Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kerék Imre: Fodor András: Mezsgyék
Fodor András: Mezsgyék „A műfordítás alkotás és nem másolás. A művész azzal a verssel, melyet a nyelvén új formába önt, olyan kapcsolatban van, mint az életével, melynek rezzenéséit tulajdon verseiben rögzíti meg. Élmény számára egy idegen költő verse. Lélekkel, a saját leikével kell átitatni, különben nem kel életre.” — írja Kosztolányi. (Ábécé a fordításról és a ferdítésről). Fodor András, akinek költői pályája immár elválaszthatatlanul összefonódott magas színvonalon művelt — terjedelmében már eddig is egy fordítói életműhöz elegendő — műfordító tevékenységével, lényegében Kosztolányihoz hasonlóképp vélekedik: „A műfordító méltó fizetsége a megidézett költemény eredeti értékével való személyes találkozás, az alkotás genezisével való eggyé lényegülés.” — írja első műfordításgyűjteménye, a Napraforgó (1967) fülszövegében. Közeli és távoli tájak, népek irodalmának értékeit bevallottan is saját költészetét folytonosan megtermékenyítő, tmegújulásra-késztető, ösztönző hatásuk okán, mélységes hivatásérzettel tolmácsolja. Teszi ezt a nagy elődökhöz méltó tudatossággal, alapos mesterségbeli felkészültséggel. Kevés költő-fordító akad nemzedékében, aki ilyen biztosan tájékozódna nemcsak a közvetlen elődök: Csorba Győző, Illyés Gyula, Kálnoky László, Képes Géza, de saját generációja költő-fordítóinak, vele együtt indult pályatársainak (Lator László, Rab Zsuzsa, Garat Gábor, Orbán Ottó) eredményeiben. Kitűnő verselemzései (Zabo- lockij: Ősz; Pasztemmk: Ballada, — A nemzedék hangján, 1973), személyességgel telített, izgalmas költőpoirtréi (Nyikolaj Zabolockij, Tvardovszkij helytállása, Találkozások Audennel), a fordítás műhelytitkai iránti szenvedélyes érdeklődésről valló műhelytanulmányai (Rózewicz költői fordítása, Jeszenyin magyarul) amellett, hogy a fordító műhelyébe kalauzolják az érdeklődő olvasót, egyúttal emberi kötődésekről, kapcsolatokról, utazások, barátkozások élményeiről, a fordított költő környezetének helyszíni tanulmányozásáról nyújtanak hangulatos, az új benyom,ásókra fogékonyan reagáló beszámolókat. Fodor költői érdeklődésének alakulásában mindig is meghatározó szerep jutott a külvilágból érkező impulzusoknak, a szerencsés véletlenek összejátszásának, a környezet munkára inspiráló, hangulatkeltő hatásainak, mint ezt több cikkében is említi. (F.gy fordító útja Bulgáriába, Philip Larkin). A Nagy Lászlóval közösen fordított Peju Javorov fordításával kapcsolatosan írja Fodor András: „Bizonyosan van fordítói ihlet is. Ehhez nagy segítség, hogy járhattam a háziban, ahol a költő élt, láttam a csirpani távirdagépet, melyen szótagszám helyett morzét kopogott, a makedón fölkelés fegyvereit, rögiratait, első kiadású kötetét a Dve hubavi ocsi-nál kinyitva, melyet éppen nekelm kedüett magyarra szólítanom.” Már első fordításának — legalábbis, amit először tett közzé —, létrejöttében is külső indítékok működtek közre. Műfodítói indulásának szinte jelképes mozzanata, amit Garai Gábornak adott interjújában mondott el középiskolás korának időszakából, amikor is falujában — már a háború utolsó 'hónapjaiban — egy orosz közkatona, hátizsákjából elővéve Puskin Ruszlán és Ludmilláját, olvasni kezdte fennhangon a figyelmesen hallgató diáknak: „olyan megragadó volt ez a gyerek füléhez alkalmazkodó bátyás, mély Zöngéséi hang, hogy szinte 'azon nyomban elhatároztam, hogy ezt a költeményt én fogom magyarul visszaadni. Ez a vágyam elég hamar, öt év múlva teljesült is. így volt nekem először önálló műfordításkötetem előbb, mint verseskötetem. A Franklin kétnyelvű sorozatában jelent meg a Ruszlán és Ludmilla 1960-ben.” (Garai Gábor: Meghitt beszélgetések, 1980) Ezután, első kötete a Hazafelé megjelenésével egyidejűleg Nyekraszov verseinek tolmácsolása foglalkoztatta, majd sorra kapott újabb megbízásokat. Bums, Chaucher, Goethe, Heine, Rilke, Shelley, Dylan Thomas, Biebl és mások köteteibe fordított verseket. Rózewicz, Tvardovszkij, Philip Larkin verseinek tolmácsolását már önálló fel438
