Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Lőrinczy Huba: A sztochasztika kihívása és csapdái. Cseres Tibor: parázna szobrok

kívül a két mű konstrukciójában bujkáló hasonlóságokat és azonosságokat — mű­helytitkokról, lényegi rokonságról árulkodik mindahány. Feltűnik mindjárt, hogy itt is, amott is egy nyomozás diktálja a regény logikáját, egy eltűnt alak felkutatásának kísérlete szervezi maga köré az eseményéket. A Hideg napokban Bükyné a történet imaginárius centruma, az ő asztrálteste kell föltétlenül a kis részletek s a konzekven­ciák egységbe rendeződéséhez. Szerepét ez újabb regényben Tömössy Aladár veszi át, e különös és szuggesztív figura, ki inkarnációja, sűrítménye a hajdani magyar ka­tonatisztek legértékesebb rétegének, ő a „nagy” útkereső, a legmasszebre látó hős, kit nem mindennapi tehetsége s politikus alkata predesztinál kényes, olykor rendkívüli feladatok végzésére. Túl sok eszmei és egyéb terhet keli így elhordania, hogysem alakja egészében valóságos maradjon: jelkép is ő többé-kevésbé, legendák ködébe vesző virtuális cselekményszervező. Korántsem véletlen, hogy épp az ő sorsa felől hagy teljes bizonytalanságban a regény: élő és halott egyaránt lehet, nincsenek el- varrva a tőle induló s a hozzája futó szálak. Kiszökikent ő a hétköznapi an valódi di­menziókból, lebeg, sokfelé folytatható lehetőségként. Hasztalan hát Thormay nyomo­zása, Tömössy Aladárt és lappangásának helyét — ha van ilyen — föl nem derítheti, s e nyugtalanító lezáratlanságban szemlélhető a mű modernségének egyik faktora. — Akad azonban más hasonlóság is a Hideg napok s a Parázna szobrok fikciójában. Amott a zárka, emitt a fénykép „tereli össze” azokat a figurákat, kiknek vallomása, tanúsága múlhatatlanul fontos egy viszonylagos teljességhez. Csupán a maga rész­emlékét, részigazságát képviselheti mindenik, hogy e sokféle nézőpontból összeálljon a tragikus múlt víziója. S az emlék újabb emlékezőt, a régi kapcsolat frisseket is szül: markáns alakok sokasága vonul át a mű ívein, múlt és jelen kontrasztját is megteremtvén. Eljut így a könyv — akár a Hideg napok — a hajdani vezérkartól a közlegényig, akad képviselője, szószólója a katonai hierarchia megannyi fokozatának, mi több: átúszhat a regényen Horthy, Teleki, Rákosi (és mások) figurája is. Thormay hallgatja meg a vallomásokat, hogy — túl személyes emlékein — a sajátjává élve a legtöbbet, tolmácsolójuk legyen az „Asztal” előtt. Sorsak sokasága tárul így fel, egy jelképes és valóságos per folyamatában (az „Asztal” funkciója a konkrét bútoré es a tárgyiasult szimbólumé egyszersmind) — leleményes-hatásos ötlet a Cseres re­gényépítő fikciója. Mégis úgy találnék: mesterkélt némiképp a cella s a fénykép azonos, mindent katalizáló szerepe. Egy kissé furcsa és erőltetett, hogy épp azok ke­rülnek együvé, akik részesek így vagy úgy Bükyné tragikus halálában, illetve akik itt vagy ott kísérőd voltak Tömössy útjának s más-más poszton, rangban és fegyver­nemnél élték át a doni katasztrófát és következményeit. Erénye s tehertétele egyszerre a Parázna szobroknak e fikció, s akad az írói elképzelésnek egyéb fogyatkozása is. Túl kisszerű, jelentéktelen ügy — a világháborúhoz, a gyötrelmes számvetéshez ké­pest — Thormay nyomozása a valahonnét, valakitől érkezett parancscédulák dolgá­ban. Ez az elem — jól érezhető — csupán indítóként, a múlt bejárásának ürügyeként funkcionál, olyannyira, hogy utóbb már Cseres sem tud mihez 'kezdeni vele. El is ejti hát mint jelentéktelen, egyre zavaróbb motívumot — csendben, de nem 'észre­vétlenül, s minek tagadnék: kikezdi ez a mű egységét, esztétikai hitelét s hatását. Nem egykönnyen meghódítható olvasmány a Parázna szobrok. Alapos, az oda­vetett utalásokból is értő történelmi műveltséget föltételez (egy lehetséges példa: a Katyn mellett lefolyt vérengzés pro s kontra vitatott ügyét csupán a lengyel história ismerője értheti), s ugyancsak nehezíti a befogadást az alkotói módszer számtalan, tudatosan alkalmazott fogása, a tér és idő hagyományos rendjének megbontása, a szűkszavúság, a kihagyásos, töredékes szerkesztés s maga a modell, az „Ikerregény” mint konstrukció. Modern, kísérleti alkotás a Parázna szobrok, a törekvés összes konzekvenciájával. Újdonságait, korszerűségét örömmel üdvözöljük, miég ha tudjuk is: épp ezek miatt lehet — sajnos — aránylag kevesek katartikus élménye. A hagyo­mányos regénystruktúra csupán látszólag volna alkalmasabb e mondandók elhordá- sára; bizonnyal közérthető, ámde szimpla és sokszoros terjedelmű könyvet involválna. E megoldással az aktív olvasói együttműködés serkentője Cseres Tibor, még akkor is jogosan, ha egyes fogásait — az „ikresítést” például — nem érezzük föltétlenül indo­koltnak, esztétikailag szükségszerűnek. Kodkázat minden kísérlet, s jóváhagyója, igazolása csupán a végeredmény lehet. 436

Next

/
Oldalképek
Tartalom