Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Alföldy Jenő: "Dalaim, mik ilyenkor teremnek" (Petőfi Sándor: Felhők)
az, hogy a köztük levő ellentét ilyen matematikai egyenlőtlenség tormájában írható le: X Y? Talán a konstruktivisták által elképzelt „pszichikai tér” feszültségét érzékeli, az úgynevezett „negyedik dimenziót”? Kétségtelen: az idő expresses verbis megáll ebben a költeményben, s költő és aratómunkás között valami egészen más viszony jön létre, mint amilyet Petőfi életképeiből megszoktunk: szemlélő és szemlélt között a viszony szinte fölcserélhető, mindketten egyszerre szemlélők és szemléltek. Kapcsolatuk kölcsönösen problematikus, de nem egyoldalú; valami elmozdulás történik a realisztikusan felfogott költői szubjektumból a szemlélődésben feloldódó, mai szóval objektiválódó lírai magatartás felé. Huszadik századion modem vonása még e versnek az is, hogy a leírás csaknem prózai (jóllehet Bori állításával ellentétben „szabadversről” szó sem lehet — a vers rímes, sőt csaknem szabályos ritmusú anapesztusokkal élénkített jambikus lüktetésű!); a költői feszültségét a reflexivitás adja, nyitva maradó kérdése, mely az egész, nyugalmas tempóban felrajzolt életképet filozófiai magasságban lebegteti. S még, valami: a distancia költő és tárgy között. Balázs Béla írja A lírai érzékenységről: „csak a distancia teszi a dolgokat láthatóvá. A dolgoktól való distancia egy hozzájuk való viszonyítást jelent, melyben egész szubjektivitásom kifejeződik. A lírai érzékenység a distanciával nő”. A távolságot, közvetettségét nem a hasonlat, metafora vagy más analógiás természetű stilisztikai megoldás hordozza, hanem maga a távolság két ember, két lélek, két magányosság között. S ez a közvetettség a vers egyszerű megfogalmazásában is olyan bonyolult bensőleg, hogy bízvást rádllenék Walter Höherer mad német költő saját versét elemző szavai: „olyan folyamat ez, amikor csak azon gondolkodunk, vajon mit gondolhat ő (. . .), s aztán arra gondolunk, hogy mit válaszolnánk neki, ha azt gondolta volna, amiről azt hittük, hogy bizonyára azt gondolja” (Egy vers keletkezése, A líra ma című esszégyűjteményiből). S ez a feloldhatatlan, önmagába visszatérő problémakör így jelentkezik egy modem törekvésű költőnk, Somlyó György egyik bagatelljében: Még nagyon sok, meggyőződésem szerint nem légből kapott, hanem alaposan indokolható összevetést kísérelhetnék meg a Felhők és modem líránk észjárása; stílusa, érzékenység-típusa, között. Hamarjában csak a Fenséges éj! és Orbán Ottó A régi ház című szatírájának hasonlóan ironikus ellenpontozású refrén-technikáját említhetném, Ladányi Mihály újabb négysorosait, s koronatanúként Nagy László pokoljáró időszakának rövid-verseit, mint a Felhők örökzöld lélekfájának korszerű oltású Hajtásait, A vak remény-1, A jövő vacogásá-1, a Te örök rühes-1, vagy akár A város címeré-1, mely egyúttal Vörösmarty hattyúdalaira kiált atomkori eehót. A legújabb termésből pedig álljon itt Petri György négysorosa, mely kétszeresen is utal Petőfire — „szőlőszem”-hasonlata az Apostolból származik, a .vers szerkezete azonban a Felhők miniatűrjeit idézi föl bennünk: „Isten egy szem / rothadt szőlője, amit / az öregúr magának tartogat / a zúzmarás kertben” (Én). A legfontosabb és legelőbb sajátsága Petőfi e ciklusának: az érzések pőresége, s az a fajta érzel emlkif ej ezés, mely magától értetődőin találja meg áttételes formáját. Szó sincs tehát közvetlen érzelemkifejezésről. A verselés szabályossága váltakozó, de szabadversről ritkán beszélhetünk a Felhők ciklusban és környékén: Az őrült sza- badversnek mondható, de a Tündérálom Petőfi egyik legnagyobb műgonddal megformált költeménye. Nem egészen értem, miért tartja Bori oly fontosnak Petőfi szabadivers-technikáki fogja tudni mikor olvassa mire gondoltam mikor ezt írtam? tudom-e míg írom ki fogja olvasni s mire gondol majd aki olvasni fogja amit most írok? 249
