Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga

ládomat és valamit mondott, de nem értettem, és a konzul felelt helyettem, úgy- szinte a további beszédére is; miközben általadta az oltóbizonyítványokat, a ki azokat vizsgálgatta, azután egy mellette ülő írnok egy nagy könyvbe írt, mit-mit sem, és én annak alá kellettem írni. Erre az oltábdzonyítványokat visszaadták. Onnan egy másik szobába kísért a konzul, a hol a munkakönyvemet kellettem általadni, és a konzul a keresztelési kivonatokat adta oda; ott azt szinte egy nagy könyvbe bejegyezték, azután egy nagy papírt adtak által (a hajójegy) a munkakönyvvel együtt; a keresztelési kivonatokat ottfogták, és a konzul azt mondta, hogy majd a hajón átadják azokat is. Ekkor a kezét nyújtotta, és szerencsés utat kívánt. Én pedig gyengéden a kezét megfogva, először bocsánatot kértem tőle a sok alkalmatlankodásomért nála, és megköszönve az irántunk tett fáradtságát és szívességét, Istenhozzádot mondva a kezét eleresztettem; ekkor a nőm és a nagyobb gyerekeim mondtak neki Istenhozzádot, és kimentünk a hajó előtti térre. A hajó előtti tér tele volt beszállni akaró utasokkal, mi pedig meg akartunk győződni, ha csakugyan ott van-e a nagy pakunk, a melyet hamarosan meg is találtunk a többi között. Azután mi is odamentünk sorakozni a beszálláshoz, a hol éppen várt ránk az én olasz barátom, a ki a gyerekektől elvette a nehezebb pakokat, „mert a magáét már egy ismerősének a hajó oldalán oeadta; hogy nekünk segítsen”, és egész tehetségét fölhasználta a hajóhídhoz segíteni nyomulni a családomat, hogy mielőbb íbemehessünk a nagy tolongás közt, a mi végre csakugyan sikerült egész családommal együtt, és az olaszfi elől nyomulva a hajó felé; a hajó széléhez érve két tengerész állt őrt, és egy Űr, gondolom, a hajójegyet kérte, és átadtam neki, és akkor beeresztett bennünk. Belépve a hajóra mindenkinek egy „számos” czédulát adtak, a melyet úgy én mint a családom általvéve letelepedtünk a hajó födélzetére, mit sem tudva mire való a czédula a rányomott számmal, a melyet ott nézegettünk. Láttam, hogy a többiek lótnakdiutnak, mutogatják egymásnak a számjokat, de semmit sem értettem a beszédjekből. Ekkor odajött hozzám az én olasz barátom, azt kérdi: Megkeresték már az ágyaikat? Mert az annyi számú ágy lesz,a fekvőhelyük, a hányas szám van a cédulájukon. Ekkor megfogta a karomat és levitt a hajó belsejébe, a hol hamarosan megaláltuk az én számommal egyező számú Agyat, a mely a hajó első részén volt, akkor azt mondja: most meg keressük meg a nejéét és családjaikét, és vezetett a hajó végéig a hátülsó vége felé, ott lementünk, a hol szinte megtaláltuk a Családom számaival egyező számú ágyakat, a hova aztán lekísértük a Családomat a pakokkal együtt, ekkor már aztán benne voltunk a csudálatos alkotmányban, a melyet pár nappal előbb annyira bámultunk; akkora ablakokkal látva el, hogy az ember a fejét is alighogy ki tudta volna dugni rajta, a mellyel a vízmozgás hullámzása játszani látszott, minthogy a víz színe jóval is följebb volt.

Deczember l,,7én délután négy órakor már a hajón voltunk, de nagyon elégedetlenek az elhelyezésünket illetőleg, hogy engem a Családomtól oly távol helyeztek, mert mi abban bíztunk, hogy a családot nem különítik el egymástól, any- nyival is inkább, minthogy én is keveset, a Családom meg úgy sem tud egy is beszélni németül; azért arra kértem az én olasz barátomat, kérje meg a hajófel691