Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - 300 ÉVES A BOLGÁR ÁLLAMISÁG - Georgi Krumov: Bulgária felejthetetlen barátja - Nagy László (Zergi Zsuzsa fordítása)
az ihlet, az intuíció volt jelen, nemcsak népdalaink iránti rajongó szeretetére és ismereteire támaszkodott: sokat konzultált tudós emberekkel Nagy László számos bolgár költőtől fordított verseket — a két első modem antológiától kezdve az utolsóig, melyet a fiatal bolgár költészetnek szentelt. Fordította Szmirnenszki, Vapcarov, Geo Milev, Botev, Javorov, Fumadzsiev, Bagrjana, Daicsev, Gerov és még sok más költő verseit, s még arra is maradt ideje és energiája, hogy már betegen és gondoktól gyötörten néhányat a legfiatalabb költők verseiből is lelefordítson. Falun született és falun nőtt fel. Szerette a lovakat: rajzain lobog a sörényük és a farkuk, dús a sörényük és érzékeny az orrlyukuk, szikrázik a patájuk és villog a szemük. Szerette a földet, a rozst, a természet zöld színét. Szeretett rajzolni, farigcsálni, a fa húsából kiszabadítani a benne rejlő életet. Képzőművésznek tanult, de a szó művésze lett Soha nem volt semmiféle rangja és címe. A halál egy magyar irodalmi hetilap főmunkatársi sarzsijában találta. Sokáig még csak szobája sem volt a szerkesztőségben, a folyosón dolgozott, ott volt egy asztala 'és egy széke, s körülötte zsongott az élet. Művészek, költők, fordítók és egyszerű tisztelők vették korul, akik „felugrottak”, hogy lássák őt egy pillanatra. Mivel tudta így megbűvölni az embepreket? Ö volt az újság, az írotalalkozók mágneses középpontja, mindenütt meg- delejezte az embereket, ahova csak becsöppent. Bottal a kezében, bicegős járásával, markáns és elgyötört arcával, rótta az utcákat, kínlódva bicegett, viMalmossal, trolival, autóbusszal közlekedett, s az emberek megfordultak utána: felismerték. Mindenkit. elbűvölt a szerénysége, a nyíltsága, valódi őszintesége. És bölcsessége, mely korán, szerencsére nagyon hamar megalkuvást nem ismerő tollat adott a kezébe. Amikor a halálhíre eljutott hozzánk, felcsörögtek a telefonok. Hirtelen kiderült, hogy rengeteg ember ismerte és szereke nemcsak itt a fővárosban, hanem országszerte is. Nemegyszer kereszfúl-kasut bejárta hazánkat, de nem mint turista. Mindent és mindenkit szemügyre vett,' s ez a ,.szemmel vallatás” az emberekben felejthetetlenül mély nyomokat hagyok. Nagy László, Bulgária barátja, a mi budapesti „irodalmi konzulunk”... Szerette énekelni: „Van-e borotok”, s ha volt, elgondolkodva dudorászta a „Balkandzsi Jovo”-t, meg az „Aj, Dimiitrá”-t... Manapság pedig, minden lexikonban — bármilyen nagy is költői hagyatóka — elismerő szavakat olvashatunk fordítói hagyatékáról is, melyet a bolgár-magyar barátságnak szentelt. Még a legújabb, 1973-ban megjelent Világ Enciklopédiában is, a költészetére vonatkozó számtalan adat mellett megtalálhatjuk a fordítói tevékenységéről szóló elismerő sorokat és egy összefoglaló mondatot: „A bolgár költészet hozzáértő tolmácsolója”... (Anteni 17/1978. IV. 26.) (Zengi Zsuzsa fordítása) SZMOLJAN LATKÉPE 347
