Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Száraz György: A tábornok III. (életrajzi esszé)
Nesze neked, civilizációs küldetés... De hallgassunk meg valaki mást:- Herczeg Ferenoet, az egykori „írófejedelmet”, aki versed német születésű lévén, nem kevéssé érdekelt az ügyben. Így vall szülőföldje népéről 1943-ban: „... a svábokban még mindig a gyarmatosok vére buzog. A polgár tudja, hogy vagyona az, övé, a gyarmatosnak azonÍDan az az érzése, hogy a földet meg kell hódítani a munkájával. Dolgoztak is olyan vad ütemben, mint talán sehol másutt ebiben az országban... a munka girhesre soványította és horgasra görbítette a gazdákat, a szél 'és napfény megaszalta a testüket és lelkűket...” Most lássuk, hogyan jellemzi a hazai németséget egy 1926чЬап kiadott honismereti tankönyv: „... derék testű, egészséges, erős népek. Lelki tulajdonságaik közül ki kell emelnünk a rendkívüli szorgalmat. Nem olyan álmodozó, mint a magyar, hanem józan meggondoláséi, nyugodt, (higgadt, számító. Sok olyan vonás hiányzik belőle, aminő a magyar fajiban megvan, pl. nem olyan önzetlen, vendégszerető. Ezek is javára válnak, mert így könnyebben vagyonosodik meg... Szereti a maga fajtáját, de a magyarsággal sohasem helyezkedtek szembe... A németségből sokan beolvadtak a magyar népbe. Szívesen megtanulták nyelvünket, és így igen sok kiváló magyar embert, tudóst, politikust, művészt adtak a magyar hazának.” S most megimt egy „szemtanú”, Herczeg Ferenc földije, az ugyancsak bánsági születésű Méliusz József. És ugyancsak 1943-ban: „... én ismerem azokat is a falvakban, akiknek ma mi ismét idegenek vagyunk, a terjeszkedő, kupori, földszerző, Eiszászból jöttékét a fekete formaruhában, fekete sapkában, csizmával menetelő ántánt-szíjas legényeket. Nagyapáim idején, ha átmenetileg is, még időleges békesség honolt e tájon, szerzett, ki hogy tudott, de most... útjában vagyunk a barna konkvisztádorságnak...” „Civilizációs küldetés” 'és „barna konkvisztádorság...” Ez bizony egy kicsit bonyolultnak látszik. Most olvassuk el a jellemzést, amit a Pálffy-'unofca ad az Oesterreicher- nagyb ácsiról: „Idősb Oesterreicher György maga volt a megtestesült svábság: erőteljes és egészséges génekkel, nagy aktivitással és céltudatossággal; és főleg gyakorlati érzékkel: róka^értelemmel. De különösebb intellektuális igények és színvonal nélkül. Ez a svábság főleg a Bach-korszak óta a habsburgi „civilizátor”-szerep- ben tetszelgett, 'és ha nem eleve a 'hivatalokat, értelmiségi pályákat szállta meg, mégis a legjobb úton volt, hogy a földművesből-kézműveáből az ország vezető rétegévé: a régi lateinereket felváltó kispolgári értelmiséggé váljon. Ez a tekintélyes tömeg szinte 'észrevétlenül és zökkenőmentesen nőtt át a nagynémet Drang nach Osten pionir-csapatává, imajd fejlődött a hitleri fasizmus előretolt hadoszlopává...” Azt hiszem, ezzel a „családon belüli” értékeléssel — hozzászámítva a fentieket — sikerült kellően meg ka var nőm a dolgokat. Álljunk meg hát egy pillanatra a „családon belüli” dolgoknál... *** *** 391
