Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Horváth Péter: Egy írógépszerelő megváltozik (elbeszélés)
két. Valószerűvé tette e hasonlítást Seprűcske halk hangja is, s az undorral vegyes mély tisztelet, amellyel az alvó szörnyre nézett. — Ráz — mondta újra. — Majd megzabolázzuk őkéimét, ne féljen! — szólott Marik királyfi kis szerszámkészletét kicsomagolva, nikkelfényű, sárkányölő szerszámokat. — Kapcsolja be! — Mondom, hogy ráz — szólott Seprűcske, félve, talán nem jól mondta meg az imént, hogy ráz, ráz a gép. — Az lehetetlen, kiskezicsókolom! — mosolygott Marik királyfi, s életet lehelt az alvó sárkány elektromos szívébe. — Hm, khm. Valóban áthúz, érthetetlen — mondotta, bölcs doktor. — Ráz — ismételte a lány, ragaszkodva a szócskához, s még mindig ugyanúgy állva, zavartan, vékonyka nyakán félrebillentve seprűfejét. — Megrázott engem. — Ilyet még nem pipáltam! Talán ... igen, ki kell cserélni az állórészt, az lesz zárlatos. Le is éghet! — állapította meg szakértelemmel a sárkányölő. — Holnap próbálok vételezni egyet, bár azt hiszem, ehhez a régi típushoz nincs raktáron semmi. Meg lehetne tán újra tekerni, az is beletelik pár napba. De meglesz. — Ó! — szontyolodott el a királylány. — Ó. — Mi a baj? — Semmi, semmi, csak ezeket itt — mutatott a sarokban magasodó papírhalomra —, le kéne húznom, sürgős. A főnök prémiumot ígért, ha meglesz holnapig. Marik elfordult a géptől, nézte Piszkafácskát, ki a vibráló neonfény hidegzáporában fürödve, most, ahogy ott állt, olcsó cipőjét bámulva hosszan, megejthetőnsk tetszett. Miért ne? — szökkent hősünk leikébe — dús táptalajba — a kérdés, miként a mag, máris csírázva, szárba szökve, merevedést okozva. — Vegyen ki néhány nap szabit, most azonnal! — javasolta a lánynak Marik. — Jöjjön el velem! — Hová? — Nem mindegy magának? — Mindegy — vonta meg csontos vállát Seprűcske királylány. — No, várjon itt. Jelentem a főnöknek a diagnózist, s megpróbálom megszabadítani innen magát, egy füst alatt. Kanyarok, lépcsők, s újabb kanyarok után, Marik belépett a kisfőnöki irodába. — Nos — mosolygott rá a kisfőnök, kávét kavarva —, már meg is csinálta? — Sajnos — vette fel fontoskodó álorcáját a szabadító —, nem megy. Alkatrész- cserére van szükség. Néhány nap, és megoldjuk. Addig le kell állni a géppel. — Nincs más megoldás, Marik szaki? — mosolyodott el az ifjú főnök, sportza- kós, frissen borotvált. — Ne mondjon ilyet. — Nem megy a dolog. A motor állórészét ki kell cserélni. Áthúz. Balesetveszélyes. — Annyira? — borotvált, kétkedő mosoly. — Nézze, régi motorosok vagyunk mi. Mindig volt arra mód... A számítását, úgy hiszem, maga is megtalálta. A stencilgépnek mennie kell. Ma. Ukázt kaptam erre. Holnap fontos értekezlet, termelési ta- tanácskozás, s a magas vezetőség, a fenti bölcsek, szóval érti. A napirendi pontok, lebontva persze, s részletezve, termelési eredmények, gondjaink. Minderről az üzem minden fontos dolgozója írásbeli tájékoztatást kell, hogy kapjon, ez a fennsőbbség határozott óhaja. Cégünk komolyan veszi a demokráciát. A gépnek mennie kell, minden áron. A kislánynak is külön pénzt ígértem, és magának... szokás szerint. Csinálja meg, amit csak emberileg . .. Az írógépszerelő egy pillanatra tétovázott. Kint, a felázott földön markológépek aludtak, néhány pufajkás építő sétált csizmásán, cuppogva, vélhetőleg. Mögöttük az új munkásszálloda négyemeletes, modern épülete várta a vállalat vidéki dolgozóit, minden szinten társalgó, a földszinten ezerötszáz kötetes könyvtár; hideg-meleg víz, konyhák, klubszoba, filmvetítő, magnó, lemezjátszó, sakkészlet és pöcifoci, minden, ami kell, hogy dolgozóink kultúrált körülmények között, megtisztálkodva pihenhessenek, készüljenek a következő munkanapra. — Jó — mondta Marik. — Megnézem, mit tehetek. A kanyargó folyosók útjait ismét bejárva visszajutott a lyukba, hol Seprűcske ugyanúgy állott, mint az imént, s tekintete riadt veréb, a belépő Marikra röppent. — Megpróbálom leszigetelni — mondotta Marik. — Mennie kell. 633
