Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kerék Imre: Fodor András: Mezsgyék
adatként vállalta. Fordítói pályájának első összegezéseként adta ki Napraforgó címmel válogatott versfordításainak gyűjteményét. A róla szóló egyetlen érdemleges recenzió szerzője, Rónay György szerint Fodor a kapott feladatokat alkalomnak tekinti arra, hogy „meghódítson magának valamit: egy költőt, egy stílust, egy lírát. (...) A fordításban, a fordítássá! azt, ami kezdetben kényszer volt (...) — hasznára konvertálta, a jó minőségű tehetségek módján: táplálkozott vele, nőtt vele, mélyült vele.” Jellemző erre a gyűjteményre — s ebben a mostani, a Mezsgyék is igazodik hozzá — a nyugati irodalmak mellett a szomszéd népek, a kelet-európai irodalmak iránti különleges érdeklődés. Ezzel, ahogy könyve fülszövegén említi a fordító, Bartóknak a „kelet-európai népek szellemi testvérségét oly szuggesztíven fölmutató tanítását” igyekszik követni. „Sarkallt a felismerés — írja —, hogy amíg a világirodalom már birtokba vett tájait az elődök útján újra meg újra bejárjuk, amikor kortárs műfordítók távoli földrészek lírai tektonikáját is szorgalmasan elénk rajzolták, a szomszéd népek költészetéről oly keveset tudunk.” Lépten-nyomon tapasztalhatjuk újabb könyvében is, hogy Fodor András főként olyan költőket fordít szívesen, akikhez alkat és törekvések iroéiy rokonsága fűzi. Ezért tolmácsolhatja utolérhetetlen természetességgel a szorongató élmények között is 'közvetlennek, bensőségesnek, természetesnek megmaradó A. Tvardovszkij líráját, akit itt kiemeltein sok verssel szerepeltet. Vlagyimir Laksin vette észre, hogy Tvardovszkij és Simon István kései versei milyen mély rokonságot mutatnak: „Volt valami Simon sorsában és lelki alkatában, ami Tvardovszkij! oly közel hozta hozzá. Talán az életnek — háznak, gyermekkornak, természetnek, közelítő öregségnek — ugyanaz a fajta felismerése, a megélt dolgoknak ugyanaz a fajta nagyon személyes és nagyon őszinte kitárása. És még az is, ahogyan a falu, a föld költője országos költővé lesz, a végtelenül tágas világ dolgait írja, ahogyan megszabadul a szűk „népbarátság” retorikájától, s befelé figyelve valami általános érvényűt tud felmutatni.” (V. Laksin: Simon István házatája — A siker fiziológiája, Európa 1978). Fodor András nemcsak az Ilüyés-i, Simon-i líra tömör egyszerűségét, színeinek frissességét kölcsönzi s adagolja szerencsés arányban TvardovsZkij-maigyarításaiban, egyúttal érzékeltetni tudja Tvardovszkij költészetének egyik fő meghatározóját: a Nyekraszov-i örökséget is. Itt tudja igazán kamatoztatni hosszas Nyekraszov-stúdiu- mának eredményeit, többek között a Nyekraszov ritmikájának kötöttségeit hagyományként vállaló s kiteljesítő lírai darabokban, mint pl. a Városi ablakomon... c. vers alább idézett strófáiból is kitetszik: Városi ablakomon betekint éjfélkor, akár az ajándék, csillog a kései ég tere, mint egymásba zsúfolt űri tájkép. Bégen, nagyapám rétjén megesett, olykor a rétre kiállva fentről a jégtűzű égi sereg szinte fejem kalapálta. A költőként sokáig háttérbe szorított, csak műfordításokban megnyilatkozható Fodor András is Miatta volna Tvardovszkij eme sorait: Önnön, sérelmeid keserűsége a jók részvétét ne zsarolja meg. Álmatlansággal vert munkádnak élve ha már megfogtad, húzd a kötelet. (Önnön sérelmeid...) „A keresetlenség igénye, az ünnepélyeset a természeteshez közelítő törekvés fontos összetevője Fodor műfordítói magatartásának és ízlésének.” ■— állapítja meg a műfordítói mérleg készítése kapcsán Csűrös Miklós. (Cs. M.: Fodor András). 439
