Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Alföldy Jenő: "Dalaim, mik ilyenkor teremnek" (Petőfi Sándor: Felhők)
ját, amikor éppen Baudelaire-rel veti össze a Felhők poétáját: a francia költőnél senki sem verselt szabályosabban. (Prózakölteményei ebben az összefüggésben nem hozhatók föl ellenvetésül.) A Felhőkben az önismeret hitelesítéséül a tudat alatti rétegekből közvetlenül feltörő — éppen csak artikulált — látomásokat tudat-elemző, töprengő, kérdező darabok váltogatják. Mindkét verstípus olyan lelkiállapotra vall, melyben a költő nem lát léhetőséget racionális megoldásra. A rímelés, a ritmika, a sorhosszúság „szabálytalanságainak” olyan szempontból van jelentőségük, hogy átengedik az elsőbbséget a költői képnek, s ez a gyakorlat a huszadik században válik általánossá a versritmus és a rímelés „szabályosságával” szemben. Bori Imrének igaza van abban, hogy a Nyugat első nemzedéke elmulasztotta a Felhők-hen rejlő, modern ígéretű hazai hagyomány kiaknázását — fflő tehát, hogy mai líránkban meglássuk ennek megannyi törlesztését. Végezetül egy IUyés-négyso- rossal kívánom érzékeltetni, hogy dolgozatomat nem valamiféle Petőfire erőszakolt prae-dekadencia jelzéséül írtam, hanem a differenciált lélekisimeret hagyatékát kívánom vele fölmutatni. Sövény f ölött holdtól ragyog elhullámzó kasza. Amuilok: nem ón ballagok vele haza. ((Esti csoda) Ugyanaz a distancia, ugyanaz az azonosulni vágyó távolság ^érzékelés két ember, két lelki bensőség között, mint az Itt állok a rónaközépen soraiban. A „kaszás ember” sejtelmes, meditációra késztető távolsága Petőfinél, s testi láthatatlansága Illyésnél vajon nem borzongat-e a halálérzékelés valami halvány fuvallatával? Mindkét vers ámulat azon, a'mi nincs jelen és mégis jelen van, tűnődés a személycsere lehetőségén, melyet csak az irracionális érzések igazolnak. * A Felhők ciklus Petőfi életművének csupán kis töredéke akkor is, ha a költő korábbi pályaszakaszából sok miniatűr beterítenék. Dalaim című ars poeticája szavával ezek „fellegei bánatos lelkének”, s önismerete szerint ezen kívül még öt alaptípusa van poézisének. (Valójában ennek sokszorosa, hiszen az 1846-os Dalaim után még jó néhány ,,avantgarde”-ot „végigrohant” rövid életútján.) Nem kívánom a többi fölé emelni ezt a korszakát vagy ezt az Énjét, de azt a rangot föltétlenül meg kell adnunk neki, melyet a magyar- és világköltészet analógiái oly látványosan igazolnak. 250
