Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere X. "Értelmi súly és erkölcsi felelősség"
a földbirtokosok és a parasztok vásárlóerejét. Az iparilag fejlett nyugateurópai országok vámokkal védekeznek, ugyanakkor az ő áruik versenyképesebbek, így aztán a nehézségek rázúdulnak a kontinens elmaradottabb vidékeire — vagyis kialakul a gazdasági depresszió, a kapitalista korszak első nagy termelési válsága, annak minden lényeges, később klasszikussá váló jegyével. S ez végül is nem segítette a mi védegyleti mozgalmunkat. Miért az ipari termelés több ágban fellendült ugyan, de a válság miatt már 1848-ban sok vállalat nehézségekkel küzd, megbuknak kisebb, gyengébb gyárak, vegyes (ipari-szállítási-kereske- delmi) cégek — és megtörik az össztermelés emelkedésének vonala. Hiszen a magyar ipar még a birodalmihoz képest is hátrányosabb helyzetben van: 'gyenge a szakembergárda, összehangolatlan a technika, nincs állami szubvenció és nincsenek védővámok. Ezért a mi áruink legtöbbje még itthon sem versenyképes. Rosszabb minőségű, durvább kivitelű, drágább, de mindenekelőtt: kevés. Így azitán már 46 végén, 46 elején kiütköznek a védegyleti mozgalom gyengeségei: a tagok tapsolnak a gyűléseken, befizetik a tagsági díjat, sőt plusz anyagiakkal is támogatják a magyar ipar fejlesztését — aztán hazamennek és birodalmi árut vásárolnak. Így látszik beteljesülni nagyon hamar Széchenyi jóslata: tipikus magyar mozgalom lesz, mert a kezdeti nagy lelkesedés megakadályozott bennünket abban, hogy kellőleg fölmérjük a körülményeket, lehetőségeket, ezért túl magasra állítottuk a mércét. A mozgalom megszabott céljait már induláskor nem helyeselték, 'többen. Így például Deáknak az volt a véleménye, hogy csak egy vagy néhány árucikkre kellene kiterjeszteni, olyanra, amiből eleve jobb a hazai ellátás. Nyíltan azonban egyetlen ellenzéki vezető sem helyezkedett szembe Kossuthtal, .hogy megmaradjon az egység. Ám sok nem-ellenzéki is így gondolkodott, úgy hogy csak a kormánypártiak foglaltak nyíltan állást ellene. És Széchenyi, aki ekkor formálisan nem ellenzéki, de nem is kormánypárti, híven a Kelet népében kifejtett álláspontjához. Cikkedben így állította föl a Védegylet lehetséges mérlegét: Ha győzne a mozgalom, s az osztrák—cseh áruk valóban kiszorulnának az országból, az a legkeményebb 'gazdasági, politikai, sőt katonai megtorlást váltaná ki. A birodalmi áruk mellőzése azonban úgyis csak vágy, így hát a Védegylet (éppen a túlzó cél miatt) egyedül saját gyengeségünk demonstrálására lesz alkalmas. Ebben azonban Széchenyinek nem lelt egészen igaza. Mert a gazdasági cél irreális volta kiderült ugyan, de közben tíz- és tízezrek erősödtek lelkileg, szilárdultak önitudatilag, s váltak szervezettebb, fegyelmezettebb tömeggé. A gazdaságii építés, az állampolgárok anyagi gyarapodása, s mellette, azzal kölcsönhatásban a lelki, erkölcsi nemesedés, öntiudatosodás, művelődés — ez, tudjuk, Széchenyi stratégiája, s a XIX. század első felében eredendően az övé nemcsak itthon, hanem egész Európában. S Kossuth meg Eötvös voltaképpen erre alapoznak, mikor a védegyleti mozgalmat indítják és fejlesztik. Mert ők a 43-as vereségből azt a tanulságot vonják le, hogy elnyomás alatt a Széchenyi-féle taktikával inam érhető el a Széchenyi 4féle cél, hanem csakis úgy, ha a tömegeknek alkalmat adunk a pro- testálására, mert ez lelkesíti, ez ébreszti őket erejűk tudatára, s így fogadják be az új ismereteket, így nemesednek lelkileg. — Ez tehát taktikai eltérés, ami azonban 1848 forradalmi lehetőségei között stratégiai különbséggé változott. Akikor azonban Eötvös már nem tartott Kossuthtal. Mert 1844-ben Szailay Lászlónak még együtt adnak megbízást a népképviseleti rendszer kidolgozására, később azonban összekülömböznek, s egy látszólag nem kulcsfontosságú kérdésben: Kossuth magas fokra hevítette agitá- cióját. Visszatért a becsület-komplexumhoz: aki becsületes, az a Védegyletet támogatja! — Eötvös szerint viszont nem lehet azt állítani, hogy Magyarországon mindössze 100 000 becsületes ember van, a többit pedig a sorok között gazembernek titulálni. És ezen a ponton Széchenyi véleményéhez közelített, anélkül azonban, hogy valaha is szövetkezett volna vele, illetve, hogy nyíltan szakított volna Kossuthtal. Mindenesetre, vezetésiével külön irányzatba tömörülnek az úgynevezett centristák. Centrizmus, középpárt, közepesülés! — ez Széchenyi nagy álma a harmincas 'évek közepe óta, mikor is sejteni kezdte, hogy az országosan emelkedő közhangulat nem fog megállni azon a ponton, amelyik még alkalmas a békés építésre. 1836'—41 az az időszak életében, mikor hajlandó volna egy párt alakítására (de vezetésére nem!), ha az egyesíthetné magába a valóságos és potenciális vezető rétegek nagyon nagy 414
