Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Bordi Ferenc: "A világon minden azért van, hogy könyv legyen belőle." Mallarmé Kockavetése, végre a költő tervei szerint
Várakozás, kétely, összefogottság, mind látható dolog lett. Mintha a testet öltött csend állna szemem elé... Mindez a moraj, sejtelem és mennydörgés a szemnek száguldó szellemi vihar volt, mely lapról lapra egészen a gondolat legvégső csúcsáig, egy elmondhatatlan szakitáspontig fokozódott: s ott megtörtént a csoda, ott, a papiroson, a legutolsó csilagok nem tudom, milyen szikrázása remegett végtelen tisztaságban, ugyanabban a tudatközi űrben, ahol mint valami új csi'llagfaj halmazokat, csóvákat, rendszereket alkotó anyaga, ott élt egyszerre a Szó is! Megkövültén álltam e példátlan képződmény előtt... Nem valamely egyetemes érdekű eseménynek voltam-e tanúja, s nem valamiképpen a Nyelv Teremtésének ideális látványában részeltetett-e, ezen az asztalon, ebben a pillanatban ez az ember...? Teljesen ki voltam szolgáltatva sokféle benyomásoknak, miközben a látvány újdonsága elragadott, máris kétségek mardostak, és a várható fejlemények lehetősége izgatott... ... Mallarmé kétségkívül a költészet Imperatívusát fedezte fel: egy új Poétikát... Megpróbálta — gondoltam —, hogy egy nyomtatott oldalt egyszer a csillagos ég magasára emeljen! ...” Le kell küzdenem magamban a vágyat, hogy tovább idézzem a szememben törvényerejű Valéry-emlékezést. A továbbiakban a „tanítvány” Mallarmé szándékait elemzi („Egyfajta síkbeli olvasást iktat be téhát a lineáris olvasás elé; ezáltal egy új, második dimenzióval gazdagította az irodalom területét...”), majd a Kockavetés először való („tökéletlen”) megjelenésének (a Cosmopolisban), majd a tervezett „tökéletes” változat (Didót betűivel a Lahure nyomdában) Mallarmé halálával félbeszakadt történetét idézd. Mallarmé előbb végigjárja a megközelíthető nyomdákat, a mű tervezett „in folió” luxuskiadásához keresett megfelelő szakembert és betűtípusokat. Amikor aztán végre talált, haláláig javítgatta a levonatokat. Valéry idézi Mallarmé André Gide-hez írt levelét a kiadással kapcsolatos szándékairól: „A költeményt ezekben a pillanatokban nyomják, az elgondolásom szerinti tördelésben, amelyben minden hatása rejlik. Egyik szó, csupa nagybetűből szedve, egymaga egy egész fehér lapot követel magának, és biztos vagyok a hatásában.. . A lap pontos törvényekhez igazodó képe, amennyire csak egy nyomtatott szövegtől telik, óhatatlanul csillagképek állását idézi fel. A tükör például az egyik oldal tetejétől a másik oldal aljáig terjed; mert... egy tettet vagy akár tárgyat leíró mondat ritmusának csak úgy van értelme, hogy azokat utánozza, s a papínra rajzolva, az eredeti nyomat olvasása által újjáalkotva valamit megőriz belőlük...” Ez a tervezett kiadás sohasem készült el, Valéry utolsó látogatása alkalmával (Valvins, 1898. július 14.) „Mallarmét a Kockavetés nyomdai előállításának végső részletei nyugtalanították... vizsgálgatta és ceruzával javította ezt a vadonatúj szerkezetet. ..”, de a munkát már nem fejezhette be. Az 1914-es első önálló változatot (Editions Nouvelle Frangaise) a betűtípusok szerény változatai és a szedés ötlettelensége okán nem tartják autentikusnak Mallarmé és a Kockavetés hívei, még kevésbé a válogatott vagy éppen összes művek kiadásainak sivár és egysíkú, bár olykor díszes küllemű változatait. Külön érdemes eltűnődnünk Mallarmé és a kortársi zene vagy képzőművészet, az impresszionisták, szimbolisták, szecessziósok és mások, a hermetikus és misz- teriőz Gustave Moreau, az impresszionista Edouard Manet, Berthe Morisot (a festő- nő 1893 nyárutóján Valvins-ben Mallarmé vendége volt, jónéhány katálóguselőszó és tanulmány született róla a költő tolláiból), Odilon Redon, Jacques-Emile Blanche (Mallarmé portréja is ismert) és társaik kapcsolatáról. Jónéhány Mallarmé tanulmány (1874: A festészeti zsűri és Manet úr; 1876: Az impresszionisták és Edouard Manet; Néhány egészalakos portré és medalion stb.) a Revue Indépendante, a Revue Blanche, a Revue Wagnerienne, a Pan, a müncheni Jugend évfolyamaiban a versek mellett,-az impresszionisták ebédjeinek rendszeres látogatása, majd a Naibik baráti összejövetelein való megjelenések jelzik a kontaktusokat, Mallarmé elismerései Gauguin és Cézanne (ugyanígy mások) művészetéről, a Róma utcai keddeken megjelenő képzőművészek (közöttük még az ír Whistler, a flamand Henry Van de Velde is), Emile Gálé Mallarmé szövegekkel díszített vázái és hasonló adatok. A költők és képzőművészek „gáláns ünnepei” valami olyféle összetartozás és szimbiózis jelen274
