Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Lőrinczy Huba: A sztochasztika kihívása és csapdái. Cseres Tibor: parázna szobrok

kívül a két mű konstrukciójában bujkáló hasonlóságokat és azonosságokat — műhelytitkokról, lényegi rokonságról árulkodik mindahány. Feltűnik mindjárt, hogy itt is, amott is egy nyomozás diktálja a regény logikáját, egy eltűnt alak felkutatásának kísérlete szervezi maga köré az eseményéket. A Hideg napokban Bükyné a történet imaginárius centruma, az ő asztrálteste kell föltétlenül a kis részletek s a konzekvenciák egységbe rendeződéséhez. Szerepét ez újabb regényben Tömössy Aladár veszi át, e különös és szuggesztív figura, ki inkarnációja, sűrítménye a hajdani magyar katonatisztek legértékesebb rétegének, ő a „nagy” útkereső, a legmasszebre látó hős, kit nem mindennapi tehetsége s politikus alkata predesztinál kényes, olykor rendkívüli feladatok végzésére. Túl sok eszmei és egyéb terhet keli így elhordania, hogysem alakja egészében valóságos maradjon: jelkép is ő többé-kevésbé, legendák ködébe vesző virtuális cselekményszervező. Korántsem véletlen, hogy épp az ő sorsa felől hagy teljes bizonytalanságban a regény: élő és halott egyaránt lehet, nincsenek el- varrva a tőle induló s a hozzája futó szálak. Kiszökikent ő a hétköznapi an valódi dimenziókból, lebeg, sokfelé folytatható lehetőségként. Hasztalan hát Thormay nyomozása, Tömössy Aladárt és lappangásának helyét — ha van ilyen — föl nem derítheti, s e nyugtalanító lezáratlanságban szemlélhető a mű modernségének egyik faktora. — Akad azonban más hasonlóság is a Hideg napok s a Parázna szobrok fikciójában. Amott a zárka, emitt a fénykép „tereli össze” azokat a figurákat, kiknek vallomása, tanúsága múlhatatlanul fontos egy viszonylagos teljességhez. Csupán a maga részemlékét, részigazságát képviselheti mindenik, hogy e sokféle nézőpontból összeálljon a tragikus múlt víziója. S az emlék újabb emlékezőt, a régi kapcsolat frisseket is szül: markáns alakok sokasága vonul át a mű ívein, múlt és jelen kontrasztját is megteremtvén. Eljut így a könyv — akár a Hideg napok — a hajdani vezérkartól a közlegényig, akad képviselője, szószólója a katonai hierarchia megannyi fokozatának, mi több: átúszhat a regényen Horthy, Teleki, Rákosi (és mások) figurája is. Thormay hallgatja meg a vallomásokat, hogy — túl személyes emlékein — a sajátjává élve a legtöbbet, tolmácsolójuk legyen az „Asztal” előtt. Sorsak sokasága tárul így fel, egy jelképes és valóságos per folyamatában (az „Asztal” funkciója a konkrét bútoré es a tárgyiasult szimbólumé egyszersmind) — leleményes-hatásos ötlet a Cseres regényépítő fikciója. Mégis úgy találnék: mesterkélt némiképp a cella s a fénykép azonos, mindent katalizáló szerepe. Egy kissé furcsa és erőltetett, hogy épp azok kerülnek együvé, akik részesek így vagy úgy Bükyné tragikus halálában, illetve akik itt vagy ott kísérőd voltak Tömössy útjának s más-más poszton, rangban és fegyvernemnél élték át a doni katasztrófát és következményeit. Erénye s tehertétele egyszerre a Parázna szobroknak e fikció, s akad az írói elképzelésnek egyéb fogyatkozása is. Túl kisszerű, jelentéktelen ügy — a világháborúhoz, a gyötrelmes számvetéshez képest — Thormay nyomozása a valahonnét, valakitől érkezett parancscédulák dolgában. Ez az elem — jól érezhető — csupán indítóként, a múlt bejárásának ürügyeként funkcionál, olyannyira, hogy utóbb már Cseres sem tud mihez 'kezdeni vele. El is ejti hát mint jelentéktelen, egyre zavaróbb motívumot — csendben, de nem 'észrevétlenül, s minek tagadnék: kikezdi ez a mű egységét, esztétikai hitelét s hatását.

Nem egykönnyen meghódítható olvasmány a Parázna szobrok. Alapos, az odavetett utalásokból is értő történelmi műveltséget föltételez (egy lehetséges példa: a Katyn mellett lefolyt vérengzés pro s kontra vitatott ügyét csupán a lengyel história ismerője értheti), s ugyancsak nehezíti a befogadást az alkotói módszer számtalan, tudatosan alkalmazott fogása, a tér és idő hagyományos rendjének megbontása, a szűkszavúság, a kihagyásos, töredékes szerkesztés s maga a modell, az „Ikerregény” mint konstrukció. Modern, kísérleti alkotás a Parázna szobrok, a törekvés összes konzekvenciájával. Újdonságait, korszerűségét örömmel üdvözöljük, miég ha tudjuk is: épp ezek miatt lehet — sajnos — aránylag kevesek katartikus élménye. A hagyományos regénystruktúra csupán látszólag volna alkalmasabb e mondandók elhordá- sára; bizonnyal közérthető, ámde szimpla és sokszoros terjedelmű könyvet involválna. E megoldással az aktív olvasói együttműködés serkentője Cseres Tibor, még akkor is jogosan, ha egyes fogásait — az „ikresítést” például — nem érezzük föltétlenül indokoltnak, esztétikailag szükségszerűnek. Kodkázat minden kísérlet, s jóváhagyója, igazolása csupán a végeredmény lehet.

436