Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Horváth Péter: Egy írógépszerelő megváltozik (elbeszélés)
rakatüveg mögött tikk-takkoló órákat nézi —, s a TIGRISNEK ez év júniusában minden csodálatosan simán megy, de feltűnik valaki, aki „szívesen lenyúzná a TIGRIS bőrét.” Egy gonosz ember megkísérli tönkretenni terveit. Egész júniusban vártam a gonosz feltűnését, vettem egy üveg orosz pezsgőt, hogy méltón megünnepelhessem annak az embernek a jöttét, aki szerint nekem terveim vannak. Sajna, nincsenek gonosz emberek. Fél tíz. Az órák ideje között pár percnyi eltérés mutatkozik. Hogyan állunk hát pontosan? A dolgok megint úgy festenek, hogy bármelyik pillanatban beköszönthet az ősz. Nasztupila ószeny. Mint tavaly ilyenkor. Huszonnyolc éves vagyok. Ágota sokkal több szeretetet érdemelne tőlem, ezt érzem is. Mást, vele kapcsolatban, nem. Talán úgy lehetne tisztának megmaradni, ha kivonnám magamat a forgalomból, ha nem feküdnék le olyan nőkkel, akiket nem kívánok, ha nem tennék szívességet olyan alakoknak, akiknek nem akarok szívességet tenni, ha nem fogadnám el a környezet ajánlatait, ha nem választanék a választékból, ha hiány lennék — amit senki se érez. Ágnesnek (talán) nincsenek ilyen gondjai. Ö nyitott, mint mondogatja, nyitott, mint mondom, akár egy zsák, amibe minden szar belefér. Az óraműves hátulról kinyitotta a kirakatszekrényt, egy pillanatra az írógépszerelő arcába bámult. A fiatalember megrázkódott, és ellépett a kirakat elől. Kék busz állt be a megállóba, majd kifordult onnan, magával víve az írógépszerelőt s a szőke manekent, ki egy könnyed „Huh!”-hal szökkent fel a hátsó peronra. Álltak, összepréselve, nyomva. — Drága Hédikém! — szólott közvetlen közelükben egy hurkaforma, illatos agg. — A halál nem válogat, istenem, ez szörnyű. Csak a múlt héten három drága barátnőm, úgy képzeld el, drága Hédikém! Elsőnek Mucus, tudod, a Lónyai tizenötből, akinek a fél gyomrát kivették, emlékszel, pedig a Rajnai professzor operálta, na, most mondd meg! Pénteken a Vilmus,' tudod melyik, akinek hiába beszéltünk, hogy ne menjen bele abba a szörnyűségbe, eltartási szerződés idegenekkel, most megkapta, halálba üldözték, szerintem éheztették a zsiványok, talán verték is, hiába, megmondtam én, hogy a mai világban ne bízzon az ember, szóval ő is elment, szip, szip, szombaton meg, drága Hédikém, a Héder Emmát hívta magához az isten, nagy szajha volt, tudod te is, annak idején nagyon élt, szegény, szegény. Mindeközben új utasokkal gyarapodott a társaság, s az élő présgép a lehető legszorosabban egymáshoz nyomta az írógépszerelőt, az illatos matrónát s az ifjú manekent. Az írógépszerelőnek módjában állott elölről az élet három évig üzemképes kemény halmaihoz simulni, míg hátulról átölelte a cseppfolyós halál, a matróna két görögdinnyényi keble, puha, hatalmas hasa; s így, élet és halál között utazhatta be az öt megállónyi távot, majd kiverekedvén magát a jelképesnek mondható szorításból, lelépett a járműről, s besétált a Céghez. Az udvaron szembe találta magát a csoportvezetővel, s a csoporttal. — Helló! — Helló! Átvonultak a presszóba, s helyet foglaltak a számukra előre összetolt asztaloknál. A pult mellett a temetői dalárda alapozott: sötét ruhás, nyakkendős halottsira- tók, négyen, négy szólam. — Nohát, nézzük miből élünk, szaktársak! — szólott a csoportvezető, bizonyos Kugler szaki, s szétteregette az aznapi munkalapokat. — Kezdődjék a licit! Van itt három duplakonyakos dolog. Kinek kell? — emelte rájuk a szemét, a szemét. Kitérő következik, kedélyes elhajlás az egyenes vonaltól, amelyről — azt beszélik — kiderült már, hogy nem is a legrövidebb út két pont között térben és időben. DUPLAKONYAKOS MELÖ — említette volt az a bizonyos Kugler szaki. A Cég alapelve: soha ne végezzünk teljes munkát! — kétségtelenül negatívan hatott volna a szocialista munkamorálra, ha lett volna ilyen a Cégnél. Így azonban az alapelvvel, s az ennek megfelelő gyakorlattal is elégedettek voltak mindannyian, csupán hősünknek (Marik Miklós, írógépszerelő) voltak (gondosan titkolt, épp ezért hatványozottan ható) aggályai. „Kérném tisztelettel, Marik elvtárs, mint ahogyan egy tisztességes kasszafúró sem hagyja a széfet üresen (egy-két forintnak bent kell maradni, hogy fialjon az a pénz, alkalmat teremtve újabb betörésre majd), úgy nekünk sem szabad minden hibát elhárítani a készüléken, amelyhez kihívnak minket!” — magyarázta 627
