Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Tandori Dezső: Primőr vasárnap (novella)

délyeztek neki, bár nem igazán egészséges, ugye, morzsázni, mondja, ahogy vág a paprikából a szalámis kenyeredre, mely az őszi utazás előhírnöke szintén, ugye, azok az emberek ott bent már nagyon a végén vannak, ha ennyi bőséget engedélyez nekik a világ? boltok teljes nyitvatartási rendjét rúgja fel a kedvükért,, hogy a hozzátartozók — hozzájuk tartozhatnak-e már akkor? — virágot vigyenek nekik, erős paprikát), mint egy nyitva tartó bolt, mégis a lehetőség kell: hogy egyáltalán; és ebben is megegyeztek, hogy ezért beszéltek az utazásról, mert lehetetlen volna még-csak-nem-is-beszélni róla; ezt írod majd, és a válladon az írógépzajra harsog •—• amit mindig úgy szerettél, ezt ne felejtsd el, ez ilyen egyszerű! ez így volt, egyszer — a valamikor csodásnak tartott körülmények között talált madár.

Ök: ők; mind a ketten. Amilyen talán te is lenni szeretnél. Ezt kell írnod, egészen hagyományosan. A madár (mindig újra csak az egyikhez térsz vissza; akit te akartál, akit akartatok; volt, ahogy neked is örültek, talán; aztán ezek a dolgok mind megkopnak; jelképesség nélkül zajló folyamatok: nyitvatartási rend és különengedély, emberiességi szempont, üzleti szempont, orvosi szempont), a madár, és egy szempont. Nézőpont, az utazásé. Amelyikből csak ki kellene állnotok; félrehúzódnotok a magatok poharával, hogy — ha már pereg - ne zavarjátok senkinek se a régi filmjét. Semmivel sem fogsz előbbre jutni, ha egyszer ezt megírod. Semmi se a jelképe semminek, semmi sem utal semmire; a történet sincs készen, és az is csak önáltatás, hogy a lényegesebbik felét döntőd el magad. Aki most paprikát vág neked, ugyanúgy nem dönthet helyetted, ahogy helyette te se dönthetsz. Hanem a paprikából még kérsz, bár a veríték jócskán kivert tőle. Nem is annyira, mondod, mint ha nem sétáltunk volna ilyen jót. Levegő, levegő, mondod, а le\> sgő kell.

Aztán bemégy a szobába — a dolgozószobádba, mely lassan két éve nem az; hanem verébszoba és mindenféle-szoba —, és kinéztek az ablakon. A madárral, akit itt találtál a parkban. Nézd, mondod neki, ott találtalak. Egy verébraj felrepült, és te ott maradtál. Amikor a legjobban kellettél, mondod neki; pedig ilyen nincs, teszed hozzá, ilyen nincs. Nem engem vártál. Ez nincs. Mégis van. Engedd meg, hogy túlságosan kisszerűnek mondjam magam ehhez, mondod majd; és engedd meg, hogy így is cselekedjem. Nézed a madár arcát; gyönyörű, az egész madár gyönyörű; amitől te távol állsz, nagyon távol. És a madár engedi, hogy vele maradj, elhagyd; ahogy te is engeded, hogy a folyamatok alakuljanak veled és benned — mit tehetnél. Így, nézegettek kifelé.

г:м xi>'.

220