Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Száraz György: A tábornok III. (életrajzi esszé)

borukban elvadult tájakon át. Még az 1780-as évekből va'ló írások is szánalommal emlékeznek meg a Béosen átvonuló „együgyű csapatokról”, akik mennek, hogy odaát, Magyarországon „lázban vagy a magyar betegségiben, vagy a p-os- hadt víztől, vagy akár a hőségtől megdögöljenek”.

■Ezek a korabeli tudósítások olyanok, hogy akár az amerikai arany-, vagy a délafrikai 'gyémántláz idejéből valónak is vélhetnénk őket. „Nekidühösödtek, megátkozták, hogy eszükbe jutott kivándorolni, szemrehányásokat tettek azoknak, akik erre bíztatták őket; összevesztek, sőt annak rendje-módja szerint össze is verekedtek. Emberek ezek, vagy éhes farkasok, akik egymást marcangolják?. ..” S tulajdonképpen ugyanazon a -lelki átalakuláson mennek át, amin Amerika pionírjai: kdsza'kadottság-érzés, magány -és eszeveszett megkapaszkodni-akarás, a szerzés dühe; de az ismeretlen veszélyek, a gyengeség, a másokra utaltság csordába veri őket mégis, s a csordából közösség válik a meghódított földön; igaz: mohó, magába forduló, minden mást kirekesztő telepes-közösség.

1733-ban Mercy ismét hadba vonul, félvakon, köszvénytől gyötörten. Halála méltó befejezése életének: Parma közelében esik el, egy várkastély ostrománál. Nem sokkal ezután elkövetkezik bánsági telepeseinek első nagy próbája: a kiújuló török háború, amelyben Ausztria elveszíti Belgrádot és minden balkáni hódítását; épp csak hogy megtartani képes a temesi bánságot és a Szeréimságet. Ebben az „mdiánháborúban” — s a nyomán -végigsöprő járványoktól — tömegével halnak az első telepesek. S noha a Mercy után következő kormányzók már nemigen tudnak gondoskodni az új telepesekről, azok jönnek azért továbbra is, hívatlanul, egyesével és csoportosan. Ekkortájt érkeznek a Balkánról visszavonuló császári sereggel menekülő bolgár telepesek; s jönnek az ismét török kézre került Belgrad menekültjei, köztük néhány magyar család. 1738-ban Nápolyiból menekült -spanyolok teszik még tarkábbá a képet; az 1750-es években franciák jönnek tömegesen. A hadsereg rokkantakat, veteránokat, később porosz hadifoglyokat telepít. 1760 után a bécsi hatóságok 'büntető-gyarmatként (használják a Bánságot: bűnözőket, kocsmai garázdákat, utcalányokat zsuppo-lnak ide; de ide kerülnek a hauensteimi grófság lázadó parasztjai is.

Ez a zűrzavaros „vadnyugati” korszak 1763-ban, Mária Terézia „gyanmato- sítási pátensével” ér véget. Megszűnnek a büntető deportálások, az új telepeseket megrostálják, s az alkalmasnak ítélteket már épülő -házak, kedvezmények és gazdasági felszerelés várja, mint Mercy idejében. 1771-ben, .amikor a kormányzat megvonja a segélyipénzeket az új telepesektől, megcsappan a jelentkezők száma.

Az utolsó — -ás legjobban szervezett — hullám 1784 és 1786 között II. József nevéhez fűződik. És csak ebben az időben válik lehetővé magyarok -beköltözése a Bánságba. 1779-ben Mária Terézia a területet visszakapcsolja az országhoz; megszűnik a császári közigazgatás, és Temesvár 1781-ben megye- székhellyé lesz. Csakhogy a Bánság ekkor már „megtelt”; a II. József féle német telepítés is szinte egycsapásra szűnik ímeg 1786-ban. Az érkező magyar családok már csak a torontáli vidéken férnek el, ott is jóval hátrányosabb helyzetbe szorulva az előbbi telepesekkel szemben. A vármegyei szervezet visszaállítása megindít némi felszínes magyarosodást a városokban, de ez leginkább a hivatalos körökre, „magasabb” társadalmi és részben a kulturális életre, a felsőbb iskolákra szorítkozik.

A Bánság — a „nemzetékfölötti” Habsburg-adminisztráció telepíitéspoliti- kája következtében -— a XVIiII. század során etnikailag már végleg elveszett a magyarság számára.

398