Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere IX. "Haza és emberiség"

a felsőbbség. De háborúban sem mindig, ment a néhány macedón bors megtörte a számtalan persa borsót, és a (kis számú hellén dicsőíté föl Marathon síkjait — csak háborúban sem mindig, s hát még a lelki tehetségek szabad súrlódási mezején, s kivált mostani korokban1, midőn az erőszak előbb-utóbb egyedül saját magának ássa sírját.” És azt gondolják, hogy a nemzeti jelleget ilyen körülmények között nákenheíi bárkire is, mint a .meszet a falra? És azt hisszük, a parancs már elégséges, hogy valaki saját népi jellegéből kivetkőzzék s eldobja lelkét? „Ugyan, mi magyarok tűrnők e ezentúl — mert egyszer már majdnem hogy megtették rajtunk, és igenis engedelmesek voltunk — tűrnők e, mondom, ha bármilly hatalom ds ákaima minket saját mintájára kaiptázni, kivált, ha e minta felette messze fekünnék a tökély es ebbtöl, s valljon engedelmeskednénk e olly parancsnak, sőt törvénynek, tmelly — ha nemzeti hűtlenséget egyenesen nem követel ds, de — a sokak alkalmazása és főleg tarfa,lék- gondolatja által mégis zsarnokká válnék?” — Persze, a mi törvényeink se követeinek ilyet. De „kérdem, s hazám fő hevesitől kérdem: Ugyanannál maradtak e, mit a törvény parancsol, vagy kalandoztak e ezen határon néha túl? Régibb intézetek s egyesülések körébe, hol nem magyar volt a szó, mert alkotóik nem valónak magyar ajkúak, ugyan nem tolta e a magyarság magát erővel ibé? Némi gyülemben, némi vigalomban nem lön e a magyar kedvéért kiküszöbölve gyakran minden egyéb nyelv ? Ugyan hány szent szónoklat nem vala elvileg s parancsra intézve magyar nyelven olly hallgatóikhoz, kiknek tizedrésze sem veheté be lelki táplálékul? S magos Góliátként nem hangoztatá e nemzetbosszulói haragját a nyilvánosság nem egy orgánuma? S ugyan, e mindent egyszerre elárasztani akaró magyar hév nem növekedett e már annyira, hogy az, ki elég bátor bármi szerényen is emelni szavát egy kis béketűrésért, melly tán messzebb vezetne — hogy az ilyen felszólaló ne lenne kitéve a rossz haza- fiság, a gyávaság, sőt a hazaárulás vádjainak? S éppen azok részéről kiknek — mint magukról mondják — minden csepp vérök a kölcsönös méltánylat és az egészen szabad elmesúrlódás mellett buzog, s kik a gyanúsításnak komoly ellenei!”

A törvények, miket eddig a diéták a magyar nyelv védelmére megalkottak, az utolsó betűig helyesek, jogosak s nagy vívmányok — ám éppen itt a bökkenő, mert most sokan ímegihökkenve néznek a szlávra vagy németre, mikor az ugyanolyan becsesnek tartja a saját nyelvét, mint mi a miénket. — „Nem elég mai időkben törvényeket írni, hanem azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni. És ha valaki olyan törvényeknek nem hódol, mely előtte gyűlöletes, melytől természete vistszaborzad: sújthatja őt a betűnek szigorúsága ugyan, de célját veszti; mert mártírt emel, ez pedig fanatismust szül.” A nemzeti érzésre ébredt magyar elszoimorodik, ha magunkat azokkal a szerencsésebbekkel hasonlítja össze, akik nem ellentétek, nem silányságok nélkül ugyan^ de a fő dolgokban egyetértenek, egyirányba munkálódnak, egy fő érdekért, egy házéért élve és halva, s „mindent már csírájában meg nem ront, meg nem gyilkol a viszálkodás, az irigység démona”. Mi ettől ugyan messze vagyunk, és azt kell felismernünk, hogy sem a ihandabandázás, sem a „könyVbölcsesség” nem segít rajtunk, hanem csakis a csendes önbizalom^ csendes munka. Mert csak ez teremti meg a lelki, erkölcsi, szellemi értékeket. „Ég pétién kiképzett emberi velőben több magához vonzó, több olvasztó erő van, mint ezer üres vagy zagyvateli főben.” Megnyerhetnénk ezer csatát, attól a mai, emberi és nézeti öntudatra ébredt világiban nem a magyarság vonzereje, hanem az iránta érzett gyűlölet nőne. Ezért csakis az jut el a helyes álláspontra, aki saját népét pántolja^ azt sértegetni nem engedi, de az egész emberi nem érdekeit is szem előtt tartja, ezért más népeket meg nem vet, hanem igenis értékel. Mert „e föüdgömbön nem a jó oivadoz az aljasban, de megfordítva s minden ármány dacára: az aljas a jóban”. Ezért győz végül is az erkölcsi és szellemi erő mindig, mindenütt a nyers erőszakon.

„Képzeljünk el magunknak habár csak egy millió főből álló nemzeti családot, mellyben annyi értelmi súly, polgári erény, szép szokás, ízlés, kimívelt tudomány, életbölcsesség, gyakorlat, tapintat s több efféle elsőbbség volna felhalmozva, hogy mindenben segítséget, helyes útmutatást, bölcs tanácsot tudna adni, minden készítmény! tökéllyel volnának végezve, körében akaratlanul is jól és kellemesen erezné

235