Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kiss Ferenc: Péntek Imre: Édesség antireklám
S ehhez (képest, etilhez a savanyú, csúnya és sivár köznapiságihoz képest mindent, ami zsongít, ami feledtetni akar: a szórakoztató ipart, a divatokat, reklámokat, csalásnak érez. Megveti a lehetetlent ostromló plakát-harsogást (Egy moralizálom), s csömöre van, a gyász-szertarltások „falód beszéd”-ieitől is, „amit miindenki szemlesütve hallgat” (Öda a proszektúrához). Ennek a legutóbb említett versnek van egy igen tanulságos részlete: begyen vége az alakoskodásnak! (Részemről vége, nem csak átvitt érteleimben!) Szerintem a ihalálnak épp úgy örülnünk kéne, mint "a születésnek: — 'Megszületett i(faeninieim) az elmúlás! Minek hát az erőszakolt sötátölltönyű (idétlenkedés, a kandeláberek bűze, a csipkegalléros konzerv (szavatossági ideje lejárt) előtti ájuldozás? Azt szeretném, tha nevetnétek halálhíremet hallva, Ha nem is ilyen ingerült formáiban, d© élet s halál e poigány szemléletét ismerjük, létjogát nem vitatjuk, a rítusok értelmét nem magyarázzuk, mert nem filozófussal, hanem költővel állunk szemben. S ha gondolatai a szabadságért vállalt hazárdság megnyilatkozásai volnának, esetleg egy természetesebb életszemlélet lehetőségei felé nyithatnák ki képzeletét. Péntek pogánysága azonban nem expanzív természetű, nem fesztelen, nem kaland-éhes. Voltaképpen csak az álság elleni tiltakozás. S ez az ő legnagyobb antisága. Megfontoltan minősítjük nagynak, mert olyan érzékenység szenved mögötte, melynek erőterében a maga önkiszolgálói ágrólszakadt- sága, a melós „honfoglalása”, a tánodalok bárgyiúságai, a konyhaszagú lét s a háború előérzete is formát ölthet. A háború iszonyata például oly módon, hogy a gyilkolás eszközei — nyilván a „hidegháború” szókapcsolat nyomán — fáznak, s a képzelet meglepő találatokkal tudja az egész fenyegető arzenált a didergés paradoxonjaiban tetemre hívni. fáznak az atombombák a hidrogénszőke bombák a gombaf elihők minden ízükben reszketnek a körmüket huhoiják a sillbakoló messzenéző rakéták Ezután a vacogástól csörömpölő páncélosok, a náthától piszlkos orrukat koszos zsebkendőbe fúvó rakéták jönnek, majd a világűr-hűtőszekrény, mely „prímán működik”; „elfogynak az aknamezők” ■— s végül: fáznak a műholdak szeretnének egy műanyag kutyáéiban a szalma közé bújni fázik a puskagolyó besurran az emberszívbe a finom, puha húsfészekbe melegedni (Hidegszik) A paradox képsor, ahogy a háborútól reszkető, menedék-kereső ember mozdulatait a pusztításra készülő fegyverek tulajdonságaivá, aktusaivá avatja, az egy nagy álság leleplezéseként bontakozik ki. S ebben nemcsak a hidegháború jelzőjének hamis eufémizmusa lepleződik le, hanem az emberi félelem is groteszk remegéssel ad hírt ma443
