha akar, eljöhet velünk, mert nekünk holnapra ajánlott pénzsegélyt, és akkor maga is beszélhet velők. Hej, hogy örültem én, mintha azt mondta volna előre, „Ez a két Űr lesz az idegenben, a ti pártfogótok.” Másik nap 9 órára be is állítottunk hozzájok. Az én két barátaimnak mindegyiknek két-két 698
