Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga

rói a szándékról, azt ajánlottam, menjünk el a Várost megnézni, de az elment, minket itthagyó hajó elvitte a vizsgálódó kedvünket; szerettünk volna mi is már továbbmenni; így tűnődvén a kis család az unatkozástól, utóbb az lett a határozat, hogy menjünk vissza a fondába ebédre. Ebéd után a várost akartuk megjárni, azért ismét az egész kis Család készenlétben lévén, útnak indultunk, de alig mentünk 300 méterre, a hol a páacz vagy vásártér volt; egy helyen igen nagy népcsoportulást láttunk, azért a kíváncsiság minket is odavitt; és egy embert láttunk: mindenféle ibohózatos, mutatványos mozdulatot és játékot csinált a nézők mulattatására. Itt egypár óráig volt mit nézni, de később már azt is meguntuk; a Zsófinak a fejéből meg csak nem akart kimenni a ladikázás, arra kérve, hogy menjünk oda egyet ladikázni, de én ellene mondtam, azt ajánlva, hogy nézzünk széjjel a piacztéren, ha nem látunk-e valamit a mire szükségünk van vagy lesz; természetes a nőmnek és a leányomnak azonnal lett szükségük zseb- és fej kendőre, a mi a nőknél legyen bármennyi, de mégis hiányzik: úgy- szinte a vendéglős által ajánlott ülőszékek a hajóban, a mely székekből vásároltunk 4 darabot egy forintért. ff ilyen alakúak, vászon üléssel, nem használáskor össze lehetett hajtani, és kicsi helyen elfért. Így már mindennel rendben lévén, élvezetet sem találtunk semmiben sem; igen nagyon unatkoztunk; alig vártuk a vendéglős értesítését; már meguntuk a sétálást is; egyáltalán nem vonzott bennünk semmi sem, cs.ak vágyódtunk a (hajóban tovább menni. Ej, pedig hogyha tudtuk volna, hogy még miken kell általmenni!!!...

Alig vártuk már a mi hajónk jelentkezését az előbb elment hajónak a helyén. Az 1900ik és Decz. 17én mikor az ebédet már elköltöttük, a Vendéglős följött a szobánkba, azt mondta, hogy most délután 2 órára a családommal és a kézipakainkkal a hajó Állomáson legyünk, az Amerikába készülő hajóba való bemenésre, és egyúttal arról is értesített, hogy a Vasúti Állomáson levő pakom már oda van szállítva. Ezen értesítésre az egész családom oly örömben volt, hogy azt elképzelni igen, de leírni nem lehet. Azonnal volt a nagy készület az induláshoz; úgyhogy nem 2-től, hanem már egy és fél órára ott voltunk, odaérve még semmit sem láttunk az előkészületből; a Hajó ugyan ott volt, de jóval beljebb a vízen, festették és igazgatták. Ezt látva, nem tudtuk elgondolni, hogyan lesz oda a belemenés. De miikor már két óra elmúlt, a hajó Állomás előtti térről a népeket eltávolították, és az előző napi rácsot odahelyezték, az Örök- kell együtt a bemenetet lehetetlenné tették. A rengeteg nép jött-ment, sürgött- forgott, erővel által akartak törni a korláton a hajóhoz való jutáshoz, de a rendőrök egyet sem engedtek a korláton keresztül bemenni. Az idő haladt, a hajó is kioldalazott egész a parthoz, és egy négy méter hosszú hidat helyeztek részuto- san a parttól a hajóig, karvassal ellátva, és a karvas alatt sűrű vasrács volt csinálva a híd padlójáig; és később a népek elkezdtek a hídon át a hajóba bemenni, Ezt látva én is kerestem a bemenési ajtót, a mikor ismét az én olasz barátommal találkoztam össze; köszönés után azt mondta: jöjjenek csak gyorsan, azt hittem, már magok odabent vannak a hivatalban. Dehogy: nem találtunk rá az ajtóra, a hol be kell menni, és most jövünk errefelé a bemenetet keresni: és akkor már az által vezetve, az egész sor épületeket megkerültük, egész a túlsó oldalig; az ott lévő ajtóin bemenve az orvosi vizsgálóteremben voltunk. A terembe bemenve, az egész tele volt néppel, még jól körül sem nézhettünk, mikor a konzul odajött, azt mondva az ő fémagyaros beszédével: No, maguk is megérkeztek? Igen: feleltem. Csak jöjjenek velem, és a sok nép közt szorítva mentünk utána, czipelve a Mályháinkat, egész az Orvos eleibe. Az Orvos megnézte a Csa690