Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Horváth Péter: Egy írógépszerelő megváltozik (elbeszélés)

utazom. Külföld, fesztivál. Nem tudom, milyen fesztivál, de nem is érdekel. Valakinek mennie kell a stúdióból, mindenki foglalt, hát én megyek. Rám fér egy hét szünet. Németország. Lesznek sörök. Egy hét múlva újra Pesten vagyok, hívj fel, de feltétlenül. Itt a szám.

— Igen. — Már nem ölelték egymást oly feltűnően, csupán egy férfias kézszorítással búcsúztak el. Az írógépszerelő magára maradt a teremben (noha nem volt egyedül), amely e hangulatosnak szánt világnál úgy festett, mint holmi akvárium. Nemrég dajerolt agg nőstényhalak, tengeri csikók, sápatag uszonyosok lebegtek a füstben; de kint, az üvegen túl is olyan volt a világ, akárha víz alatt, mert esett, most már csakugyan, az eső.

Ment, mendegélt, mesebeli legkisebb fiú, sárkányok ellen, bávatag. Elvégzem azt a munkát, tűnődött megint, megcsinálom. Mit is? Mit is? Elektromos stencilgép, nem messze innen. Duplakonyakos dolog. Aha, haha. Kinek jó ez az egész? — szökkent fel lelkében az új, nemkívánt kérdés. Kinek jó, hogy félig javítok meg egy ócskaságot? Megcsinálom, remélhetőleg, egy óra alatt, s a kisfőnök felírja majd a munkalapra, hogy ott töltöttem fél napot. Kinek jó ez? Nekem, természetszerűleg — válaszolt magának, miközben csatakos cipők fölött megvillanó női bokákat szemlélt csak úgy, és örült, hogy íme, van válasz, egyszerű. Igenám, csakhogy: valóban jó ez nekem? — fogalmazódott meg az újabb kérdés álnokul, zavart támasztva az egyensúlyra törekvő szürke agyban. Persze, persze! — Illedelmesen kikerülte hát az oszlopot, még mondta is neki:

— Pardon, bocsánat.

A hirdetőoszlop azonban, mint afféle objektív jelneség, mit sem törődött e nemes írógépszerelő személlyel, hirdetett tovább szürke, csúcsos kalapja alatt, az esőben: IDŐT NYER, HA... Ez az! vigyorgott hősünk, időt nyerek. De mire, uram? Ej, istenem, beszélgetett magában Marik, mire, mire? Hát bármire! Szabad felhasználásra, tisztelettel. Node mire használja fel majd szabadon az ily (gálád) módon nyert egéridőt?* Ne töprengjünk ezen, barátom, vannak kérdések, amikre... A biblia is azt mondja, kérem: ne gondoskodj a holnap dolgai felől, gondnak elég a mai nap. Tényleg így mondja ezt a biblia? Hol is jutott kezébe? Gyerekkorában? Nem, nem. Hanem? Csitt, öreg, végre itt vagyunk, irány a munkahely! Kívánok! A portás nem felelt, szunyókált. Marik besétált a kapun. Járt már e vállalatnál, örök megrendelő, hála a Cég alkalmazott elvének, bevált gyakorlatának: soha ne végezzünk teljes munkát! Befordult, lépcsőn fel, folyosókon erre-arra, végül kocogtatott az illetékes ajtón. — Jónapot.

— Ahá, már itt is van, remek! — bólintott az asztalnál ülő kisfőnök, felpillantva, futólag, örök gondban, kiemelt, fiatal káder. — Tegye csak le, kedves barátom a munkalapját, és menjen nézze meg a gépet. A kislány már várja.

Marik az íróasztalra helyezte a kívánt űrlapot, s harcba indult. Üjabb kanyarok, lépcsők után jutott a lyukba. Lyuk volt, valóban, ablaktalan, parányi fülke, benne a gép, s a gépkezelő leány, fehér köpenyben, egy lócán pihenve. A lány — Marik nem ismerte még, alkalmasint új alkalmazott lehet — úgy bámulta a falat, mintha azon bizony ablak volna, amely egy Vámos Rousseau festette tájra nyílik, hol is szeműk oroszlánok és nyulak játszanak édesen, s a liánok, mifenék között más láthatatlan vadállatok szeme világít.

— Csókolom!

A lány feugrott,. készségesen, pirosán, bűntudattal tele, rajtakapva: nemlétező ablakon át nézett egy nemlétező világba, holott nem azért kapja a pénzét, amint azt számtalanszor megmondták volt neki, nagyon is létező, szigorú személyek. Vékony volt a lány, mondhatni piszkafa, vagy ha így jobban elképzelhető, hát seprűszerü, seprűfejjel, cirok-hajjal, fésületlen, riadt, poros.

— A szerelő vagyok — vigyorgott Marik. — Mi a gond, kezicsókolom?

— Ráz — mutatott a lány iszonyodva a gépre. Az szelíd-szürkén aludt a lyukban, akár egy sárkány, amely álmában is vigyázza az elrablóit királylányt, Seprűcs* egéridő — mesterien burkolt célzás Szerző első kötetére, amely .e címen (Egéridő) jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál. A Szerk.

632