Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Horváth Péter: Egy írógépszerelő megváltozik (elbeszélés)
— Mondtam — mondta Seprűcske, s tanácstalan volt, s picinkét árva. Marik hozzálátott a szereléshez, ügyesen dolgoztatta fürge ujjait s a nikkelfényű szerszámokat, miközben hosszú, leányos szempillái alól hosszú, ám férfias pillantásokat vetett Seprűcskére. — A munkásszálláson lakik? — Igen. — És milyen? — Nagyon szép. Mindenünk megvan. Négyen lakunk egy szobában. Szőnyeg fal- tól-falig. Kókuszszőnyeg. Sok zuhany. A cigányok a negyediken laknak, mi az elsőn, ott nincs annyi lopás. — Lopás? Vannak nagy hűtők, de üresek, mert onnan. .. szóval azokba nem lehet rakni semmit, mert.. . tudja, hogy van ez — ütötte meg az első bátrabb, bizalmasabb hangot Seprűcske királylány, szabadítójának harcát figyelve. — No és fiúkat persze nem vihetnek fel oda? — Nem — felelt a kislány pirulva (tizenkilenc körül lehet), s megint kinézett azon a nemlétező ablakon a Vámos Rousseau festette tájra. — Aha. — Marik kiemelte a kérdéses tekercset. — Hol üthet ez át. Lehetetlen. A francba is. Van magánál körömlakk? — Körömlakk? — rémült meg a kislány, és rágott körmű kezét hátra kapta. — Nem lakkozok. — Aha. És tudna szerezni? — Talán. Kellene? — Kell — mondta Marik határozottan, mire Seprűcske kiröppent a lyukból, hogy két perc múlva visszatérjen. — Opera jó? — Mindegy — vette át Marik az üvegcsét. — A Kovács Marától kértem, az lakkozik. — No, talán — közölte az írógépszerelő, s a tekercset a lány elé emelte. — Fújjuk, hogy hamarabb száradjon. — És fújták. Fuuuuu! Fuuuuu! Seprűcske szeplős pofija apró fújtatóvá változott. Szája, mint egy lyukas gyűszű, formálódott kerekre, Marik szerint többcélúan. Az írógépszerelő ismét férfinak érezte magát, ahogy fújt, s fújatott. — Még? — Seprűcske kipirulva. Marik könyörtelen volt, s férfias: — Igen. — Fújtak még egy percet, majd Marik visszaszerelte a kérdéses állórészt, s ismét életet lehelt a szörnyetegbe. Mért a mérőszerkezettel. — Na — mondta. — Ügy tűnik, megcsináltuk. Ideiglenes persze, mindenképpen ki kell majd cserélni, de ha egy kis szerencséje van, le tudja nyomni ezt a munkát, és meglesz a prémium. — Nem fog rázni? — Ne féljen. Ha minden igaz. No, viszlát, királylány. A kisfőnöki irodában diszkrét, fehér boríték várta. A boríték eltűnt a megfelelő zsebben. Egy pillantás a munkalapra: várakozásán felüli eredmény, a kisfőnök igazolta az egész napot. — Mondtam, hogy mint eddig is, meg fogjuk érteni egymást. Marik elfogadta a parolát, férfiasán, cinkosan. A portás felébredt, agresszíven tudakolta Mariktól, hogyan jutott be, mit keresett, s főképp miért távozik? Az írógépszerelő készségesen elmagyarázott mindent. A portás megnyugodott, s a keresztrejtvénye fölé hajolva tovább töprengett, mi is lehet a függőleges tizennégy. — A francba! — kiáltott fel önkéntelen az írógépszerelő, amint kilépett a gyárkapun. A szemközti járdán, soros vonalban, ott ültek a már ismert kutyák. Ázottan, csapzottan, csillogó kutyaszemekkel nézve őt. — Mit akarnak tőlem ezek a dögök? Taxi vetett farhullámokat az úttesten összegyűlt, fekete lében. Marik intett a kocsinak, beszállt, hátratekintett. A kutyák panaszosan ugattak a jármű után. — Hová? — kérdezte a sofőr, látva, hogy utasa meglehetős gyakorlattal kapcsolja be magán a biztonsági övét, nem lesz baj tehát a borravalóval, az ilyenek mind tudják, hogy a piacról élünk. 634
