Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Ágh István: Struga manó csöngölődzik (mesejáték)

A Halál zörögve vakarózott, diszkréten megkérdezte:

— A (kicsike nem tetves véletlenül?

A kicsike, imiimtha meghatotta volna

a szégyenteljes vádat:

.— Aradira menni és imegmeinibeni a tizenharmadik tábornokot!

Míg ő aludt (tovább, arát válaszalihatott a Halál? — Jó, (leszállók!

A katonáik ösiszeröhögtek, mert (mindig sókat isznak a vonaton, csak egyetlen Ólvas köziöttüki, ő is a (marslakók látogatásáról, mely Eiriich von Dämiiken könyvében ítaláliható.

Elfelejtettem. azt a pillanatot, amikor a Halál átadta zsebembe Strugát, nem is lényeges a történetben.

Almélkodilk a Halál (tűnte láttán. Ha- riikileiia szeretne miegcsókolni.

De a kátoniák!

— Hová megy? — kérdezi az őrmester.

— Én meg Sárvárra — mondta az őrmester. — Nincs magának ott egy barátja? Trendl-mek hívják. Vele lőttem le a léghajót Fiuimében.

Megjegyzem, ezt is a Struga-ragályhoz kellene sorodinii.

— Azt hiszi, adtaik kitüntetésit? Ugye, nem! Csak az osztrák tiszteknek.

Mesélte, minit az apám első világháborús történetét.

— Nem Trendafdliniafc (hívták?

— Dehogynem! — kiáltotta az őrmester.

Erre Hariikleia megcsókolt. Bolyhos szája egy piciit eQsulhanit az ajkaim fölött. Struga felrobbant a zsebemben.

— Hol a sasom?

— A mezőtúri televényen — szóltam ón.

— Hol a Halálom? •— kérdezte Struiga.

— Az aradi várbörtönben! — mondtam én. és imagcsófcoiltaim Hariíkíleiát, de egyet mellé cuppanitottam.

És akkor odajött hozzám szomszédos ágyi társam a Ikataniáéknáll, aki Alaszkában épített atomrakóta-kiiliövőálláse- kiait, és jött Monsieur Ohapeaiu, aki Tuniszban volt ilégiianiáiriius, de inem szóltak egy szót sem.

És erre megszólalt Hariikledia és álla elsuhant az ajkam fölött.

Javították a vágányt Szolnok után, autóbuszra ik'allett száililnunk, olyan zsúfoltra:, hogy if éliáiban álltunk, csak Struga érezte jól magát a zsebeimben. Harikleia az őrmester ölébe nyomódott, de nem itilitaikoizott, hiszen egy Tirendafiillal lőtte le az olasz léghajót az őrmester Fiúméban, miikor éppen a torpedógyárat bombázta volna.

— Azitán áthelyeztek a keleti frontra. Éppen ez a Tirendl, vagy hogy is tetszett mondani? — mesélte Harikleia hajszálait beszédéhez ramegtetve. — Elhúzta a meggyesben a ponyvát:

— Ezt eszitek!

— Sárgaságot kaptam — folytatta az őrmester — aztán elvittek a losonci kórházba, onnan leszereltek. Aztán megint besoroztak. De örmesiteir lettem!

— Az ám! — morogta hátulról az ezredes, akinek meg az őrmester álilt az ölében. Én Hairifcleiát öleltem képletesen, mert a fogódzóba 'kapaszkodtam. Csak Struga érezte jól magát hanyatt fekve a zsebeimben. Kezeit tarkója alá rakta, jobb könyököcskéje csiklandozott.

Ilyenkor nem beszélgethet az ember. Struga tudta ezt és verset költött:

Beleugrik a fülébe és ott

játszik a dobhártyával, és azt játssza rajta, vége az életemnek! Egy elefánt hátára ül és lovagol.

Elefánt emlékei lehettek, mert hát ő nemcsak a sas hátán szokott ülni, hanem a róka farkába is ibelékapasizikodott, és meglátta a föld mélyét, s italán valamikor az elefánt hátán annyira félt akkora állaton ilyen pici emlber. Nagyon izgultam, hogy aiz autóbuszon kijön belőlem a mezőtúri sör, f éllábon állvai Ki ne (tudná, miféle ijedelem kerekíti hatalmába ilyenkor ;az embert. Főként Ha- rdfcleia mellett és ia katonák között.

Am, akik ülitek, elbeszélgettek a befőzésről.

— A füldászadeimak van a legjobb málnája.

— Csináltam meggyből tíz liter málnát. Ha nem fogy el, majd elfogy a jövő télen.

— Itt a késem, nyissa ki a sörét!

Mi meg szerencsétlenek, így féllábon.

Vágytam egy óriási park után, ahol száz éves fák vannak, fehér lepkék bo- lyomgianak a délutáni fényben:. Bábám alatt lila vadlóhere. Struiga makkal eteti a kismókust. Még a legvékonyabb ágak is tmohásak, és nemcsak észak felől.

476